A kormányváltás után a gazdaság szolgálatába lehet állítani a NER-birodalmat – Interjú Király Júliával

2022 február 08., 09:36

Király Júlia közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank korábbi alelnöke új szerepbe került, ő ugyanis Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt tanácsadója és az ellenzéki kampány gazdaságpolitikai témafelelőse. A volt jegybanki vezetőt ezért arról kérdeztük, mik lennének egy Márki-Zay vezette kormány első gazdaságpolitikai lépései, mit kezdene az inflációval és a korrupcióval, mire lehet építeni a Fidesz gazdaságpolitikai lépéseiből, és mennyire akadályozhat egy új kormányt Mészáros Lőrinc vagy Matolcsy György.

Hogyan vált önből Márki-Zay Péter gazdaságpolitikai tanácsadója, hogyan került ebbe a pozícióba?

Márki-Zay Péterrel személyesen nem ismertük egymást, az előválasztást megelőzően nem találkoztunk. Valamikor az előválasztás első fordulója után véletlenül összefutottunk, és mindketten konstatáltuk, hogy a másik rokonszenves.

Én az előválasztás első fordulójában rá szavaztam, miután a szakkollégista tanítványaim a nyár elején felhívták a figyelmem Gulyás Márton közel 3 órás Márki-Zay interjújára. Megfogott, hogy Márki-Zay mennyire beleáll a sokszor nem kellemes kérdésekbe, mennyire önazonos módon nyilatkozik, azaz nem mond mást, mint amit gondol. Az is látszott, hogy a végletekig eltökélt és nyerni akar. Márpedig szerintem, ha valaki nyerni akar, miniszterelnök akar lenni, akkor ezt nagyon kell akarnia. Az a stratégia nem sikeres, hogy “na jó, ha ennyien akarjátok, akkor megpróbálom, de magam sem hiszek benne”.

photo_camera Fotó: Kiss Bence/444

A személyisége és kiállása mellett világnézeti rokonszenv is volt önök között?

Péter a Partizán-interjúban is vállalta, hogy az ő világnézete konzervatív, a gazdaságfilozófiája konzervatív, míg én inkább liberális beállítottságú vagyok. De nagyon sok mindenben ugyanúgy gondolkodunk a gazdasági racionalitásról, a piac fontosságáról (ám szükségszerű szabályozásáról). Emellett Surányi György felhívta a figyelmem Márki-Zay phd dolgozatára, ami nagyon alapos gazdaságtörténeti elemzés. Ezt eddig mindenki elismerte, aki vette a fáradságot, és elolvasta.

Hogy megy a munka a kialakult ellenzéki gazdasági kabinetben? Ugye ön mellett még Bojár Gábor és Bod Péter Ákos is Márki-Zay Péter tanácsadója.

Miután Márki-Zay sokak meglepetésére győzött az előválasztáson, felhívott, hogy az előválasztás előtt elkészült Közös Alap program több fejezetét újra kellene gondolni, és meg kellene nézni, hogy melyek azok a pontok, amelyeken változtatni kellene. Mi a költségvetési- és adóügyeket tekintettük át.

Mármint annak fényében, hogy ő lett végül a miniszterelnök-jelölt?

Részben ezért, részben pedig azért, mert sok minden történt a magyar gazdaságban a Közös Alap megfogalmazása óta, például a Fidesz esztelen költekezésbe kezdett. Azaz mi kifejezetten a költségvetés, adórendszer szempontjából gondoltuk végig a kormány lehetséges mozgásterét. És miután a saját szakértői álláspontunkat kialakítottuk, azt mondtuk, hogy bár a költségvetési mozgástér politikai döntéssel sem tágítható (ezt kell minden politikusnak megértenie), de a mozgástéren belül számos kérdés nem szakértői, hanem politikai döntést igényel. Ilyen értelemben tényleg árnyék-pénzügyminisztériumként működtünk - noha egyikünk sem lesz pénzügyminiszter. Azt vizsgáltuk, hogy az adott lépés megvalósítható-e.

Hogy egy klasszikus példát mondjak, adórendszer sokféle van, szakmailag a jelenlegi adórendszer is alátámasztható, mert például az adóbeszedést, gazdaság kifehérítését kiválóan szolgálja, egy baloldali értékrend szempontjából viszont a progresszivitása messzemenően elégtelen. Mi azt mondtuk, hogy többféle programot lehet összerakni, és politikai döntés az, hogy melyiket tetszenek választani. Viszont a különböző választásoknak eltérő költségvetési hatásai vannak. Egy szakértő el tud mondani érveket, de a politikának kell döntenie.

Ezt követően ültünk össze a pártok azon politikusaival, akik a Közös Alap programot írták. A hosszú egyeztetési folyamat sikeres volt, meglepően jó viták alakultak ki, sokat tanultunk egymástól.

Elég konfliktusos helyzetnek képzelné el az ember azt, ahogy egy sor közgazdász leül a Jobbiktól a Párbeszéden át a Momentum gazdaságpolitikusáig megbeszélni az ellenzéki programot.

Azt gondoltuk, hogy több konfliktus lesz. Természetesen sokat vitáztunk, próbáltuk meggyőzni egymást. Számos esetben mi mondtuk azt, hogy jó, nem ránk szavaznak az állampolgárok, nem nekünk kell kiállni a választók elé, és ha egy politikus azt mondja, hogy az ő közössége megnyerése érdekében ez vagy az nem vállalható, akkor elfogadtuk.

Tud példát mondani?

Inkább nem. Minket ugyan nem köt semmilyen pártfegyelem, de miután a pártokkal és Márki-Zay Péterrel heteken keresztül vitatkoztunk, nem ildomos elmondani, hogy mi ezt így gondoltuk, de hát ők meg úgy döntöttek. A választás után ezer örömmel kifejtem a személyes véleményemet. Olyan döntés azonban nem született, amihez ne tudnám a nevemet adni, legfeljebb annyit tudok majd elmondani, hogy az adott esetben az én értékválasztásom szerint más lett volna a kimenet.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.