Jó három méter magasan ülök a víz fölött, a motor halk dohogásától finoman remeg alattam az ülés, körben nádasok, bedőlt fákról lógó lila orchideák, vízitök-, tündérrózsa- és sulyommezők, szárcsák, kacsák, gémek és horgászcsónakok, amiket így olyan szögből látok, mintha drónon repülnék a víz fölött egy profi természetfilm nyitó snittjében.

Mindez nem álom, hanem kormányzati sajtóesemény 2019-ben a Tisza-tavon, útban Kisköréről Tiszaörvény felé.

Baromi sokféle vízi járművet vezettem már a horgászkajakoktól a balatoni vitorlásokon, felfújható csónakokon és mindenféle ladikokon át az elektromos jetskiig és a kisebb-nagyobb motorcsónakokig, de egyik sem volt mégcsak a közelében sem annak a pazar élménynek, amit egy nyaralóhajó kormányzása jelent. Merthogy ezeken a hajókon nemcsak a szokásos lenti helyen van kormányállás, hanem fent az „emeleten”, vagyis a nappalinak helyet adó központi kabin tetején is, ahonnan a víz ismert tulajdonsága miatt elképesztő kilátás nyílik nemcsak magára a vízre, de a környező tájra is. Kicsit olyan az egész, mintha felmásznál egy parti madárleső kilátóba, amiről kiderülne, hogy motorizálva van és bárhová elmehetsz vele.

Annak, aki még nem találkozott a jelenséggel: a nyaralóhajó olyan 4-6-8-10 személyes, hosszúkás alakú, egy bármilyen motorcsónaknál sokkal nagyobb, de egy városnéző vízibusznál jóval kisebb, kajütökkel, nappalival, konyhával, vécével és több napozófedélzettel ellátott motoros hajót jelent, amit turisták bérelnek ki, hogy rajta lakjanak egy-két hétig, miközben ide-oda hajózgatnak, az érdekesebb pontokon pedig partra szállva bringával folytatják.

A briteknél a sok keskeny csatorna miatt inkább a kifejezetten hosszúkás, uszályra emlékeztető modelleket kedvelik:

Míg a franciáknál gyakoribbak a hajószerűbb változatok:

A poén az, hogy ezek vezetéséhez, hiába jókora méretűek, sehol sem kell jogosítvány, mivel direkt olyan erejű motort szerelnek beléjük, hogy full gáznál se vágtázzanak gyorsabban egy szintén jogsi nélkül vezethető, apró motorral felszerelt régi fa horgászladiknál. A műfaj Nagy-Britanniában, Franciaországban és Hollandiában a legnépszerűbb.

Nem véletlenül.

Nyaralóhajózás ugyanis – eddig legalábbis – ott alakult ki, ahol ehhez adottak voltak a körülmények. Vagyis ahol olyan, jellemzően akár több évszázados csatornarendszer hálózza be az országot, ami érinti a turistaszempontból is érdekes településeket és amiknek a partján fogadók, boltok, éttermek és kocsmák is találhatók, minden turisztikai fejlesztéstől függetlenül.

A jellegzetes nyaralóhajós környékeken általában nincsenek kikötők, csak a túrák kiindulópontján. A keskeny csatornákon el sem férne ilyesmi, de szükség sincsen rá: ha kikötnél, egyszerűen odaállsz a mindenütt egyforma csatornaparthoz, leversz egy e célra szolgáló karót, hozzákötöd a hajódat és mész a dolgodra, akár gyalog, akár a fedélzeten magaddal vitt bringák egyikére pattanva. Ha városba érsz, ott kikötőbakok várnak a rakparton. A klasszikus nyaralóhajós vidékeken a botcsinálta kapitányok előtt álló szinte egyedüli kihívás a rendszeres zsilipelés, de ez azért nem ördöngösség.

Eddig tehát ilyen helyeken nyaralóhajóztak az európaiak, de ez most változik, Magyarország ugyanis beszállt. Ebben az esetben tényleg jogos így általánosítva magyarországozni, hiszen ez nálunk teljes egészében állami projekt, a kormány 2020. végéig összesen 4,66 milliárd adóforintot tervez költeni rá.

Azt próbáltam kideríteni, hogy miért és pontosan mire költjük – te meg én és a többi adófizető – ezt az összeget, ezért, miután idén februárban, az Utazás kiállításon megnéztem az első megvásárolt francia hajót az egyelőre 20 tagú állami flottából, most élesben is leteszteltem , hogy milyen utazási élményt nyújtanak a járművek.

Röviden: