Húsz éve omlott össze a szép világ mítosza
2001 szeptember 11-én négy utasszállító repülőgépet térítettek el az USA keleti partján, helyi idő szerint a délelőtti órákban. Mind a négy gépen terroristák vették át a pilóták helyét. Két gépet, fél óra különbséggel belevezettek a World Trade Center ikertornyaiba New Yorkban. Manhattan látképének meghatározó épületei közel kétezer embert maguk alá temetve omlottak össze. Egy másik géppel az USA hadügyminisztériumának épületébe, a Pentagonba csapódtak a géprablók. A negyedik lakatlan területre zuhant, miután az utasok egy része ellenállt elrablóiknak. A későbbi nyomozás szerint ezzel a géppel a Capitoliumot, azaz az USA parlamentjének washingtoni épületét rombolták volna le. A merényleteknek összesen 2977 halálos áldozata volt, a géprablásokban résztvevő 19 terroristával együtt.
A merényleteket úgy szervezték, hogy minél megrendítőbb hatásuk legyen: amerikai állampolgárokat használtak fegyverként, amikor civilekkel teli gépeket vezettek ikonikus épületekbe, ahol még sokkal több amerikai állampolgár halt meg a becsapódások után. 9. hó 11-én követték el, utalva az amerikai segélyhívó telefonszámára, a 911-re.
Az USA a saját területén nem szenvedett ilyen rövid idő alatt ekkora veszteséget története során külső ellenségtől korábban sohasem, még Pearl Harbor 1941-es bombázásának is valamivel kevesebb áldozata volt. A döbbenetet fokozta, amikor kiderült, hogy a támadást a világ egyik legelmaradottabb országából, Afganisztánból szervezték. Egy középkori eszméket hirdető szekta viszonylag szerény erőforrásaival képes volt nagyobb kárt okozni a Föld messze legnagyobb hadseregét fenntartó államának, mint addig bárki más. Amerikára és az egész világra a félelem árnya borult.
A támadás után arról szóltak hosszú évekig a politikai és katonai elemzések, hogy új korszakba lépett a világ, mert eljött az "aszimmetrikus konfliktusok" korszaka. Hogy ez az új értelmezés miért okozta az addigi világkép összeomlását, ahhoz érdemes felidézni a nyugati világ ezredfordulón uralkodó önképét.
Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.