„Akkor azt mondták, beleállunk névvel és arccal, csak bűnhődjön végre”

• Olyan zárt világ működött a bicskei gyermekotthonban, ahonnan alig szivároghattak ki az erőszaknak kitett áldozatok panaszai.
• Az igazgató, aki válogatott módszerekkel manipulálta környezetét, huszonhat éven át élt egy épületben a gyerekekkel.
• A „kivételezetteket” pénzzel, törődéssel és ajándékkal jutalmazta, mindent elintézett nekik.
• „Mindenki tudta, az igazgató is, hogy sok gyerek folyamatosan be van állva.”
  
• V. János olyan pszichotikus függést alakított ki áldozataival, hogy volt, aki hosszú évek molesztálása után is szeretettel beszélt róla.
  
• Interjú Moskovics Judittal, az RTL Házon kívül riporterével, aki elsőként tárta fel a bicskei gyermekotthon sötét titkait.

444: Hogyan találkoztál először a bicskei gyermekotthonban történt visszaélések történeteivel?

Moskovics Judit: Megkeresett egy közeli ismerősöm barátja, egy számomra akkor ismeretlen nő, hogy el akar mesélni egy történetet, amitől képtelen szabadulni. 2014 tavasza volt. Végső elkeseredésében döntött úgy, hogy a nyilvánossághoz fordul. Egy kávézóban találkoztunk Schmidt Erikával, aki évekkel korábban élménypedagógusként dolgozott a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthonban. Elmesélte nekem, hogy ebben a gyermekotthonban, – ahol külsősként, heti rendszerességgel tartott foglalkozásokat – az igazgató rendszeresen molesztálja a rábízott gyerekeket.

Azt is Erikától tudtam meg, hogy több gyerek 2011-ben már feljelentést tett az igazgató ellen, de a nyomozás eredménytelenül zárult, miután többen visszavonták a vallomásaikat. Bár a Magyar Narancsban megjelent egy cikk erről, nekem elkerülte a figyelmemet. A nyomozás lezárultával a sajtó sem foglalkozott vele tovább, ami érthető is volt: mihez kezdesz egy lezárult nyomozással, ha se vallomás, se tényállás, miközben az állítás, a molesztálás vádja, rendkívül súlyos, a vádlott pedig köztiszteletben álló ember. A rendőrség 34 tanút hallgatott meg az ügyben, mielőtt 2011-ben lezárta a nyomozást. Nem tudom hány szerkesztőség ment volna tovább egy ilyen sztorival.

De ezek olyan állítások voltak, amiket az újságíró nem söpörhet le az asztalról. Ahogy Erika egyre több részletet megvilágított, úgy körvonalazódott előttem egy különleges zárt világ, ami egyszerre volt ijesztő, mégis valóságos. A 87 éves Batthyány-kastély elmesélve is elvarázsolt hely hangulatát keltette. Hatalmas, véget nem érő kert, gyönyörűen felújított kastélypark. Szauna. Lovasterápia. Bicikli. Tavirózsák, rackajuhok. Minden van, még iskola is működik a falakon belül: sok gyereknek azon túl, hogy kiszaladnak az éjjel-nappaliba csokit venni, nem sok okuk van kilépni a vaskapun.

444: És egy igazgató, aki ott él a gyerekekkel egy fedél alatt.

MJ: Első pillanattól rendkívül furcsának találtam, hogy az igazgató maga is életvitelszerűen az épületben él. Kezdettől fogva ez volt a legnyugtalanítóbb részlet. Nem tudtam elképzelni, ennek milyen szakmai indoka lehet. Nem gondnok, hogy intézkedjen, ha csőtörés van. Miféle 24 órás szolgálat ez?

444: Mennyire szokványos jelenség ez egy gyermekvédelmi intézményben?

MJ: Tudomásom szerint, bár nem vagyok szakember, ez gyermekvédelmi szempontból is erősen kifogásolható, és egyáltalán nem megszokott dolog. Nem egyszerűen egy lakrész volt ez valahol az intézményen belül, hanem egy olyan kétszobás szolgálati lakás, ami közvetlenül az igazgatói irodából nyílt. És bár az épületben lakott, az igazgatónak volt egy saját tulajdonú lakása is Bicskén, amit albérletbe kiadott. Semmi nem indokolta, miért él az intézményben.

A másik szokatlan körülmény, amit Erika a kávézóban elmesélt, első perctől nyomasztott. Ahogy ismertette a zárt világ szereplőit, úgy vált világossá előttem, hogy ebben a történetben mindenki ismer mindenkit. A bicskei emberek közül sokan dolgoznak a gyermekotthonban, a konyhán, karbantartóként, ezerféle munkakörben. Fontos munkaadóhely ez a városban, ahol rendezvényeket is gyakran tartottak. Az igazgató lakásáról kiderült, hogy egyik helyettese bérli. Aztán az is, hogy ez az igazgató – „János bácsi”, vagyis V. János – egy köztiszteletben álló és kitüntetett díszpolgár Bicskén.

