Terrorizmus vádjával kell bíróság elé állnia Franciaországban a 15 éves Yacine-nak és a 16 éves Ayoubnak. A két Toulouse-i osztálytárs még január elején repült Törökországba, hogy onnét a szír határon átszökve csatlakozhassanak a közel-keleti országban szerintük szent háborút vívó dzsihadisták egyre gyarapodó tömegéhez. Lebuktak, így pedig nagyon fiatalon nagyon súlyos büntetést kaphatnak. Yacine és Ayoub esete egyáltalán nem egyedi:
a szíriai káosz mágnesként vonzza a nyugat-európai muszlimok radikális szárnyát, akik közül soknak még az iskolában lenne a helye.
A mindenféle hadseregekhez és terrorszervezetekhez csatlakozó szabadúszók jelensége persze nem újdonság. A zsoldos szakma nagyjából egyidős az emberiséggel. Ők egyszerűen pénzért kockáztatták az életüket, ám mindig voltak olyanok, Bem apótól kezdve a Nemzetközi Brigádokig, akik meggyőződésből fogtak fegyvert távol hazájuktól.
A 20. század második felében ezek a kozmopolita önkéntesek legnagyobb része muszlim, és egyre inkább szélsőséges muszlim volt.
Maga Oszama bin Láden is így kezdte a karrierjét, amikor a nyolcvanas években Afganisztánba utazott harcolni a megszálló szovjet csapatok ellen.
A hozzá hasonló muszlim fiatalok a következő évtizedekben gyakorlatilag körbeharcolták a világot, és Boszniától kezdve Csecsenföldön át Szomáliáig mindenhol fegyvert fogtak, ahol bántották az igazságérzetüket.
Ezekből a nagyon súlyos figurákból, akik közül sokan évek óta játszanak sikeresen macska-egér játékot a világ valamennyi jelentős titkosszolgálatával, Szíriába is jutott egy rakással. A szír polgárháborúban az újdonságot azt jelenti, hogy az oda özönlő önkéntesek másik része viszont teljesen zöldfülű, sok esetben Yacine-hoz és Ayoubhoz hasonlóan fiatal nyugat-európai, akinek egyszerűen fogalma sincs, hogy mibe vág bele.
Szíria közelebb van Európához, mint Szomália vagy Afganisztán, és gyakorlatilag egy közepesen hosszú autóúttal elérhető Londonból vagy Lyonból. Az egyetlen nehézséget a török-szír határ jelenti, de az sem túl komolyat. A leendő dzsihadisták átszöktetése sokaknak jó üzlet, és a határt helyenként tényleg csak egy rozoga szögesdrót-kerítés védi.
A szíriai konfliktus 2011 áprilisában békés, kormányellenes tüntetésekkel indult, aztán gyorsan véres háborúvá alakult. Mára sokrésztvevős patthelyzet alakult ki, amelyben az ország gyakorlatilag darabokra szakadt, és senkinek, se Szíriában, se azon kívül fogalma sincs arról, hogy lehetne véget vetni az öldöklésnek.
A véres Asszád-rezsim ellen harcolók eleinte a demokráciáért, a szabadságért és egyéb, magasztos célokért küzdöttek. A háború előrehaladtával azonban egyre többen vannak azok, akik nem ilyen nyugatias szennyet szeretnének Szíriába, hanem minél több és minél radikálisabb iszlámot. A reményt vesztett szíriaiak közül egyre többen fordulnak a vallásos mozgalmak felé, és egyre nagyobb szerepe van az országba Irak felől beszivárgó radikális szervezeteknek is.
2014 elejére a helyzet odáig fajult, hogy Asszádék tulajdonképpen kényelmesen hátradőlhetnek, miközben a demokratikus ellenzék és az iszlamisták összefogás helyett egymást mészárolják. Az utóbbiak közül a legkeményebb az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ISIS) nevű szervezet, amely az ellenőrzése alá vont területeken tálib-stílusú rémuralmat gyakorol.
És amely területeket többnyire nem a kormánytól, hanem az ellenzék mérsékeltebb csoportjaitól hódította el.
Az ISIS vezetője egy Abu Bakr al-Bagdadi nevű, iraki származásű férfi, aki a szíriai konfliktus kezdete után szökött át a határon. Az ISIS azóta gyakorlatilag az al-Kaida leányvállalataként működik, bár a legújabb hírek már arról szólnak, hogy al-Bagdadi elkezdte önállósítani magát, és nem teljesíti a bin Láden halála után a trónra lépő, egyiptomi származású Ajman al-Zavahiri utasításait. Akárhogy is van, az ISIS a ma Szíriában gyilkolászó iszlamista szervezetek legerősebbike, amelynek látványos akciót ünneplik az erre szakosodott honlapok, ámulattal töltve el az ezeket böngésző, unatkozó nyugati fiatalokat.
