A magyar papok, akiket Amerikában vádoltak meg gyerekmolesztálással

2019 május 05., 20:00
  • Sorozatunk első része arról szólt, hogy a katolikus egyház kétezer éve nem tud szabadulni a gyerekmolesztáló papoktól.
  • A második Magyarországról gyűjtött össze húsznál több olyan egyházi vagy világi eljárást, amely a gyerekmolesztálással vádolt pap elbocsátásával végződött, illetve nem ismert az eredménye.
  • Mindezt az elmúlt évtizedek statisztikáit velünk közlő néhány püspökségtől és szerzetesrendtől, illetve 1999 óta megjelent cikkekből tudjuk. Hogy előtte mi volt, arról végképp fogalmunk sincs.
  • Az itt elmondott történetek azt is mutatják, milyen nehéz tisztán látni a rendszerváltás előtti ügyekben.

„A kommunizmus idején a politikai rendőrség szigorúan fellépett a kiskorúak elleni bűncselekményekkel kapcsolatban, még az egyházi közösségekben is” - nyilatkozta nemrég Veres András püspök, aki szerint így „indirekt módon” a kommunista rendszer akadályozta meg a papok szexuális visszaéléseit.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia vezetőjén kívül azonban nem sokan gondolják úgy, hogy a politikai rendőrség célja a gyerekek védelme volt. A Kádár-korszak valóságára inkább az a jellemző, hogy az állambiztonság más vonalon, például tiltott hitoktatás után nyomozva bukkant ilyen ügyekre, amelyeket aztán megpróbált a saját érdekeinek megfelelően használni.

A gyerekmolesztáló papokat elsősorban nem megállítani, hanem ellenőrizni akarta az állambiztonság.

„Ezen szexuális szokás feltárása és felhasználása a politikai rendőrség részéről tudatos és direkt módon alkalmazott módszer volt” - magyarázza Vörös Géza, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főosztályvezetője. Az egyházak és az állambiztonság kapcsolatát kutató történész a Kádár-korszak azon gyakorlatáról is beszámol, hogy ilyen ügyekben az állam inkább az egyházi elöljáróktól várta, hogy a részükre adott szűkös információk alapján járjanak el az adott egyházi személy ellen (a szakzsargonban ezt hívták szignalizációnak). A püspökök „a csend érdekében” többször áthelyeztek papokat, miközben a hatalom továbbra is talonban tartotta a zsarolásra alkalmas információt.

Megbízhatatlan források

A gyerekmolesztálási ügyek nagy része soha nem derül ki, de ami mégis, annak az elmúlt évtizedekben elvileg nyoma maradt a bírósági iratokban, az egyházi levéltárakban, a média tudósításaiban. Az államszocializmus idején azonban nem volt független igazságszolgáltatás, nem volt valódi sajtó, az egyházi vezetőknek pedig jó oka volt elkerülni a terhelő információk rögzítését. Tudomásom van például egy szerzetesről, akinek zaklatási ügyében a tartományfőnök folytatott vizsgálatot a hatvanas években, de a rend kérdésemre közölte, hogy ennek az ő archívumukban nincs nyoma.

Hiteles források híján felértékelődik az állambiztonsági iratok szerepe, de itt is falakba ütközünk, és nem csak az ügynöki jelentések általános megbízhatatlansága miatt. Hanem mert az ÁBTL-ben - a róla szóló 2003-as törvény értelmében - még a kutatók sem ismerhetik meg az egészségügyi információra, a káros szenvedélyre és a szexuális szokásokra vonatkozó részeket. Gyerekmolesztálási ügyben ez a szabály gyakorlatilag a teljes szöveg kitakarását jelenti, ha még nem telt el az érintett halálától számított 30, a születésétől számított 90 vagy az irat keletkezésétől számított 60 év.