Azt tudtam, hogy egyetlen magyarországi gyermekotthon sem valami vidám hely, de a bicskei állapotok elmesélve is rémisztőnek hatottak. Nagyon sok bent lakó gyerek drogfüggő volt. Legtöbben pot-pourrit, lakásillatosításhoz használt, szárított növényi anyagokat szívtak. Bármit besodortak, amit be lehet. Gáztöltőztek. A herbál, a biofű mindennapos dolognak számított. Erre, az elbeszélések szerint, az intézmény vezetői nem tekintettek különösebb problémaként, amivel programszerűen foglalkozni kéne. Mindenki tudta, az igazgató is, hogy sok gyerek folyamatosan be van állva.

Mivel a gyerekek jelentős része szerhasználó volt, sokan nem vették komolyan azt sem, amikor egyesek panaszokat fogalmaztak meg.

Pedig előfordult olyan, Erika elmondásából tudom, hogy egy gyerek, mindenki előtt azt ordítozta az igazgatói előtti folyosón röhögcsélve, hogy „Pedójános, Pedójános!”

Az ilyen elszólásokat a dolgozók inkább elengedték a fülük mellett azzal, hogy „drogos hülyegyerekek, összevissza beszélnek”. A mindennapos megélése az volt ezeknek a helyzeteknek, hogy nem kell ezt nagyon komolyan venni.

444: Hogyan tudtál első kézből információt szerezni a molesztálásokról?

MJ: Másfél éven keresztül sehogy. Erikát 2011 után többet nem foglalkoztatták, de kapcsolatban maradt több gyerekkel is, akik üzenetekben és telefonon tájékoztatták arról, mi zajlik az intézményben. Rajta keresztül ismertem meg Bárnai Árpádot, aki korábban nevelőként dolgozott a gyermekotthonban. 2011-ben ő jelezte az első eseteket a fővárosi fenntartónak, de az eredménytelen nyomozás és a gyerekek vallomásainak visszavonása után távozott. Kettejükön keresztül tudtam információkhoz jutni a gyerekekről, illetve a gyerekektől, írásos üzenetekben, szigorúan anonimizált formában.

A gyerekek 11-12 fős csoportokban voltak elhelyezve az intézményben, 5-6 nevelő volt kapcsolatban vetésforgóban egy-egy csoporttal. Ilyen csoportot vezetett korábban Árpád is. Így aztán adódtak olyan esetek is, amikről nem is az áldozatoktól közvetlenül, hanem barátaiktól, félmondatokból értesültek vagy fogtak gyanút egyes nevelők. Nem volt életszerű, hogy közvetlenül kapcsolatba lépjek a gyerekekkel, és nem is akartam volna azzal veszélybe sodorni őket.

Erikáék tanácstalanok voltak és tehetetlenek: jelezték a problémát a fenntartónál, feljelentést tettek, ombdusmani vizsgálatot kértek, hiába. Úgy érezték: nem maradt más eszközük, hogy bármit is tegyenek a bántalmazások ellen, mint a nyilvánosság. De patthelyzet állt elő, mert én megmondtam nekik: anélkül, hogy egy közvetlenül érintett - bármilyen formában, akár anonim módon - nem vállalja a nyilvánosságot, addig én újságíróként nem tudok az ügy mögé állni. És ígérgetni sem fogok. Ha viszont előáll egy ilyen helyzet, számíthatnak rám. Ezt meg is üzentem a tanúknak, és közvetve az áldozatoknak is, akik beszámoltak egyes esetekről.

A gyerekek, amennyire ezt érzékelni tudtam, féltek, senki nem akart beszélni azok után, hogy három évvel korábban a rendőrség már lezárt ebben az ügyben egy nyomozást. Egyszer, néhányan, már kértek segítséget, hiába. Akiktől segítséget kértek, azokat elküldték. Miért lenne most másként? Miért lenne értelme?

444: És semmi nem változott 2016 szeptember első hetéig, amikor is az egyik áldozat, Szabolcs, kisétált a vaskapun, és a bicskei vasútállomáson vonat elé vetette magát.

MJ: Az eset másnapján hívott Árpád, hogy egy 18 éves fiú öngyilkos lett. Tőle tudtam meg, hogy a fiú egyik barátja – Pop Mert, aki akkor már három éve nem lakott az intézményben – következő nap besétált a józsefvárosi rendőrségre és feljelentést tett. Pop Mert és Szabolcs közeli barátok voltak, egymásnak is beszéltek arról, hogy mit tett velük „János bácsi”. Közösen döbbentek rá, hogy mindketten áldozatok.

