Balla György, a Fidesz frakcióigazgatója közölte, hogy a Fidesz-frakció képviselői nem vesznek részt a számvevőszéki és költségvetési bizottság ellenőrző albizottság holnapi ülésén, amin meghallgatták volna Horváth András volt adóellenőrt, aki kitálalt az ezermilliárdos áfacsalásról. Az ülésen a NAV más vezetőit, Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert és elődjét, Matolcsy György jegybankelnököt is meghallgatták volna.
A Fidesz arra hivatkozik, hogy
„Horváth bűncselekményekkel vádol másokat, ezért az igazságot bűnvádi eljárás keretében kell tisztázni, ez pedig az ügyészség feladata. Az ügyészség viszont nem a Parlamentben található. A fentiek értelmében a holnapi bizottsági ülésre nem fog sor kerülni.”
Az Együtt-PM szerint a Fidesz távolmaradása „tökéletes bizonyítéka annak, hogy a kormánypárt nem akar tisztán látni az adóhivatal elmúlt éveit érintő botrány ügyében”. „A politikai felelősséget a parlamentben kell vizsgálni, ebben az ügyben pedig az elmúlt három évben kormányzó, a részletekről már több éve tudó kormánypártoknak van politikai felelőssége” – írja az Együtt-PM.
A bizottsági ülés a közlemény szerint határozatképtelen lesz a Fidesz-frakció képviselői nélkül. A bizottság tagjainak ugyanis közel kétharmada fideszes.
Horváth azt állítja: évente ezermilliárdos nagyságrendben okoznak az országnak károkat az áfacsalók, és a NAV (egykori Apeh) az ügyeket nem vizsgálja elég alaposan, a vezetők pedig tudatosan akadályozzák az eljárásokat. Hogy a nagy áfacsalás hogyan működik, arról itt lehet olvasni bővebben.
Horváth után egy másik adóellenőr is megszólalt már, és alátámasztotta a vádakat.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.