Győri papszentelés 1957-ben
photo_camera Győri papszentelés 1957-ben Fotó: Fortepan/Hámori Gyula

Fontos azonban rögzíteni, hogy a hitelesnek tűnő ügyek mellett számos koncepciós eljárásban is felmerült ez a vád. Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgató-helyettese az Egyházüldözés és egyházüldözők a Kádár-korszakban című kötetben arról ír, hogy a hatvanas években a „demokratikus államrend elleni szervezkedés” címszó alatt futó közvádas eljárásokban „a politikai bűncselekmény »megerősítése« céljából valamely köztörvényes bűncselekmény miatt is elítélték az egyházi személyeket. Gyakran szerepelt vádpontként a külföldi fizetőeszköz hivatalos árfolyamtól eltérő értékesítése, külföldi fizetőeszköz felajánlásának elmulasztása, illetve nemesfémek tiltott módon történő adásvétele. E bűncselekmények mellett a leggyakrabban előforduló csoport a szexuális bűncselekmények kategóriája. Ezzel új, jogon kívüli eszköz alkalmazása jelent meg az ítélethozatalban. Az 1956-tal kapcsolatos eljárások során is előfordult, hogy ha egyházi személy ellen indult eljárás, valamely szakaszában szóba került a fajtalanság vagy a megrontás gyanúja.”

A megbízható hazai információk hiánya miatt a rendszerváltás előtti évtizedekből két olyan történetet tudunk részletesen bemutatni, amelyet Amerikában tártak fel.

A rendőrség félrenéz

A zalapetendi születésű Pintér Sándort 1943-ban szentelték pappá a veszprémi egyházmegyében, hittudományi doktorátusát Fribourgban szerezte, majd kivándorolt Amerikába. Az ohiói Toledóba 1946-ban érkezett meg az egyházközség adatai szerint, és 1956-ban lett ennek a nagy magyar templomnak a plébánosa. Visszaemlékezések szerint a következő négy évben rendszeresen vitt ministráns fiúkat a vidéki házába, ahol megerőszakolta őket.

A toledói St. Stephen Church, amely a Magyar Streetről nyílik
photo_camera A toledói St. Stephen Church, amely a Magyar Streetről nyílik Fotó: GoogleMaps

A Toledo Blade 2002-es tényfeltáró sorozatában Alexander Pinter úgy kerül elő, mint az egyik első ismert eset, amikor a rendőrség látványosan szemet hunyt a gyerekmolesztáló papok bűncselekményei fölött.

Cleveland környékén járunk, egy összetartó magyar közösségben, ahol a nevek alapján a történet további szereplői is magyarok. A Pintér ügyeinek 1960-as eltussolásáról nyilatkozó két rendőr egyikét, Gene Fodort a gyülekezet tagjai személyesen megkeresték. „Odajöttek hozzám, és megkérdezték: Mikor tartóztatod már le azt a Pintért? Az egy perverz. De nem tehettem” - mesélte az egykori rendőr, aki szerint egy pap letartóztatása az állásába került volna.

Hiába jelentették a vádakat a rendőri vezetőknek, azok nem indítottak eljárást, csak figyelmeztették a katolikus elöljárókat, hogy vigyék el onnan a papot. A gyülekezet régi tagja, Irene Hornyak azt mondta, az atyáról köztudott volt, miket művelt, ezért Toledóban nem volt maradása. Pintér története ezután az ismert forgatókönyvet követte:

kezelésre küldték egy katolikus intézetbe Kanadába, majd visszatérhetett az iskolákba a diákjaihoz és a templomokba a ministránsaihoz.

Tavaly egy kaliforniai ügyvéd jelentette be, hogy ügyfele kártérítést követel, amiért a dél-kaliforniai Vistában újra szolgálatba álló Pintér kisfiúként molesztálta a hatvanas évek első felében.

