• A Háborús Erőfeszítésnek hála kézi váltós dízelek gurulnak a frontra.
• Az egyetlen elfogadható kimenetel: teljes győzelem, az oroszok kiűzése.
• Puskint eltüntetik őrhelyeiről az egykori birodalom peremén.
• A frontnál nincs fényszennyezés, fent csillagok, lent cigaretták parazsa izzik.
• A kutyák lesznek majd a béke első és legnagyobb vesztesei.
• Menekülők lefóliázott ablakú vonatokon.
• Ha nem lenne baj, Vaszil Babics főhadnagyot nem lenne szabad megnevezni.
• Egy út története Ungvárról Mikolajivba és még tovább.

Az asztali áldást Vaszil Jurijovics mondja. Vagy Ványa, a vadász, aki a vaddisznósültet hozta? Sötét van, még nem jegyeztem meg az arcokat, fáradt is vagyok. A kíméletlen augusztusi kánikula hajnali fél három körül sem enyhül. Egy benzinkút parkolójában terítettünk, nemrég hagytuk el Lemberget, van még vagy ezer kilométer előttünk.

Az ukrán hadseregnek szállítunk autókat a déli frontra, Mikolajivhoz, illetve északabbra, Zaporizzsjába.

Délután indultunk egy ungvári mellékutcából, a szerelőműhely elől, öt autóval tízen. Az autók szervizeltek és felkészítettek, a friss festés alapja az ukrán hadseregben 2016 óta használt pixeles minta, az olajzöld felületen szögletes, sárga és fekete foltok, illetve az ország címerében is látható motívum, a háromágú szigony.

És hogy ne üres köbméterekkel utazzunk, mindegyik kocsi plafonig pakolva: víz (szénsavas, kárpátaljai), konzervek, száraztészta, tisztálkodószerek, két áramfejlesztő, energiaitalok, gyerekrajzok.

Eleinte írni akart, mondja Andrij Ljubka a február 24. utáni időszakról, az orosz–ukrán háború legújabb szakaszáról. Ám az írást kevésnek találta, más kellett. Valami, aminek kézzelfogható haszna van. Cselekvés. Ezért autókat vásárol az ukrán hadseregnek.

Amikor elkezdtem keresni Andrijt, nem tudtam az autókról. Azt tudtam, hogy költő, író, műfordító, nekem azért volt különösen érdekes, mert Lengyelországban végzett, Balkán-tanulmányok mesterszakon, kiválóan beszéli a délszláv nyelveket (nyelvjárásokat, ha úgy tetszik), több ottani szerzőt fordított ukránra. A járvány előtt jelent meg önálló kötete a Balkánról (nem olvastam).

A Balkánt és Kárpátalját sok mindenben hasonlónak látja; valóban, az etnikai-vallási-nyelvi térképek sokszínűek, a mindennapok bonyolultak, a történelmek kellőképpen fordulatosak és néha kegyetlenek is. Az impériumok időnként válatakoznak, ezek a térségek pedig, a perifériákra szorulva, alanyai és nem formálói az eseményeknek.

Rigában született '87-ben, Nagyszőlősön nőtt föl, Ungváron él, azt mondta valahol, hogy 2014, a Majdan volt élete legjobb időszaka. Lehet, hogy az is marad, a mostanit majd máshogyan határozza meg.

Szemernyi kételye sincs, hogy mi a háború az egyetlen elfogadható kimenetele. A teljes győzelem. Az oroszok kiűzése. A Krímről is? „Igen.”

Korábban – evvel nem volt egyedül – talán elfogadta volna realitásként, hogy a félsziget elment. De február mindent megváltoztatott, most már nincs helye megalkuvásnak, hanem – evvel sincs egyedül – mindent fel kell szabadítani. „Ha nincs győzelem, nincs maradásom”, akkor újra kell gondolnia életét és karrierjét.

Mindent vissza.

A háború elején sokan és gyakran nevezték orkoknak az oroszokat, azt mondták, levadásznak néhány orkot, Kijev környékéről elmenekültek az orkok és így tovább. Andrij nem vevő erre. „Az oroszok támadták meg Ukrajnát”, nem az orkok. Az orosz hadsereg ellen kell harcolni, az orosz fegyvereseket kell megállítani, nem Középfölde harcosait, a fantasyk kitalált barbár lényeit.

„Talán az egyetemen aktivista voltam.” Mire a mondatot befejezné, a telefonja legalább háromszor szólal meg. Talán az ⦋pling⦌ egyetemen aktivista ⦋pling⦌ voltam ⦋pling⦌. Néhány másodpercenként újabb jelzés, néhány másodpercenként újabb összeg landol a PayPal-számlán.

És ez jó. És nem véletlen. Andrij tudatosan (és nyilvánvalóan hatékonyan) használja a Facebookot. A kezdeményezésének az a kommunikációs felülete, azon tartja a kapcsolatot, szervezi a gyűjtést, tájékoztatja a követőit.

Mire elkezd összeállni a konvoj, a közeli parókiáról megérkezik a fiatal görögkatolikus pap, ő is adakozott már autóra. Azért jön, hogy megáldja a vállalkozást. „Mindenki görögkatolikus?”, hát, nem egészen, akad római katolikus (nem gond, a rítus más, a szentségek érvényesek), zsidó és protestáns is. A pap nem szól semmit, Kárpátalján is egy az Isten, ez a vegyes etnikumú és vallású területek bölcsessége, az együttélés békésebb időszakainak tapasztalata, mosolyog és mindenkit megáld, mert az a lényeg. És a siker. A vállalkozásé, a harcosoké.

Indulás előtt Andrij fotókat posztol a Facebookra a készülődésről és az autókról, emlékezteti a közönségét, hogy mi a cél (pénzt gyűjteni, hogy segíthessük az ukrán fegyveres erőket), beleírja a számlaszámot és a PayPalhoz bekötött e-mail címét, amire utalni lehet. A telefon szinte azonnal jelez.

Zene füleinknek.

„Lehet, hogy csak egy-két euró”, lehet, hogy száz, de mindegy is: az adományokból – gyakran mikroadományokból – a sokadik autót vásárolja és ajándékozza a fegyveres erőknek. Ötvennél tart. Legyünk egy pillanatra realisták: ez rengeteg; nem egészen fél év alatt ötven autónyi pénzt gyűjtött össze, az autókat megvette, rendbe hozatta és átadta a hadseregnek.

Holott a verseny óriási, rengetegen gyűjtenek, megszámlálhatatlan közösségi finanszírozású kezdeményezés segíti Ukrajna védekezését. Az adakozási kedv mintha töretlen lenne. Senki sem akar kimaradni. A kezdeményezésekből sem. Az egyik barátom a Musk-féle, műholdas netezésre alkalmas Starlinket akart venni a katonáknak. A pénz azonnal, szinte a családon belül összejött, úgyhogy változott a terve, most adóvevőkre gyűjt.

Háborúban a jó autó: dízel, kézi váltós, összkerékhajtású. Ilyenből hármat viszünk lábon; SsangYong Rexton, Dodge Nitro és Hyundai Tucson. Jön még VW Transporter és Kia Carnival (mindkettő dízel, kézi váltós), ezeket is a hadsereg kapja.