• Nagyon komoly fegyverkezési programot indított a magyar kormány.
  
• Az orosz - ukrán háború 2014-es kitörése óta az európai hadseregek ismét elkezdték területvédelmi képességeiket erősíteni, pedig a hidegháború után úgy tűnt, hogy elegendő csak távoli katonai missziók részfeladataira felkészülni. A magyar fejlesztés is a védekezés felé viszi a hangsúlyt.
  
• Hiába lehetne a NATO-ban megosztani a feladatokat, a környéken mindegyik kis ország egy komplett kis saját hadsereget akar. Magyarország is.
  
• Az eddigi megrendelt új magyar fegyverek szinte mind Nyugat-Európa gyáraiból jönnek.
  
• A 2020-as évek második felére a magyar hadsereg végleg megszabadulhat a szovjet technológiától.
  

A tavaly megalakult magyar kormány egyik legjelentősebb újítása a hadsereg látványos fejlesztése. A rendszerváltás óta először indítottak el átfogó katonai reformot, amelynek legfeltűnőbb része rengeteg új fegyver beszerzése.

2018-ban többek között az alábbi eszközöket vásárolta vagy rendelte meg a magyar honvédség:

A legdrágább és legbonyolultabb eszközök ezek közül a helikopterek és a harckocsik, csak a 2020-as évek közepére érkeznek meg. A helikoptereket az Airbus németországi és franciaországi gyáraiból, a tankokat és az önjáró lövegeket a német Krauss-Maffei Wegmanntól, a páncéltörőket pedig a svéd SAAB-tól vásárolja Magyarország. A többi új kézifegyvert Ceská Zbrojovka Export nevű cseh vállalat licencsze alapján Kiskunfélegyházán gyártják, eddig összesen 10 ezer darabot vett át innen a honvédség, de a következő tíz évben még 200 ezer darab készül az üzemben, jórészt a magyar hadsereg és rendőrség számára.

Mindezeken felül a parlament döntött a honvédség létszámának jelentős bővítéséről, és sokkal több tartalékos kiképzésről. A 2019-es költségvetésben több mint duplájára emelték a honvédelmi minisztérium keretét, és további beszerzések is napirenden vannak. A katonák fizetése évenként garantáltan 5 százalékkal emelkedik.

Orbán Viktor tavaly tavasszal többek között ezekkel a gondolatokkal üdvözölte az új vezérkari főnököt, Korom Ferencet:

• Magyarország nem létezhet erős hadsereg nélkül.
  
• Az a nemzet, amely nem tudja megvédeni az országát, nem is érdemli meg azt.
  
• Olyan hadsereg kell, amely bármely más nemzet fegyveres erejével felveszi a versenyt.
  

Korom Ferenc kinevezése azért lett akkor aktuális, mert az addigi vezérkari főnök (a magyar hadsereg vezetője), Benkő Tibor, honvédelmi miniszter lett. Először fordult elő a rendszerváltás óta, hogy egy aktív tisztből lett miniszter, és a NATO-ban is nagyon ritka, hogy ne civil vezesse politikai szinten a katonaságot.

E kardcsörtető jelenségeket igyekeztünk megérteni, számos szakértővel beszélgetve az elmúlt hetekben. A legfontosabb tanulság az lett, hogy egy rendkívül elhanyagolt és gyenge haderő kap most modern, nyugat-európai fegyvereket, amelyektől még nem lesz látványosan erős, de legalább lesznek korszerű egységek a 2020-as évek közepére.

A teljes széteséshez képest ez sok, de ahhoz, hogy akár régiós szinten igazán erőssé váljon a magyar hadsereg, kevés. Túl azon, hogy a magyar honvédség nagyon lerobbant állapotban van, a fejlesztést erőltetik külső elvárások is: a NATO követelményei, és az Európában általában is napirenden lévő fegyverkezési politika.

A most kezdődő fegyvervásárlások legfontosabb következménye az lesz, hogy a 2020-as évek közepére a magyar hadsereg megszabadulhat a szovjet örökségtől, az egykori megszállók eszközeitől.

Európa fegyverkezik

Az utóbbi években egész Európában visszatérő témája lett a politikai vitáknak, hogy nagyon meggyengültek a nemzeti hadseregek. Többek között brit és német főtisztek szivárogtattak ki drámai adatokat arról, hogy mennyire alulfinanszírozott a hadseregük, és a papíron létező egységek sincsenek sok esetben bevethető állapotban. Részben a mozdításukhoz szükséges eszközök és személyzet megfogyatkozása, részben pedig a felújítások elmaradása miatt.