Church of St. Francis of Assisi, Vista, CA
photo_camera Church of St. Francis of Assisi, Vista, CA Fotó: GoogleMaps

Pintér innen a szintén kaliforniai San Leandro templomába került. Itt is szerepel a gyerekmolesztálással vádolt papok listáján. Az oaklandi egyházmegye tájékoztatása szerint Pintér 1967-70 között látta el a gyülekezet szolgálatát, és az iskolában is tanított. 1972-ben rövid időre visszatért, majd távozott. 1974-ben pedig megint vissza akart jönni, de kérését megtagadták. Inkább olyan helyekre küldték, ahol nem ismerték.

1978-ban aktív papként hunyt el Louisianában, életében egyetlen vád sem került nyilvánosságra. Magyar nyelven eddig nem írt róla senki.

Isten háta mögött

Az alaszkai Fairbanks egyházmegye is közzétette és folyamatosan frissíti honlapján „az elkövetők listáját”, amely a szexuális zaklatással vádolt papok és egyházi alkalmazottak nevét tartalmazza. Ide azok kerülnek, akik beismerő vallomást tettek, akiknek bűnössége „bebizonyosodott”, illetve akik ellen „hihető/hiteles vádak” kerültek nyilvánosságra.

A hosszú listán feltűnik egy magyar név is:

„Rev. Andrew Eordogh, SJ (1); Died 2009”

Eördögh András jezsuita szerzetes 1929-ben született Szegeden, hosszú és gazdag pályája során Kanadától Pakisztánig számos helyen szolgált, és szerepet vállalt az 56-os forradalomban. Az alaszkai egyházmegye információival ellentétben azonban nem halt meg 2009-ben.

Mihalik Béla egyháztörténész cikke szerint 1956 legsűrűbb napjaiban Eördögh teherautóval betegeket, sérülteket szállított egyik rendtársával, de a hivatalosan betiltott szerzetesközösség folyóiratának újraélesztésében is kulcsszerepe volt.

„A közvetlen harci események mellett a jezsuiták igyekeztek feltérképezni a provincia újjáépítésének lehetőségeit. Pár nappal később Eördögh András és András Imre elmentek a zugligeti Manrézába, amelyet a rendtől 1950-ben vettek el, és a határőrségnek adták, azután próbáltak volna érdeklődni, hogy visszakapják-e. Szintén ezekben a napokban nagy erőkkel láttak hozzá A Szív újrakiadásához. Ehhez a politikai engedélyt Eördögh András hozta el a Parlamentből, bár 40 ezer példányra kapott engedélyt, de csak tízezret tudtak kinyomtatni. De még ebből is sikerült Nyugatra is néhány példányt eljuttatni.”

Manréza, vagyis lelkigyakorlatos ház a Labanc úton, 1930
photo_camera Manréza, vagyis lelkigyakorlatos ház a Labanc úton, 1930 Fotó: Jezsuita Levéltár/Fortepan

A Tömör fedőnevű ügynök közelről ismerte őt, és 1967-es jelentése alapján sokra is tartotta. A minden bizonnyal szintén jezsuita ügynök külön portrét szentelt Eördögh Andrásnak, amelyben így írja le:

„...Építőipari szakiskola elvégzése után lépett a rendbe. Gyenge tehetségű elméleti vonalon. Gyakorlati téren rendkívüli józanság, talpraesettség jellemzi. Emellett igen jó és érző szívű ember, különösen a kisemberek bajai és szenvedései iránt. (...)

1956-os események alkalmával ment ki, felhasználta a kínálkozó lehetőséget. Odakint végezte el a theológiát, felszentelték, majd Kanadába került káplánnak Torontóba. Az ottani magyarok lelkipásztora volt. Egy Volkswagen kocsival járta be a vidéket, és minden magyart a környéken meglátogatott legalább kétszer egy évben. Külön munkaterülete volt a torontói börtön, ahol bizony sok szegény magyar ette a rabkenyeret… Ezeknek mindenük lett a Bandi… (...)

