Egyre valószínűbb, hogy mély és hosszú gazdasági válságra készülhet Európa és a fejlett világ. A koronajárvány okozta sokkból még ki sem tudtunk keveredni, világszerte akadoztak ellátási láncok, az infláció aggasztóan magasra szökött, amikor az ukrajnai háború, illetve az Oroszországgal szembeni büntetőintézkedések nyomán elszabadultak a nyersanyagárak, és végképp szertefoszlott a remény, hogy az infláció belátható időn belül enyhíthető.

A magas infláció megeszi a bérnövekedést, a fogyasztók pénze értéktelenedik, egyre kevesebb árut tudnak venni a fizetésükből, a fogyasztás csökken, a vállalati profitok csökkennek, kevesebb lesz a beruházás, a termelés stagnál vagy visszaesik. Recesszió. Európát a hetvenes évek réme fenyegeti: a stagfláció. Amikor az árak nőnek, de növekedés nincs.

A 2008-2009-es nagy válság után egy évtizedig tartott a világgazdasági nirvána, az olcsó pénz korszaka: a világ szinte valamennyi jegybankja rekord alacsony szintre csökkentette a kamatokat, és eszközvásárlási programokkal (quantitative easing – mennyiségi lazítás) pumpálta a pénzt a gazdaságokba. Aztán jött járvány, komplett ágazatok álltak le, akadozott a világkereskedelem, a kormányok pedig újabb és újabb segélyekkel, élénkítő csomagokkal próbálták tompítani a visszaesést, 2022-re iszonyúan kiköltekeztek, az államadósságok hatalmasra nőttek.

A gazdaságba pumpált rengeteg pénz a kínálati sokkal (a kereskedelem és a termelés még nem indult újra, nem volt elég áru, viszont az embereknek volt pénzük) együtt beindította az árspirált, megugrott az infláció. Ez sokakat meglepett, mert az előző tíz év tapasztalata az volt, hogy az infláció egyszerűen kihalt a modern gazdaságból, a legféktelenebb kormányzati költekezés vagy jegybanki pénzpumpa sem tudta felnyomni. A járvány ezt is elintézte.

Amikor tavaly tavasszal az Egyesült Államok regisztrálta az első kiugró inflációs adatot (2021. április: 4,2 százalék) az optimistább elemzők még arról győzködték a közvéleményt, hogy ez csupán átmeneti jelenség, ha az ellátási láncok helyreállnak, és beindul a világkereskedelem, az infláció újra visszaáll a barátságos, két százalék alatti mértékre. Ősszel aztán, amikor újabb lendületet vettek fölfelé az árak (októberre 6 százalék fölé, decemberre hét százalékra emelkedett az infláció éves szinten számított értéke), elfogyott az elemzői optimizmus. Közben az élesedő kínai-amerikai szembenállás is hátráltatta az ellátási láncok helyreállását, és így hajtotta az inflációs várakozásokat. A klímaválság is egyre érezhetőbb volt a világpiacon, és a hagyományos energiahordozók egyébként is emelkedő árát növelte tovább. (A társadalmi nyomás miatt a környezetvédelmi szempontokra érzékennyé váló befektetők nem finanszírozták a fosszilis energiahordozókat kitermelő vagy feldolgozó cégeket, így a kínálat lassabban nőtt, mint a kereslet.)

Hisztéria a nyersanyagpiacon

Oroszország Ukrajna elleni agressziója pedig szinte azonnal az egekbe lökte a nyersanyagárakat. A világ két legnagyobb nyersanyagexportőre háborúzik egymással éppen, mindkettő mélyen beépült a világgazdaság szervezetébe. Ukrajnát kitépte ebből a szövetből az orosz invázió, leálltam a kitermelések, a kereskedelmi vonalak, Oroszországot pedig a nyugat büntetőintézkedései kizárták vagy legalábbis sok helyről kiszorították.