„A miniszter egyetlen kérdést tett fel, azt többször is: félünk-e Vidnyánszky Attilától.”

Ez a mondat abban a beszámolóban olvasható, amelyet a rektori feladatokat ellátó Upor László, illetve Novák Eszter oktatási rektorhelyettes írt az Innovációs és Technológiai Minisztériumban június 24-én tartott találkozóról. „Arra a viszontkérdésünkre, melyet előző nap levélben is feltettünk, hogy van-e (már) felhatalmazása a Magyar Teátrumi Társaságnak, illetve Vidnyánszky Attilának, hogy az SzFE jövőjét illető terveket dolgozzon ki, mindketten határozott nemmel válaszoltak” - tették hozzá.

A naiv szemlélő nem értheti ezt a párbeszédet. A Színház- és Filmművészeti Egyetem két vezetője azért ült le Palkovics László miniszterrel és Bódis József államtitkárral, hogy átbeszéljék az egyetem modellváltásának kérdéseit. A parlamenti szavazásig 10 nap volt hátra, de az alapítványi átállás előkészítésének több hónapos történetében Vidnyánszky semmilyen szerepet nem játszott, nincs is olyan pozíciója, ami ezt indokolta volna. Miért is szólna bele az SZFE életébe, amikor számos egyéb tisztsége mellett ő az úgymond rivális kaposvári színészképzést felügyelte, rektorhelyettesi rangban?

Mégis, amikor rögtön az egyetem vezetői után a miniszter találkozott a hallgatók küldöttségével és három szakmai szervezet képviselőivel, akkor már a Teátrumi Társaság elnökeként jelen lévő Vidnyánszky vitte a prímet. A hallgatók beszámolója szerint „Palkovics miniszter úr minden szakmai kérdést hárított, mondván, ő egy mérnök, beszéljenek erről a hallgatók Vidnyánszky Attilával.”

Az SZFE modellváltásának lehetőségét először februárban vetette fel a minisztérium, de az egyetem mindent dokumentáló hírlevelei szerint csak június 8-án merült fel Vidnyánszky neve bármilyen kontextusban: ekkor írta azt egy levélben L. Simon László a kulturális bizottsági meghallgatást kérő egyetemnek, hogy „más szakmai fórumon vitassák, vitassuk meg az átalakulással együtt járó változások hatásait. Erről tegnap Vidnyánszky Attilával is beszéltem, aki szintén nyitott a párbeszédre.”

Július 2-án végül Vidnyánszky lenyilatkozta, hogy valakik „megszólították”, vegyen részt a Színművészeti vezetésében. De addigra már nagyjából mindenki tudta, hogy ennek az egész színjátéknak ki a főszereplője és rendezője. Mára az egész színházi élet körülötte forog, tíz év alatt egy egész művészeti ág fölött vette át az irányítást. Ez a világszinten is párját ritkító folyamat nem csak a magyar színháztörténet fontos fejezete, hanem ahhoz is elengedhetetlen, hogy megértsük: mi történt az SZFE-vel, és milyen jövő vár rá?

A sérelmek, amikért egy egész szakmán kell elégtételt venni