Valakik „megszólították” Vidnyánszkyt, hogy vegyen részt a Színművészeti vezetésében

Új fejezet kezdődik a 444 életében.
Érdekel

Aki az elmúlt tíz évben valamennyire követte a színházpolitika alakulását, az tudhatja, hogy az Orbán-kormány megalakulása óta eltelt időszak jórészt Vidnyánszky Attila „területfoglalásának” jegyében telt. A „színházi maffia” kiközösítése miatt panaszkodó rendező erről maga mondta 2011-ben: „Túlságosan hosszú ideig volt elnyomva az egyik oldal, illetve aránytalanul kivételezett helyzetben volt a másik. Érthető, hogy nehéz lemondani a privilégiumokról a másik javára. 

Az inga átleng a másik irányba - most ezt éljük meg.”

Vidnyánszky régi sérelmeiért már bőségesen elégtételt vehetett: 

  • Bár 2002-ben hiába pályázott a Nemzetire (Márta Istvánnal), 2013-ban ő lett az igazgató. 
  • Felháborította, hogy nem kap nagydíjat a POSZT-on, de miután a társasága bevásárolta magát a színházi találkozóba, 2015-ben már ő lett a legjobb rendező és az övé lett a legjobb előadás, amely a díjak negyedét megnyerte. 
  • Sérelmezte, hogy nem hívják tanítani a Színművészetire (csak egy rövid kurzust tarthatott), de a másik, a kaposvári színészképzést elfoglalta, az ott tanító szakembereket eltávolította.
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas Vidnyánszky Attila az Isten ostora rendezéséért átveszi az elismerést Hoppál Péter államtitkártól a 15. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) díjátadó-ünnepségénFotó: Sóki Tamás/MTI/MTVA

A Színház- és Filmművészeti Egyetem azért keményebb dió, mert bár a kormány az ő nyakukba is kancellárt ültetett, az egyetemi autonómia elvének értelmében a rektor személyéről továbbra is az egyetem oktatóiból és hallgatóiból álló szenátus dönthetett. Amikor a kormány bejelentette, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem is alapítványi tulajdonba kerül, és a törvény nem ad garanciákat arra, hogy továbbra is nyílt pályázaton, a szenátus döntsön a rektori kinevezésről, nem volt nehéz kitalálni, ki előtt nyílik lehetőség.

Amikor a Népszava újságírója megjegyezte a ma megjelent interjúban, hogy „emlegetik a nevét, mint a leendő alapítványi kuratórium tagja, vagy vezetője”, Vidnyánszky annyit válaszolt:

„valóban megszólítottak ez ügyben.”

Érdekes vonulata az interjúnak, hogy a különböző kérdésekre adott válaszai szerint Vidnyánszky - akinek egyelőre semmi köze az intézményhez - az elmúlt években újabb és újabb javaslatokat tett az SZFE vezetésének: ajánlott az egyetemnek új épületet, új kurzust, de még konkrét tanárokat is. Ezeket a kéréseket az egyetemnek eddig nem volt kötelező teljesítenie. Ami a jövőt illeti, a hvg.hu tegnapi cikke úgy spekulál, hogy mivel „a Nemzeti direktorának kevés kádere van, nem várható azonnali vérengzés. Ez kommunikációs szempontból is hasznos volna, hiszen úgy lehet eladni, hogy feleslegesen »hisztizett«, tüntetett, petíciózott az egyetem oktatói és hallgatói gárdája”.

A Vidnyánszky vezette Magyar Teátrumi Társaság nyílt levélben kritizálta az egyetemet, amelynek állításaira Gáspár Máté intézetvezető szinte sorról sorra válaszolt. Szerinte a levél „kioktató hangvétele, csúsztatásoktól, rágalmazásoktól és tárgyi tévedésektől hemzsegő tartalma, sanda programalkotása hű lenyomata annak a szakmainak álcázott hatalomtechnikai működésmódnak, amellyel ez az érdekkör évtizede megosztja a színházi szakmát”. A kormányoldalról számtalanszor elhangzott vádra, miszerint az egyetem az elmúlt harminc évben semmit sem változott, ma egy 30 oldalas összefoglalóval válaszoltak a főbb újításokról.

Az egyetemi polgárok - és számos nagy művész - tiltakozása az alapítványi forma siettetett és érdemi egyeztetés nélküli bevezetése ellen hetek óta tart, és folytatódik holnap délelőtt is, amikor meg is szavazhatják a törvényt.