Árpád megkérdezte Pop Mertet, hajlandó volna-e velem találkozni. Egy Tesco-parkolóban futottunk össze először. Kikéredzkedett egy cigire a giroszbüféből, ahol akkor dolgozott, és beszélgetni kezdtünk. Nem sokkal később egy másik áldozat, Levente csatlakozott a feljelentéshez. Első pillanattól fogva arccal és névvel akarták vállalni a dolgot, és elmondták, hogyan kényszerítette őket szexuális aktusokra az igazgató. Többször kérdeztem őket, biztosak-e benne, fel tudják-e mérni, mivel járhat ez. De addigra elegük volt. Azt akarták üzenni, felvállalják a szégyent is akár, csak bűnhődjön. Biztosra akartak menni.

Egy hónap alatt készült el az első riportfilm, ami nálunk szokatlanul sok idő, de biztosra akartam menni én is. Pop Mert és Levente mellett megszólalt benne az egykori nevelő, a korábbi élménypedagógus, több olyan fiatal, akik együtt nőttek fel a fiúkkal, és tudták, hogy mi történt velük. Közöttük is volt olyan, aki arccal és névvel vállalta a nyilatkozatot. Annyira súlyosak voltak az állítások, hogy azokat több oldalról meg kellett támasztani. A Házon kívül-ben szó szoros értelemben csapatban dolgoztunk, Boros Krisztával, Kováts Mihállyal és a többiekkel. Többekkel tudtam, anonimitás mellett, beszélni, akik vagy tanúi vagy elszenvedői voltak hasonló erőszaknak Bicskén.

444: Miért egy budapesti kerületi rendőrkapitányságon tette meg a feljelentést?

MJ: Kifejezetten azt szerette volna, hogy ne a bicskei rendőrkapitányság nyomozzon. Ezt el is mondta a nyomozóknak.

444: Az első riportfilm az áldozatok utólagos kérése miatt ma már nem elérhető. V. Jánost megszólaltattad benne?

MJ: Az utolsó pillanatig kivártam és csak levélben tettem fel neki kérdéseket. Az igazgató az interjúk készülése idején is az intézményben élt és lakott, a gyerekek közvetlen közelében. Én úgy éreztem, hogy teljes kontroll alatt tartja a környezetét. Minden lépésnél figyelembe kellett venni, hogy milyen kockázatokkal jár, ha tudomást szerez a munkánkról. Soha nem reagált a megkereséseimre.

444: A 2011-es első nyomozás a két munkatárs bejelentése nyomán indult, miután bejelentést tettek a fenntartó Fővárosi Önkormányzatnál. A bicskei rendőrség 34 tanút hallgatott meg, köztük áldozatokat is, akik vallomást tettek, amit később visszavontak. Mi derült ki a 2011-es eljárásról és annak körülményeiről?

MJ: Kezdettől furcsálltam, hogy azok a bicskei rendőrök nyomoztak a 2011-es nyomozás során, akik bejártak gyermekotthonba, rendszeresen ettek az ottani menzán, ott végezték az éves fizikai felmérésüket, közvetlen kapcsolatuk volt az intézmény vezetőivel és lakóival. Gyakorlatilag mindenki ismert mindenkit. Bicske egy kisváros. Közvetlenül ismeri a polgármester az igazgatót, a rendőrkapitány az igazgatót, szívélyes viszonyban voltak. Olyan rendőrök nyomoztak az ügyben, akiket az áldozatok gyakran láthattak az intézményben.

Fontos tudni, hogy akkoriban sok itt élő gyereknek az igazgató volt a gyámja. Tudomásom szerint azoknak a gyereknek is, akik egyszer egy videofelvételen elmondták, majd a rendőrségen leírták, hogy mi mindent történt velük János bácsi irodájában. Aztán, - mint köztudott, - a gyerekek egyszer csak sorra visszavonták a rendőrségen a korábban leírtakat.

A forrásaim szerint az egyik gyám, aki az eljárás idejére eseti gyámként helyettesítette „János bácsit”, az „Endre bácsi” az igazgatóhelyettes volt. A kísérő, aki ott áll a kihallgatás alatt a fiú mögött, mialatt éppen arról kérdeznek a rendőrök, hogy mit szoktak csinálni az igazgatóval. Hogy pontosan mi minden történt akkoriban a kihallgatások előtt, alatt, nem tudjuk, de az biztos, hogy az összes gyerek visszavonta a korábbi vallomását, és az ügy gyorsan le is zárult.

444: Az egyik riportfilmedben említést teszel egy 25 évvel korábban, azaz 1992-ben történt esetről, ami szintén V. János követte el. Az áldozat egy azóta családos nő, akit állítása szerint szintén molesztált az igazgató. Felbecsülhető-e hány áldozata lehetett az igazgatónak?

MJ: Nem az volt az egyetlen régi eset, amire fény derült. Amiről ezen felül értesültem, hogy 1990 előtt V. János családsegítőként dolgozott, és azért távozott a beosztásából, mert egy anyuka panaszt tett rá, amiért olyan helyen érintette meg a gyermekét, ahol nem kellett volna. V. János 1990-ben eljött ebből az intézetből és megpályázta helyette a bicskei gyermekotthon igazgatói posztját, és el is nyerte azt. Attól fogva 26 éven keresztül volt az intézmény igazgatója.