Donáth Anna: Nem lehet tudni, melyik pillanat és melyik európai eszköz gyújtja be a gépezetet

• Februárban szokatlan plakátkampány harangozta be visszatérését a politikába. De miért jobb az ellenzéki választóknak attól, hogy Donáth Anna lett a Momentum arca?
  
• Mit kellene tenni az infláció ellen, és mi lehetne a kormány által preferált akkugyárak alternatívája?
• Még hányszor bontják le a kordont?
• Segíti a Momentum a kárpátaljai magyarokat?
• Mi következik, ha a parlament elfogadja a státusztörvényt?
• És mi a tanulság az egyesült török ellenzék választási kudarcából?
• A Momentum vezetője, de nem elnöke június 22-én válaszolt a 444 kérdéseire.

Az ön visszatérése februárban olyan látványos volt, hogy még egy plakátkampánnyal is megtámogatták. Miért lett jobb az ellenzéki szavazóknak attól, hogy Donáth Anna visszatért?

Megválasztott képviselő vagyok, tehát nem visszatértem, hanem a szülési szabadságomat rövidebbre vettem, hogy azt a kötelességemet, amiért bizalmat szavaztak az emberek, folytassam. Olyan helyzetben vagyunk ma, ahol mindenkire szükség van, aki tud és hajlandó tenni. Én azért álltam fel arra a színpadra február 4-én, egy négy hónapos gyerek mellett, mert úgy éreztem, hogy hatalmas az elkeseredettség és az apátia.

De nem szabad apátiába esni. Mindig van ok arra, hogy értékeljük azokat az értékes szabadságmorzsákat, amik még megvannak. Hogy szükség van arra a fajta optimizmusra és arra a fajta mentalitásra, amit én képviselek, és nem feltétlenül én gondoltam azt, hogy erre szükség van, hanem folyamatosan kerestek az emberek, hogy jöjjek vissza, hogy legyek aktívabb. Azóta is a lehető legtöbb időt azzal töltöm, hogy emberek között legyek.

Szóval miért lett jobb az ellenzéki szavazóknak attól, hogy ön visszatért? Milyen kézzel fogható eredménye lett Donáth Anna visszatérésének?

Ne kicsinyeljük le azt, hogy az embereknek szükségük van arra, hogy úgy érezzék, nincsenek egyedül, és valaki meghallgatja végre őket. És szükségük van arra, hogy úgy érezzék, hogy az ő véleményük az nem egyszerűen egy pici zaj a nagyban, hanem azt valaki felhangosítsa. Azok a problémák, amiket ők nap mint nap megélnek, legyen szó arról, hogy be tudnak-e vásárolni aznap még a boltban, vagy a hétvégéig kitart-e a fizetésük, egészen addig, hogy lesz-e matektanár a gyerek iskolájában. Súlyos problémák vannak, és úgy érzik, hogy őket nem hallgatják meg.

Azt gondolom, hogy amikor ezeket a hangokat becsatornázva felszólalok az Európai Parlamentben, vagy leülök az Európai Bizottsággal, amikor a tanárokat, a diákokat elviszem a Bizottságig, akkor úgy érzik, hogy ma végre az ő hangjukat meghallották. Lehet, hogy holnapra nem omlik össze ez a rendszer ettől, de ezek az emberek újra és újra erőt kapnak, hogy nincsenek egyedül. Erről szól elvileg a politika, hogy felhangosítjuk az emberek problémáit, felhangosítjuk az emberek hangját, és kiállunk mellettük, vállalva a konfrontációt.

ELNÖK, NŐ

A Momentumban a visszatérése óta egészen furcsa felállással működnek. Ön, a legismertebb arc, aki leginkább előtérbe van helyezve, nem elnöke a pártnak, hanem az a Gelencsér Ferenc a pártelnök, akiről Soproni Tamás nyilvánosan is elmondta, hogy hát nem ő a szíve-lelke-esze a Momentumnak, hanem ön. Miért döntöttek egy ilyen konstrukció mellett?

Nálunk ez mindig is csapatmunka volt. Tudom, ezen mindenki mosolyog. Nincs megírva a nagykönyvben, hogy a párt arcának ugyanannak kell lennie, mint a párt vezetőjének. A pártvezetés az egy közösségvezetés. Olyan, mint amikor egy céget épít az ember. Rengeteg olyan munka van egy pártelnök asztalán, és rengeteg olyan teher nyomja a pártelnök vállát, amit én egy újszülöttel nem tudtam bevállalni. Voltam a párt elnöke is, pontosan tudom, hogy mivel jár.