Így kéreckedett ki az alaszkai missióba, ahol 5 évre lekötelezte magát ilyen munkára. Itt is a legszegényebb és legprimitívebb népréteghez ment a sarkkörön túl, Alaszka csücskében. Levelei hősi helytállásról és áldozatról beszélnek. Öreg édesanyja és, tudtommal, egy bátyja él itthon. (...)

Rendkívül jótékony lelkű ember. Mikor hívtam haza látogatóba és jeleztem, hogy mindenről itthon gondoskodni fogok vele kapcsolatban, akkor azt írta, ha annyi pénze volna, hogy útra kelhetne, azt a pénzt sokkal inkább adná a szűkölködőknek, mintsem a maga utazási céljára használná. Igen szép elgondolás tőle…

Mozgalmakat nem vezetett és nem vezet. Nem nagy szónok és agitátor, de nagyon becsületes, dolgos, a bajban lévők mellett álló embertípus, aki a szegényeknek nemcsak a nyelvét, hanem a szívét is megoldja, nemcsak égi malaszttal, hanem szívvel és kenyérrel egyaránt…

Egy élő példája annak, hogy szerény tehetségű, de nagyon jóakaratú és jószívű ember milyen sokra viheti a rend közösségében, mikor a maga adottságának megfelelő helyre kerül… Az 5 év alaszkai munka letöltése után valószínűleg haza fog jönni, mert elöljárói is így akarják…”

Eördögh három évvel később mégis megfordult Magyarországon, legalább is Bálint ügynök 1970-ben kelt jelentése szerint egy hónapra érkezett „Édesanyját meglátogatni”. De haza nem költözött.

Kotzebue, Alaszka
photo_camera Kotzebue, Alaszka Fotó: U.S. Army Corps of Engineers

A jezsuiták saját listája a megalapozott váddal illetett szerzetesekről Eördögh három alaszkai állomáshelyét sorolja fel, köztük az északi sarkkörön túli Kotzebue városát. A rend magyar honlapján olvasható életútja szerint Alaszka után, 1971-ben visszatért Torontóba, később Hamilton és Courtland plébánosa lett. 1986-87-ben „Elizabeth nővérnek segített Pakisztánban házat alapítani, de a hatósági ellenállás miatt nem járt sikerrel.” A rendszerváltás Chicagóban érte a Szent István magyar templom plébánosaként, majd „hazatért Magyarországra, felépítette a Sodrás utcai rendházakat, utána 1995-től Pilisvörösváron a Szent Erzsébet Otthonban lett gondnok és lelkész.”

Eördögh akkor is az otthon lakója volt, amikor váratlan dolog történt Pilisvörösvártól messze: 2006-ban egy alaszkai férfi kártérítési pert indított. Addigra már jelentkeztek az első áldozatok, de az alaszkai hitéletet irányító jezsuita rend molesztálási botránya ezután is egyre csak dagadt. Az áldozatok többségét képviselő ügyvéd, Ken Roosa

„a pedofilok paradicsomának” nevezte Alaszkát,

ahová az egyház eldugta a molesztáló papjait, mert az elszigetelt, szegény közösségekben voltak a legkevésbé szem előtt. A PBS Frontline című oknyomozó műsora olyan faluban forgatott 2011-ben, ahol a gyerekek 80 százalékát molesztálták a papok, gyakorlatilag egy egész generációt.

Annyi kártérítési per indult, hogy 2008-ban a fairbanksi egyházmegye jelentett csődöt, következő évben pedig az Alaszka államért felelős oregoni jezsuita rendtartomány szintén csődeljárás keretében kezdte pénzzé tenni a vagyonát. 2011-ben még katolikus mércével is kiemelkedő összeget, 166 millió dollárt fizetett 524 - főleg eszkimó - áldozatnak a 700 ezer lakosú államban.

