A ramen nem ezeréves japán specialitás. A második világháború után, részben a robbanásszerűen növekvő amerikai gabonatermelésének köszönhetően terjedt el az országban, aztán az élelmiszeripar egyik kiemelkedően környezetszennyező újítása nyomán az egész világon. Egyszerre olcsó tömegtermék és a divatgasztronómia csúcsa.

• Ez a cikk a MAKRO 3. számában jelent meg, a magazint itt lehet megrendelni.

A második világháború végére Japán teljesen padlóra került. Az amerikai légicsapások, a hónapokon át tartó gyújtóbombázás és a két atombomba egyes városokat majdnem teljesen elpusztított, a háborúnak sok százezer halálos áldozata volt az országban, és milliók veszítették el otthonaikat. A fegyverletétel eredményeként a bombázások abbamaradtak, de az ország nem épült varázsütésre újjá, súlyos élelmiszerhiánnyal kellett szembenézni. 1945-ben 42 éves mélypontra esett vissza a rizstermesztés, így az ország lakói a legalapvetőbb élelmiszerekhez is alig jutottak hozzá.

Gyere, kicsi liszt!

A lisztből készült ételek fogyasztása nem volt széles körben elterjedt Japánban. Az országban nem nagyon ettek kenyeret, a háztartások többségében nem is volt (és egyébként a mai napig sincs) nyugati típusú sütő, ami alkalmas lenne otthoni kenyérkészítésre.

Az elsősorban rizsre, halra és zöldségre alapozó japán konyha azután kezdett nyitni a kenyérfélék felé az 1800-as évek végén és az 1900-as évek elején, hogy az első japán–kínai, illetve a japán–orosz háborúban a katonák – európai mintára – kenyeret is kaptak az ellátmányukban. Miután mindkét háború japán győzelemmel zárult, a búzalisztből készült kenyér társadalmi elfogadottsága növekedni kezdett.

Közben az 1900-as évek elejétől, az első kínai–japán háborút követően egyre több kínai bevándorló érkezett Japánba, akik magukkal hozták egyes ételeiket, köztük a „lamian” nevű, búzalisztből készült tésztaféleséget. Ennek elkészítéséhez, a kenyérrel szemben, nem volt szükség sütőre, így az étel lassan Japánban is terjedni kezdett. Nyelvi nehézségek miatt – japánban az L hangot nehezen tudják kimondani, R-szerűen ejtik – a név lassan átalakult, és „ramen” lett belőle.

Ezekkel a folyamatokkal párhuzamosan, az 1900-as évek elejétől az Egyesült Államokban átalakulóban volt a mezőgazdaság. Bár egyre kevesebben dolgoztak a területen, de előbb a gépesítésnek, később pedig a műtrágyának köszönhetően drasztikusan megnőtt a farmok átlagos mérete és hatékonysága, ezen belül is legnagyobb ütemben a gabonatermesztésre dedikált terület. A világ gabonakészleteinek egyre nagyobb része volt Amerikában. Bár az Egyesült Államok mezőgazdasága kevésbé volt ráutalva a gabonaexportra, mint más európai termelők, a világháború után a többlet kulcsfontosságúnak bizonyult.

Aki nem éhezik, az nem is lesz kommunista