A helyzet Magyarországon különösen drámaivá vált. A Gripen harci repülők 2006-os beszerzése volt a rendszerváltás óta az egyetlen igazán jelentős fejlesztés, azon kívül jórészt a rendszerváltás előtt felhalmozott eszközök rozsdásodnak. A 2000-es évek elején megszűnt az önjáró tüzérség, a harckocsik nagy részét leselejtezték, ahogy a légi szállításra alkalmas gépeket is. A 2002-ben még 45 ezres honvédség létszáma 24 ezer alá csökkent, az önkéntesek elfogytak.

A háttérben a hidegháború utáni két évtized derűje állt. A szovjet fenyegetettség megszűnésével szinte az összes európai ország spórolni kezdett a hadseregén. Népszerűtlenné váltak a rengeteg pénzt felemésztő védelmi kiadások, és nem is tűnt veszélyesnek a világ. Az európai országok egyre szorosabb szövetségi rendszerben éltek, és az USA elképesztően nagy hadereje megfelelő védettséget ígért, hiszen a NATO megmaradt, annak alappillérével, a kölcsönös védelmet garantáló 5-ös cikkellyel együtt.

A nagy fordulatot 2014 tavasza hozta, amikor Oroszország elfoglalta Ukrajnától a Krím-félszigetet, és lényegében ellenőrzése alá vont két kelet-ukrajnai megyét. Hiába tűnt elképzelhetetlennek, hogy a második világháború után legyen még területszerző háború Európában, kiderült, hogy ez mégis megtörténhet.

Akkorra az USA-nak elege lett abból, hogy az európai országok védelmét finanszírozza. Már az Obama-kormány is komoly költekezésekre szólította fel a NATO európai tagjait, a Trump-kormány pedig egyenesen zsarolni kezdte őket, hogy ha nem költenek többet hadseregre, akkor az USA felmondja az automatikus védelemről szóló NATO-megállapodást, vagy akár kilép a NATO-ból.

Az európai országok 2014-ben megígérték, hogy legkésőbb 2024-ig a GDP-jük 2 százalékát hadi kiadásokra költik, ennél többet még Trump sürgetésére sem vállaltak, de a kiadások növelését mostanra mindenütt megkezdték. Közben azt is felismerték, hogy az USA feltétlen védelmére már nem számíthatnak. Erre reagálva Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök egy új európai fegyverkezési program szószólói lettek, és rendszeresen bejelentik, hogy Európának képessé kell válnia önmaga megvédésére.

Az EU keleti oldalán lévő országok közül több kétoldalú garanciákról kezdtek el tárgyalni az USA-val. Különösen Lengyelország és Románia fogott nagy igyekezetbe az amerikai védelem érdekében. A lengyel kormány még fizetne is azért, hogy az amerikaiak komolyabb állandó bázist építsenek ki az országban. A lengyel miniszterelnök azt mondta Trumpnak, hogy Trump Erődnek neveznék el a központi laktanyát.

Ebben a nemzetközi helyzetben Magyarország is lépéskényszerbe került. A 2014-es csúcs után a NATO-nak leadott magyar terv arról szólt, hogy évente legalább a GDP 0,1 százalékával növeljük a védelmi kiadásokat. Ezt az utóbbi években teljesítette a kormány, de 2016-ban és 2017-ben a plusz pénz jórészt fizetésemelésekre ment el. Aztán jött 2018, és elkezdődött a nagy bevásárlás is.

Haderőt fejleszteni nehéz és drága

Modern hadsereget fejleszteni iszonyatosan drága, és évtizedekre szóló döntés, ami komoly tervezést igényel. Amit most rendelünk meg, az sok esetben évek múlva lesz csak kész, és az új eszközök pótlására, szállíthatóságára, javítására és a személyzet kiképzésére is gondolni kell. A legegyszerűbb példát nézve: olyan puska kell, amihez biztosan lehet könnyen és sokáig lőszert szerezni, és ami olyan célpontra és terepre a legideálisabb, ahol a leginkább esélyes, hogy élesben használni kell egyszer.

A mostani magyar haderőfejlesztés iránya meglehetősen szűk körben dőlt el, és legfontosabb szempontjai még a hazai szakértők előtt sem teljesen világosak. A program veleje a Zrínyi 2026 nevű koncepció, ebből azonban csak egy 23 oldalas, jórészt fotókból álló, általánosításokkal teli füzetke nyilvános. Több interjúalanyunk panaszkodott arra, hogy ez egy NATO-tagállamtól szokatlanul sovány, és csak találgatni lehet, hogy milyen szempontok alapján dőltek el a milliárdos beszerzések.

