A fennmaradás a tét

• A Schuman-nyilatkozat¹ évfordulójára

Fóris György írása. A szerző 1992 és 2020 között EU-tudósítóként, majd oktatóként, EU-folyamatok követőjeként és elemzőjeként dolgozott Brüsszelben. Jelenleg az ELTE Politikatudományi Intézetében külső oktató, nyugdíjas.

Rendkívüli idők rendkívüli tetteket teremtenek. Hetvenegy éve ilyen volt Európában a korábban halálos ellenségek közötti intézményi összefonódás felvetése. Hetvenegy évvel később mindennek fennmaradása a tét. Hetvenegy éve a rendkívülit az előző világégés közeli traumája jelentette. Napjainknak az egykori világégés hajdani okaihoz való visszatérés veszélye ad rendkívüli jelleget.

Számtalanszor megtanult lecke, hogy Európa nemzetei szoros együttműködésre és egymáshoz kötődésre vannak ítélve – vagy nem lesznek. Nem az amúgy tévesen vélelmezett kényszerű összeolvadás a fennmaradásuk igazi veszélye. Hanem az egymást kirekesztő befelé fordulás. Ami nemcsak egymás ellen hangol, de megfoszt a külvilág kihívásai elleni közös fellépés eszközeitől is.

A hetvenegy éve minderre válaszul meghirdetett program, és a belőle kinőtt integrációs projekt nemcsak intézményesített együttműködést teremtett Európa erre kész országai között. Hanem olyan formát is kihordott, amelyik egyaránt kizárja a nemzetek feletti központi akarat és a nemzeti önzés kizárólagosságát. Az érdekek összefonódásával az együttműködésben tesz tartósan minden résztvevőt érdekeltté. Nem központi akarat diktátuma, hanem helyi szükségek egymásra utaltsága mentén.

Ez egy vállaltan hibrid rendszer, ami a tagállami törekvést és a közösségi cselekvést kombinálja. A kettő együttes jelenlétét sokan a mai Európa gyengéjének tartják. Holott éppen az erőssége ez. Adott formájában egy ezeréves feladványt oldott meg: a nemzetek együttműködésének a fenntartható működtetését.