A semmittevés forradalma

„Semmi nem nehezebb, mint nem tenni semmit.”

– ebből a felismerésből indul ki Jenny Odell tavaly megjelent Hogyan csináljunk semmit (How to do nothing) című könyve, ami egy radikális újragondolása annak, hogy hogyan lehet emberként élni az internet és a közösségi oldalak korában.

Jenny Odell egy fiatal kaliforniai digitális művész, sokat foglalkozik az internet elfelejtett régióival, és könyve egy rendkívül sikeres blogposztból született: ugyanezzel a címmel 2017-ben adott elő egy techkonferencián, előadásának leiratát pedig felrakta a blogjára, a szöveg pedig rövid időn rendkívül népszerű lett.

Ezt a szöveget bővítette ki aztán a könyvében, amely egyrészt egy rendkívül személyes tépelődés az énünk és az internet kapcsolatáról, másrészt viszont egy elég radikális politikai kiáltvány is. Hogy a How to do Nothing mondanivalója mennyire jól reagált a 2019-es közhangulatra, azt talán jelzi az is, hogy Odell könyvét egy rakás kritikus az év legjobb könyvei közé választotta, és Barack Obama is beválogatta a tavalyi kedvenc könyvei közé.

Munka és a figyelemgazdaság

Odell problémafelvetése sokban hasonlít a koreai-német filozófus, Byung-Chul Han megközelítésére, melyről tavaly hosszan írtunk. Csak míg Han a német filozófia hagyományai felől jön és elsősorban a probléma gyökereit próbálja feltárni, Odellt sokkal jobban foglalkoztatja az a kérdés, hogy mit kezdhetünk e problémákkal.

Mindkettejüknél meghatározó az a gondolat, hogy az életünket teljesen leuralta a munkánk. A fejlett országokban a nyolcvanas évektől kezdve vált uralkodóvá az az elképzelés, hogy mindenkinek vállalkozóvá kell válnia, és mindenki maga felelős a saját előremeneteléért és teljesítményéért. Ez a rendkívül individualista megközelítés egyrészt szétterítette a korábban a vállalatok és befektetők által viselt gazdasági kockázatot az egyéni munkavállalók szintjére, másrészt az egymás ellen küzdő, egymással versengő munkavállaló alakját tette meg normává.

Ezeket a tendenciákat csak felerősítette, ahogy elkezdtek eltűnni a stabil, kiszámítható életpályát kínáló munkahelyek: egyre többen lettek azok, akik projektalapon, megbízási szerződésekkel, munkakörről munkakörre váltva kell navigáljanak az életben, ez pedig lehetetlenné tesz számukra bármilyen hosszabb távú tervezést. A 21. századra odalett az a világ, melyben a munkavállalóknak a munkájuk révén szilárd identitásuk lehetett, ehelyett egyre többen vannak, akik a munkaidejüket egyre több darabban, egyre több felé kell áruba bocsájtsák.

A munka fix kereteinek fellazulását radikalizálta tovább az internet elterjedése is: egyre több és több munkakör vált otthonról, egy laptop elől is elvégezhetővé, az okostelefonokkal pedig már a nap 24 órájában hozzáférünk munkahelyi levezésünkhöz, végleg elmosva a munkahely és otthonunk közötti határokat.