Az ilyen beszerzésekről végső soron mindenütt a politikai vezetés dönt, de a döntést előkészítő vitákat Nyugaton, de még itt Közép-Európában is végig szokás vinni szakértői szinten is. Ez a legtöbb hazai védelmi szakértő szerint a Zrínyi 2026 elfogadása előtt elmaradt. Sokszor csak a szerződések bejelentésekor értesültek ők is arról, hogy kitől és mit veszünk.

Védekezünk vagy támadunk?

"A múlt háborúinak tapasztalatai alapján készülünk fel a jövő háborújára" - foglalta össze a tervezés legnagyobb nehézségét egy szakértő. Vagyis csak azt tudjuk biztosan, hogy milyen fegyver mire volt jó eddig, de hogy milyen kellene majd legközelebb, azt csak tippelni lehet. Persze ezt a tippelést az elemzők, katonák segíthetik minél pontosabbá tenni, ezért is hasznos, amikor érdemben megvitathatnak egy ekkora fejlesztést.

Az egyik legfontosabb kérdés, hogy "területvédelem" vagy "válságkezelés - missziós bevetés" lesz-e a fő feladata a honvédségnek a következő évtizedekben. Magyarország eddig ha fejlesztett is egy kicsit a katonai képességein, akkor azt a NATO-s bevetések szükségleteihez igazította, vagyis a válságkezelés - missziós tevékenység volt a kijelölt fő feladat. 2014 óta viszont a NATO-ban, és különösen ebben a régióban, a területvédelem lett a fő fejlesztési irány, vagyis a felkészülés egy külső támadásra.

A környéken Ukrajna, Bulgária, Románia és Lengyelország egy orosz inváziótól félve fejleszti a hadseregét, és ugyan a magyar kormány velük ellentétben nem tart orosz támadástól, a szomszédok fegyverkezése már eleve motiválja a hazai beruházásokat. A térségben nagy fegyverkezési versenyről még nincs szó, de az utóbbi évtizedekhez képest látványos a változás.

A mostani fejlesztések Magyarországon is inkább a területvédelem felé viszik el a hangsúlyt, de közben vannak tervek kifejezetten missziókhoz használható eszközök megvásárlására (például rámpás repülőgépek) való tervek is.

A területvédelmi irányt erősíti a járásonként egy - egy század felállítását célzó tartalékos rendszer kiépítése, aminek tíz év múlva a terv szerint már 20 ezer mozgósítható tagja lesz (most 8 ezernél tartunk).

Egyedül oldjuk meg vagy specializálódjunk?

Az európai haderőfejlesztés legnagyobb dilemmája, hogy merjék-e az országok egymásra utalni a biztonságukat. Ebben az esetben a politikai üzenetek és a gyakorlat széttartanak egymástól.

Elvben a NATO lehetővé tenné, hogy ne mindegyik állam tartson fenn egy komplett hadsereget, és legyen néhány repülője, néhány tankja, vagyis mindenből egy kicsi; hanem praktikusan és gazdaságosan felosszák a képességeket. A NATO-csatlakozáskor még volt arról szó például, hogy Magyarország ráfekszik a pontonhidak telepítésére vagy a vegyvédelmi alakulatokra, és e csúcsra járatott specializáció lesz az, amit bele tud adni a közösbe. Ez az elv azt mondja, hogy legyen kevés, de nagyon hatékony képessége egy-egy kisebb országnak.

Csakhogy az ilyen egyoldalú fejlesztéshez óriási bizalom kell. Azt kell hozzá elhinni, hogy a többiek is részt vesznek ebben, és tényleg jönnek segíteni, ha baj van, arról nem is beszélve, hogy biztosan nem támadnak hátba, ha csak utászunk van, de tüzérünk nincs.

Orbán Viktor fent idézett gondolatai arra utalnak, hogy ez a bizalom nincs meg a magyar kormányban, ami annak fényében nem csoda, hogy a közvetlen szomszédainkban sincs meg. Mindenki komplett kis hadseregeket fejleszt, és nem valami nemzetközi nagy közös hadsereg egyetlen mozaikdarabjává alakítja át a haderejét.

Donald Trump NATO-t kritizáló politikája hosszú időre visszavetette, hogy ez a sosemvolt bizalom egyáltalán kialakulhasson Európában, hiszen egyelőre a legerősebbre sem lehet biztosan számítani. Az sem segíti a bizalmi légkör kialakulását, hogy az EU második legerősebb hadseregét működtető Nagy-Britannia éppen ki akar lépni a legfontosabb európai politikai szövetségből (a legerősebb hadserege az EU-ban Franciaországnak van).

Ez az általános bizalmatlansági hangulat vezetett oda, hogy még olyan kis országok, mint Szlovákia és Horvátország is harci repülőket vesznek éppen. A kis légterű országoknak hiába lenne praktikus a NATO-ra bízniuk ezt a feladatot, ahogy ezt korábbi döntéseik alapján a balti országok vagy Szlovénia tették például.

Vannak törekvések a NATO-nál szűkebb szinten is a feladatmegosztásra, ebben Németország a fő szervező erő. A Bundeswehr például kiszervezett már feladatokat cseh, holland és román dandároknak. Rendre felmerül valamilyen komolyabb V4-es katonai együttműködés lehetősége is, de érdemi lépések még nem történtek. Úgyhogy maradt itthon is az a fő elv, hogy mindenféle irányban kell fejleszteni, akkor is, ha így semmiben sem lehet kimagasló képességet elérni.

Magyarország a mostani fejlesztés nyomán 2023-ra egy közepes, 2028-ra pedig egy nehéz dandárt ígért a NATO-nak. (Ezek képességeiről innen lehet letölteni egy részletesebb tanulmány.) Elvben ennek megfelelően kell eszközöket beszerezni. De közben meg lehet fordítani ezt úgy, hogy olyat ígértünk, amihez eszközöket rendeltünk, tehát az nem igaz, hogy a NATO bármilyen konkrét fejlesztési irányt az országra kényszerített volna.

A "kitől vegyük meg?" három fő szempontja

Egy ilyen fejlesztési tervnél ideális esetben a fenti szempontok alapján kell eldönteni, hogy mire való fegyvereket vásároljon egy ország, de ezután jön a kérdés, hogy a célra alkalmas eszközöket melyik országtól és gyártól vásárolja - főleg ha olyan helyzetben van, mint Magyarország, aminek nincs saját hadiipara.

A legfontosabb szempont egy szövetségi rendszerben lévő országnak az "interoperábilitás", vagyis az, hogy inkább olyat vegyünk, amilyet a szövetségeseink is használnak. Ez lehetővé teszi a közös hadgyakorlatokat, és az esetleges közös bevetéseket is. Ebből a szempontból a Leopard2 tankok vásárlása kifejezetten jó döntés, hiszen azokat már 13 európai országban használják. (Abból a szempontból viszont még okozhat problémát, hogy Németország nemrégiben megnyitotta a hadseregét más EU-s állampolgárok előtt, vagyis van rá némi esély, hogy akiket sok pénzért a honvédség kiképez most a Leopardok használatára, azok később német zsoldba álljanak, jóval magasabb fizetésért.)

Mivel az összes komolyabb új magyar beszerzés európai szállítóktól érkezik (német, cseh, svéd, francia gyártóktól), ezért azt lehet mondani, hogy az interoperábilitás szempontjára most odafigyelt Magyarország, szemben mondjuk azzal a 2014-es húzással, amikor három használt orosz helikoptert vásárolt a honvédség.

Amerikait vagy európait?

A közös technológiai fejlesztéseket az EU-ban határozottan szorgalmazza a német és a francia kormány is, az Európai Bizottság pedig pénzügyi támogatást ígért a következő évekre olyan hadiipari fejlesztésekre, amelyekben legalább három tagállam részt vesz. A magyar ipar egyelőre nem áll közel ahhoz, hogy ilyesmiben benne legyen, de a csehekkel kötött lőfegyvergyártási program, vagy a német járműipar hazai beágyazottsága esetleg lehet még alapja fejlesztéseknek, ahogy a jórészt állami tulajdonban lévő Rába gyárnak is szánnak ilyen szerepet.

A praktikusságon túl elsősorban politikai szempont, hogy egy ország honnan vesz fegyvert. NATO-tagként orosz vagy kínai fegyvert venni mindenképpen megütközést keltene a szövetségben. (Ahogy ez például a törökökkel történt, amikor légvédelmi rakéták megvásárlásáról kezdtek tárgyalni Oroszországgal, mire az amerikaiak bejelentették, hogy ha tényleg vesznek, akkor nem kaphatnak F-35-ös repülőket. Az orosz S-400-as légvédelmi rendszer elvben amerikai F-35-ösök lelövésére készült, és ha egy hadseregnek mindkettőből van, akkor rendkívül értékes adatokhoz juthat a szükséges fejlesztések irányára, mindkét fegyver gyártója számára.)

