A Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálatot indított az áfacsalások miatt

bűnügy
2013 december 11., 09:15

A Nol információi szerint az NNI hivatali visszaélés gyanújával elrendelte a nyomozást Horváth András feljelentése nyomán, a Fővárosi Főügyészség által összegyűjtött információk alapján.

Az ezermilliárdos áfacsalás vádjával előálló Horváth feljelentéséhez dokumentumokat is csatolt, ezeket első körben az ügyészség nem találta elég meggyőzőnek ahhoz, hogy nyomozás induljon, de a feljelentéskiegészítés után kibővült információk már elegek voltak.

A parlamentben közben továbbra sem lehet meghallgatni Horváthot, a Fidesz az összes erre irányuló bizottsági törekvést megfúrta eddig. Tóbiás József, az MSZP frakcióvezető-helyettese kedden jelentette be, hogy a csütörtöki házbizottsági ülésen kezdeményezni fogják, hogy kivételes sürgős eljárásban már a jövő héten dönthessen a parlament a feltételezett áfacsalásokat feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról. Az MSZP végül kisebb huzavona után ment bele a vizsgálóbizottság támogatásába, kedden viszont átadták a szükséges aláírásokat az LMP-s képviselőknek.

Összes cikkünket a témában itt találhatja meg!

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.