Holy Cross temploma
photo_camera Holy Cross temploma Fotó: Fairbanksi egyházmegye

Eördögh András ellen egy alaszkai férfi tett bejelentést. Azt állította, hogy a Holy Cross nevű faluban 4 és 7 éves kora között rendszeresen molesztálta két jezsuita. Először Bernard McMeel, aki előléptetése után „átadta” a fiút Eördöghnek. A perirat szerint McMeelről 1978-ban tudta meg a rend, hogy gyerekeket molesztál, és az általános gyakorlatot követve ezután áthelyezték: Alaszka helyett egy montanai törzshöz, ahol 1992-es haláláig aktív pap maradt. Az áldozatot képviselő Ken Roosa szerint a jezsuitáknak mindkét férfiról tudnia kellett, hogy gyereket molesztál, és vélelmezte, hogy több áldozatuk lehetett.

Ahogy szinte az összes esetben, az egyház itt is kártérítést ajánlott, amelyet a férfi elfogadott. Az alaszkai ügyvédek arról beszéltek, hogy a peren kívüli megegyezés általában mindkét félnek érdeke: a katolikus egyház gyorsan és viszonylag csendben le tudja zárni az ügyeket, az áldozatok pedig bocsánatkérést és anyagi kártérítést kapnak.

A végső válaszra várni kell

2007-ben 110 eszkimó áldozatnak ítélt meg kártérítést a rend 12 jezsuita tettei miatt. A tartományfőnök bocsánatot kért, amiért az egyház cserben hagyta a gyerekeket, és kijelentette, hogy „ezen ügyek nagy többsége valódi”. De azt is hozzátette, hogy van néhány „megkérdőjelezhető”.

Erre emlékeztetett a magyar rendtartomány, amikor rákérdeztem, tudtak-e Eördögh kinti ügyeiről, ha igen, tettek-e óvintézkedéseket, illetve itthon felmerült-e vád vele szemben.

„A történtek megítélését nehezíti, hogy nem bírósági ítélet, hanem egy sokszereplős eljárás keretében peren kívüli megegyezés született, amelynek részletei nem ismeretesek. Mi annyit tudunk, hogy András atya ártatlannak vallotta magát, sem előtte, sem utána nem érte kiskorúakkal való visszaélés vádja, és mind külföldi, mind itthoni munkáját közmegelégedésre végezte”

- írták a magyar jezsuiták, akik 2006-ban értesültek az amerikai eljárásról. Válaszukban felidézik mindazokat a lépéseket, amelyek miatt a problémával legelszántabban szembenéző magyar közösségnek tűnnek, a pannonhalmi bencések mellett: a korán megalkotott gyerekvédelmi szabályzat, az Ignáci Pedagógiai Műhely munkája, a magyar tartományfőnök kiállása Ferenc pápa törekvései mellett, a kérdéssel foglalkozó 2012-es és 2013-as kötetek, a májusra meghirdetett konferencia.

De mit tehettek egy ilyen eldöntetlen ügyben? „Eördögh András atya a rendszerváltás után tért vissza néhány évre szülőhazájába. A vádak felmerülésekor, 2006-ban, 77 évesen már idősotthonban élt Magyarországon, megroppant testi és szellemi állapotban, így nem merült fel bármilyen különleges intézkedés szükségessége. Éppen betegsége miatt vissza is tért Észak-Amerikába, és jelenleg egy kanadai idősotthon lakója” - szól a rend válasza.

Időben és alaposan lefolytatott bírósági vagy egyházi eljárások nélkül mindig megmarad ez a bizonytalanság. Az állambiztonsági iratok névtelenjeiről semmit nem tudunk, de az Amerikában megvádolt két magyar papról is hiába rendelkezünk szokatlanul sok információval: a kétség ott lebeg az ügyek fölött.

Amikor rákérdeztem, tudok-e beszélni a torontói rendházban élő Eördögh atyával, azt a választ kaptam, hogy erre már nincs lehetőség.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.