Yacine és Ayoub letartóztatása után Manuel Valls francia belügyminiszter arról beszélt, hogy körülbelül 700 francia állampolgár harcol Szíriában, és tudomása szerint közülük eddig 21-en haltak meg. Az EU-ban messze Franciaországban él a legtöbb muszlim - a számukat különböző becslések 4 és 5 millió közé teszik - közülük sokan a francia társadalom legalján tengődnek, munka, képesítés és bármilyen értelmes életcél nélkül. Egy francia forrás szerint "ma olyan tömeges beszervezésről van szó, aminek köze nincs a korábbi, boszniai vagy afgán háborúkhoz.
Akkor évente néhány tucat volt, ez meg olyan, mint egy futószalag.”
És nem is minden fiatal francia dzsihadista születik bevándorló családban. A szintén Toulouse-ból származó Nicolas és Jean-Daniel Bons például csak három évvel az előtt tértek át az iszlám hitre, hogy 2013-ban meghaltak Szíriában. Az viszont közösnek látszik szinte valamennyi fiatal francia önkéntesben, hogy elképesztően amatőr módon állnak hozzá a háborúhoz.
Yacine és Ayoub úgy buktak le, hogy a török titkosszolgálatok már régóta figyelték azt a férfit, aki azt ígérte nekik, hogy segít átszökni Szíriába. De még ők is tapasztalt profként viselkedtek a 19 éves Fareshez, a 22 éves Salaheddine-hez és a 24 éves Youssefhez képest, akiket még 2012-ben kapcsoltak le a párizsi repülőtéren.
A három muszlim fiatalember vadász- és halászboltokban szerezte be a dzsihádhoz elengedhetetlen kellékeket, és azért döntöttek a repülő mellett, mert Fares nem volt hajlandó autóba ülni.
A szent háborúra induló tinédzser arra hivatkozott, hogy neki abban mindig felfordul a gyomra.
A bíróság előtt mindhárman azt vallották, hogy nem háborúzni, hanem háborús özvegyeket és lemészárolt gyerekeket filmezni indultak, és tagadták, hogy szélsőségesek lennének.Youssef szerint az, hogy 2 és fél éves lányának a Jihad nevet adta, nem jelent semmit.
A Szíriába érkező nyugati dzsihadisták második legfontosabb bázisa Nagy-Britannia. Az onnan érkező fiatal harcosok mindennapjairól még decemberben közölt kiváló összeállítást a Vice, elsősorban a fiatal muszlimok által Facebookra és Twitterre feltöltött tartalmak alapján. Ezek inkább egy erősen felfegyverzett legénybúcsú képét mutatják, amit véletlenül nem a budapesti bulinegyedbe szerveztek, hanem Aleppo-külsőbe.
Itt aztán van minden, csillogó fegyverek, csillogó autók és csillogó villák, tényleg csak az alkohol hiányzik, hogy teljes legyen a nyaralás illúziója. Az ifjú brit dzsihadisták által írt üzenetek nyelvezete sem magasztos Korán-magyarázat, hanem LOL-okkal és smileykkal erősen tarkított tinédzsernyelv. Ezek olvasása közben az embernek határozottan az az érzése támad, hogy ezek ugyanazok a srácok, akik 2011 augusztusában angol nagyvárosokban randalíroztak,
csak most nem két pár Adidas meg egy kapucnis felső a zsákmány.
A gyávábbja pedig talán még egy bolt kirakatát sem törte be soha, csak az interneten osztotta az észt. Az egyik letartóztatott francia gimnazista apja is az internetet hibáztatta, szerinte ott lett agymosás áldozata a fia. Nem fogom ebbe a cikkbe belinkelni, de a Vice által szemlézett dzsihadista Facebook-és Twitter-oldalak tele vannak egy névtelen internetes kommentelő stílusában megírt, hasonlóan mindenből viccet csináló bejegyzésekkel, amiket csak az tesz rémisztővé, hogy van rajtuk három levágott fej, vagy valami hasonló háborús szuvenír.
Yacine és Ayoub esete sokmindent elmond a nyugat-európai társadalmak aktuális helyzetéről, a sokadgenerációs bevándorlók kallódásáról, világpolitikai és harcászati kérdésekről egyaránt. A legérdekesebb mégis úgy tekinteni rá, mint a dzsihád és a 4chan-generáció találkozására. Aztán úgyis jó eséllyel meghalnak teljesen értelmetlenül.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.