„Nem titkolóztunk, mert nincs miért” - a Népszava ezzel a címmel közölt interjút szombaton Veres András püspökkel, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnökével.

Nem egészen egy héttel korábban jelent meg a 444-en az első átfogó magyar írás a katolikus egyház gyerekmolesztálási ügyeiről, amelyhez Veres András a rá bízott győri egyházmegye adataiból semmilyen információt nem közölt, ahogy az MKPK sem válaszol évek óta senkinek, aki a szexuális visszaélések számáról kérdez.

„Nem is érzem szükségét”

Az eljárások számára vonatkozó két kérdést és választ érdemes szó szerint idézni:

Hány magyarországi egyházi személy ellen indult eljárás – akár katolikus, akár világi bíróságon – 2012 óta?

Pontosan nem tudom megmondani. Nem kaptunk rá felkérést, hogy készítsünk összesített statisztikát, és nem is érzem szükségét ennek, mert minden egyházmegye és minden szerzetesrend maga jár el a saját ügyeiben. Nekem tizenegynéhány ilyen esetről van tudomásom.

Melyik döbbentette meg a leginkább?

Egyiket sem ismerem részleteiben, sőt a legtöbbet egyáltalán nem ismerem, csak hallottam az eljárásról.

Ebben a néhány mondatban több figyelemre méltó részlet is van. Először is, mintha azt mondaná Veres, hogy

2012 óta tizenegynéhány esetről szerzett tudomást.

Az Echo TV-nek március elején ehhez képest még azt mondta, hogy „az elmúlt 30 évből” ismer tízegynéhány esetet, amelyben eljárás volt. Se a püspök, se az újságíró nem említi a 444 gyűjtését, amelybe úgy került be húsznál is több ismert egyházi vagy világi eljárás, hogy a püspökök és a szerzetesrendi vezetők többségétől nem kaptunk adatokat.

A 15 magyar egyházmegyéből 4, a 33 itthoni férfi szerzetesrendből 5 szolgáltatott adatokat szexuális visszaélésekről, de a médiában az elmúlt húsz évben megjelent ügyekkel együtt ennyi is elég volt ahhoz, hogy összegyűljön

• 10 olyan eljárás, amely után a papot szankcionálták,
• 11 olyan eljárás, amely még tart vagy amelynek nem közölték az eredményét, és
• 3 olyan eljárás, amelyről tudjuk, hogy nem találta bizonyítottnak a bűncselekményt.

Nem tudjuk, mekkora szám jönne ki, ha a többi püspök is hajlandó lenne válaszolni, de már ez is több a Veres által következetesen emlegetett „tízegynéhány” eljárásnál. (Ebben a számításban nincsenek benne az egyház laikus munkatársai által elkövetett bűncselekmények.)

„Nem kaptunk rá felkérést, hogy készítsünk összesített statisztikát, és nem is érzem szükségét ennek”

- hangzik a következő fontos részlet. Nem derül ki, kitől várná a felkérést Veres püspök, de az biztos, hogy különböző médiatermékek évek óta próbálnak megtudni statisztikai adatokat, csak az ilyen levelekre egész egyszerűen nem válaszol a püspöki kar.

De ha erre nem is, arra okvetlenül emlékeznie kell a magyar katolikus egyház vezetőjének, hogy február 23-án mit hallott a Vatikánban. A történelmi jelentőségű gyerekvédelmi konferencia három napjából ugyanis az egyiket kifejezetten az átláthatóság kérdésének szentelték. Itt Reinhard Marx bíboros, a német püspöki konferencia elnöke, a pápa befolyásos tanácsadója előadásában négy azonnali intézkedést sürgetett minden országban, köztük ezt:

„Nyilvánosan bejelenteni az ügyek számáról készült statisztikát és az ügyek részleteit, amennyire az lehetséges.”

A német bíboros a jelenlévő püspököknek, köztük Veres Andrásnak azt üzente: „Nem a transzparencia árt az egyháznak, hanem az elkövetett visszaélések, az átláthatóság hiánya és az ebből következő takargatás, fedezés”.

Veszélyes számok

Veres András rögtön az első válaszában tesz egy kitérőt, hogy előadja egy újabb változatát az egyház bűneit relativizáló gondolatmenetének:

„Mindenképpen jó lenne, ha megjelenne, mert különben, sajnos, egyoldalúvá válik minden nyilatkozat: ahogyan a Szentatya is hangsúlyozta, a kiskorúak zaklatása és szexuális molesztálása legkevésbé egyházi ügy. Alapvetően világi jelenségről van szó. Az egyházi személyek által elkövetett bűncselekmények aránya 0,4-0,5 százalék körül mozog. A fennmaradó 99,5 százalékról senki nem beszél.”