Magyarországnak azt kellett eldöntenie, hogy amerikai vagy európai fegyvereket vegyen-e. Egyértelműen az európai beszerzés mellett döntött a kormány. A régióban ez nem teljesen egyértelmű, Lengyelország és Románia például inkább amerikai fegyvereket vásárol az utóbbi időben, és Szlovákia tavaly szintén amerikai F-16-osok beszerzéséről döntött.

Nem beszélt nyilvánosan arról senki Magyarországon, hogy miért európai fegyverek mellett döntöttek, de szakértők találgatása szerint ha politikai okokat keresnénk, akkor felmerülhet, hogy az európai vásárlástól inkább remélhetett a magyar kormány politikai hasznot. Míg ugyanis egy ekkora üzlet az amerikai hadiiparnak aprópénz csupán, amiért cserébe nem lehet politikai előnyökre számítani, addig a német vagy a svéd kormány magyar illiberalizmussal szembeni indulatait egyes találgatások szerint tompíthatja egy ilyen megrendelés.

A lengyel kormány például sokáig azt terjesztette, hogy a franciák azért aggódnak annyira a jogállamiságuk miatt, mert felmondtak egy helikopterbeszerzést az Airbusnál, és helyette az amerikai Lockheed Martinnal állapodtak meg. Hogy valóban lehetnek-e hatással a magyar megrendelések a kifejezetten hűvös svéd-magyar vagy német-magyar viszonyra, az azonban egyáltalán nem egyértelmű. A beszerzésekben érintett országok diplomatáitól azt hallottuk, hogy ami Magyarországnak nagy és drága vásárlás, az nekik egészen elenyésző része a bevételeknek, úgyhogy valószínűtlen, hogy komoly szempont legyen egyéb ügyek tárgyalásakor a mostani haderőfejlesztés.

Az viszont biztos, hogy az USA-magyar kapcsolatok is inkább hűvösek mostanában, úgyhogy önmagában az is számíthatott talán, hogy ne Amerikától vásároljunk 2018-ban. A Trump-kormány négy igényt jelentett be a magyar kormánnyal szemben (vegyen amerikai gázt, ne üldözze el a CEU-t, ne blokkolja Ukrajnát a NATO-ban, és írjon alá új katonai együttműködési szerződést), és ezek közül egyiket sem teljesítette az Orbán-kormány. Ugyanakkor az is látszott, hogy a Trump-kormányt az elődjénél sokkal kevésbé izgatja, hogy mi történik Magyarországon.

A helyzet 2019-re annyiban változott, hogy az amerikai kormány minden korábbinál erélyesebben kezdte sürgetni az új katonai együttműködési megállapodás aláírását, és ezzel párhuzamosan komoly tárgyalások indultak meg arról, hogy a honvédség amerikai gyártótól vásárolna légvédelmi rakétákat.

Mennyi jár vissza?

Az ilyen sokmilliárdos beszerzések esetén fontos szempont még, hogy az eladó milyen gazdasági kedvezményeket ad. A Gripenek megvásárlásakor a svéd gyártó például 190 milliárd forintnyi beruházást vállalt Magyarországon.

A mostani üzletek esetében nem sok ilyen ellentételezés látszik, legfeljebb a cseh licensz alapján épült kiskunfélegyházai fegyvergyár létesítése számíthat ide. Ez se megy könnyen, mert munkaerőhiány miatt a termelés idén nem tudott a tervezett szinten beindulni.

Legyen azért valami

Az eddigi beszerzések közül a két legnagyobb tétel a helikopterek és a tankok megvásárlása. Előbbi azért is fontos, mert a meglévő orosz helikopterek szavatossága akkor jár majd le, amikor az újak megérkeznek. A régi tankok szavatossága pedig már évekkel ezelőtt lejárt, le is selejtezték őket.

A fő irány eddig tehát az, hogy amije már egyszer volt a magyar hadseregnek, olyanból megint legyen. Új képességeket nem erőltetnek, és a létszám sem lesz nagyobb, mint a 90-es években már volt.

A mostani fejlesztés legfőbb jelentősége az, hogy a magyar hadsereg megmaradjon a következő évtizedekre is.

Címlapkép, vizuál: Tams Bence Gáspár