Előző cikkünkben is kitértünk rá: Ferenc pápa a vatikáni konferencia záróbeszédében nem azt hangsúlyozta, hogy a kiskorúak zaklatása legkevésbé egyházi ügy, hanem azt, hogy a gyerekbántalmazás a társadalom minden részében hatalmas probléma. Többször is kiemelte, vélhetően pont azért, hogy ne lehessen kiforgatni a szavait:

• „e csapás egyetemessége, miközben megerősíti súlyosságát társadalmainkban, nem csökkenti az Egyházon belüli szörnyűségét”; sőt
• „a világméretű jelenség embertelensége még súlyosabbá és botrányosabbá válik az Egyházban, mert ellentétes annak erkölcsi tekintélyével és etikai hitelességével.”

Veres idéz egy statisztikát, amelynek nem adja meg a forrását, és nem mondja el, mire vonatkozik. A világra, Európára, Magyarországra, a győri egyházmegyére? A megvádolt vagy az elítélt emberekre? Az elmúlt 5 évre vagy az elmúlt 50 évre?

Ha általános érvénnyel állítja Veres, hogy „az egyházi személyek által elkövetett bűncselekmények aránya 0,4-0,5 százalék” az egész társadalmon belül, az rendkívül aggasztó, hiszen például a 7 968 059 választásra jogosult magyar állampolgáron belül 2110 a katolikus papok száma, vagyis az arányuk 0.026 százalék, a töredéke az elkövetett szexuális visszaélések állítólagos 0,4-0,5 százalékos arányának.

Ha tehát elfogadnánk Veres statisztikáját, akkor azt kellene gondolnunk, hogy a katolikus papok körében akár hússzoros is lehet a gyerekmolesztálás gyakorisága.

De talán mindenki jobban jár, ha azt fogadjuk el, hogy nincsenek precízen összevethető adatok arról, hány százalék a gyerekmolesztálók száma a papság és a teljes népesség vagy a felnőtt férfiak körében. Ennél sokkal korlátozottabb hatókörű kijelentéseket tudunk csak tenni. Például azt tudjuk, hogy

• az Amerikai Püspöki Konferencia adatai szerint 1950 óta 6846 papot vádoltak kiskorú elleni szexuális visszaéléssel, ami az időszakban aktív papok mintegy 6 százaléka;
• míg Ausztráliában egy kormányzati vizsgálat arra jutott, hogy a papok 7 százalékát vádolták meg gyermekmolesztálással 1950 és 2015 között.

Ebben a cikkben részletesen foglalkozunk statisztikai kimutatásokkal, jórészt a katolikus egyház saját adatai alapján, de az egyes társadalmi csoportok közötti versenyeztetést igyekeztünk elkerülni.

A liberalizmus a ludas

„Nálunk valószínűleg kevesebb visszaélés történt, mint más országokban. Én úgy látom, a magyar ember és a magyar kultúra gyerek- és családbarát, ami akadályozza az ilyen irányú bűnelkövetést” - állítja magabiztosan Veres, bár az imént közölte, hogy nem ismer releváns statisztikai adatokat Magyarországról, amelyeket össze tudna vetni külföldi számokkal. Amikor a riporter visszakérdez, Veres azt az érvet hozza fel a magyarok üdvösen családbarát hozzáállására, hogy a börtönben verik a pedofilokat:

„Amikor börtönökben jártam, hogy fogvatartottakkal találkozzak, mesélték: igen nehéz annak, akiről kiderül, hogy gyerek sérelmére követett el bűncselekményt. A többiek ellehetetlenítik az életét.”

Innen megint idézek két kérdés-feleletet:

Azok az országok, ahol sok visszaélésre derült fény, nem elég gyerek- és családbarátok?

Meglátásom szerint liberálisabbak nálunk.

Mi a helyzet a döntően katolikus Spanyolországgal? Vagy Írországgal?

A nyugati társadalmak jelentős részére érvényes a liberális szellemiség. A „liberálist” nem politikai kategóriaként használom, hanem az emberek felfogását meghatározó kifejezésként. Magyarországon egyébként van még egy ok, amiért a múltban kevesebb visszaélés történhetett. A kommunizmus idején a politikai rendőrség szigorúan fellépett a kiskorúak elleni bűncselekményekkel kapcsolatban, még az egyházi közösségekben is.

Az érvelés, hogy a diktatúra megakadályozza a gyerekmolesztálást, miközben a liberalizmus elősegíti, alighanem egyedülálló a világon.