• Európa pontosan tudja, mi fájna igazán Vlagyimir Putyinnak.
• A megoldás kevésbé lenne kockázatos, mint egy katonai akció.
• Elég jó esély van arra, hogy az unió mégsem lép.
• És ezt Putyin pontosan tudja.

Az oroszok decemberi 15 milliárd dolláros ígéretére rá lehetett licitálni februárban egy 35 milliárdos nyugati ajánlattal. Ez is nagy ár, de mit lehet a Krím (vagy pláne Kelet-Ukrajna) megszállására érdemben válaszolni?

– írtuk vasárnapi cikkünkben a nyugat dilemmájáról, ami azóta is láthatóan megbénítja a vezető politikusokat. Miközben Oroszország egyetlen lövés nélkül elfoglalta Ukrajna területének egy részét, a Nyugatnak néhány többé-kevésbé kemény nyilatkozaton kívül érdemben másra nem futotta. És bár a kép ennél nyilván bonyolultabb, összességében az látszik, hogy egy magabiztos birodalom úgy játszik a világ vezető politikusaival, mint macska az egérrel, egyben keményen demonstrálja, hogy senkinek sem érdemes huzogatnia a bajszát.

Ukrajna még nagyobb pályán

Pedig egyáltalán nem igaz, hogy a nyugatnak ne lennének eszközei Putyinnal szemben.

„Janukovics hatalmának Achilles-sarkát az oligarchák és az ő pénzük jelentik. Akármennyit is lopnak, a pénzt nem tudják otthon tartani. Kellenek nekik a bankjaink, ingatlanjaink, tőzsdéink és jogászaink, hogy eldugják és tisztára mossák vagyonukat. És ez Bécsben, New Yorkban és Londonban történik. Szégyen, hogy ebben közreműködünk”

– írta még az ukrán elnök bukása előtt Edward Lucas, az Economist egyik szerkesztője. Mindez Oroszországra hatványozottan igaz. Az orosz elit még egy nagyságrenddel több pénz tart Európában. Gyerekeik brit és svájci magániskolákba járnak. Méregdrága ingatlanjaik vannak London belvárosától a francia riviéráig. Pénzük európai bankokban van biztonságban.

Gyengék vagyunk, mégis ide vágynak

És ez még csak az elit. Ott van ezen kívül az orosz középosztály is, az ő életüknek pedig alapvető része, hogy Európába járnak turistáskodni, vásárolni, és kiélvezni a nyugati életet, a nyugati előnyöket.

Ez pedig sokkal erősebb fegyver az EU kezében, mint amilyennek elsőre látszik.

Lehet, hogy az unió katonailag gyenge, sokszor döntés- és cselekvésképtelen, politikusainak nagy része pedig mellékszereplőnek tűnnek Putyin mellett, de van valami, amit nem lehet elvitatni:

az emberek vágynak ide, és élvezni akarják azt az élelet, amit itt élnek.

Timothy Snyder történész hétvégi cikkének egyik alaptézise is az, hogy ha az orosz középosztály hirtelen nem tudna Európába utazgatni (például azért, mert megvonnák a vízumot), az komolyan gyengítené Putyin pozícióját. Ha a gazdag oroszok nem tudnák európai iskolákba küldeni a gyerekeiket, mindjárt máshogy állnának ahhoz, hogy Putyint támogassák. Arról nem beszélve, ha számláikat is befagyasztanák – úgy, hogy ezeknek a pénzeknek elég nagy része egyébként is illegális forrásból származik.

Háború pénzzel

Megint idézzük Edward Lucast:

„Érvényesíteni kell a pénzmosás és korrupció elleni törvényeinket. Be kell fagyasztanunk ezt a vagyont, meg kell tiltanunk gazdáiknak, hogy belépjenek országainkba”

– ami akkor az ukránokra vonatkozott, de éppen ennyire érvényes ebben az esetben is. A kijevi tüntetők legyilkolása után az unió végül elszánta magát, és számlákat zárolt. Nem telt el egy nap, és Janukovics már nem volt a fővárosban. Nem állíthatjuk biztosan, hogy ez volt a fő ok, de könnyen elképzelhető, hogy ezzel veszítette el az oligarchák támogatását, és bukott el végleg.

A vagyonbefagyasztás és a vízummegvonás természetesen kockázatos és drasztikus lépés, és erősen kétséges, hogy Európa lépne-e ilyesmit. És más a helyzet annyiból is, hogy míg Janukovics egyértelműen oligarchák bábja volt, Oroszországban tulajdonképpen az elnök a legfőbb oligarcha.

Az viszont biztosan igaz, hogy sokkal kevésbé drasztikus és kockázatos egy ilyen lépés, mint egy katonai akció. És az is, hogy lenne hatása.

Putyin ismeri Európa titkait

Ennek ellenére elég jó esély van arra, hogy Európa még ezt sem teszi meg. Erről szól Ben Judah Miért nem fél többé Oroszország a Nyugattól című cikke. Putyin pontosan tisztában van azzal ugyanis, hogy a nyugatiak nem nyúlnak sem az ő, sem az emberei pénzéhez.

Európa nem szereti piszkálni az orosz milliárdokat. A legjobb európai ügyvédek segítenek tisztára mosni és offshore-paradicsomokba eljuttatni ezeket a pénzeket. Eddig egyetlen kormány sem mutatott hajlandóságot, hogy ilyen törvényekkel foglalkozzon. Sőt, európai kormányok versengenek egymással orosz üzletekért, cserébe nagyvonalúan elfelejtve az emberei jogi kérdéseket.

Emlékszünk, hogy az összes bajba jutott európai állam megfutotta a köreit az oroszok felé? Mindegyik onnan remélt pénzt, miután a nyugati pénzintézetek felé már eljátszotta a hitelességét. Spanyolország, Görögország és Portugália is pályázott az „Oroszország és az EU közötti gazdasági híd” szerepére. Milyen ismerős szöveg!

Amikor 2008-ban Oroszország megtámadta Grúziát, egymás után érkeztek a szigorú nyugati nyilatkozatok, de egy szó sem esett az orosz milliárdokról. Amikor bebörtönzik az ellenzéket, tele van a nyugati sajtó elítélő közleményekkel, de szóba sem kerül a pénz.

És mit lát Putyin, mit csinálnak Európa egykor meghatározó politikusai? Gerhard Schröder a Gazprommal állt össze. Tony Blair a demokratikusnak alig nevezhető Kazahsztán tanácsadója lett. Nicolas Sarkozy katari befektetőkkel üzletel.

Demokratikus értékek? Emberi jogok? Ugyan!

Pontosan erre korrupt Nyugatra számít most Putyin. Katonai ellenlépés szinte kizárt – nem is igazán lehetséges, hacsak nem világháborús mértékű –, igazán fájdalmas gazdasági szankciók valószínűtlenek, akkor mi marad? Kizárják Oroszországot a G-8-ból? Vicc.

Putyin nagy története

Ben Judah cikke emellett még egy fontos szempontot kiemel – azt, hogy miért csinálja ezt Putyin.

Röviden: mert ez Putyin nagy sztorija.

Arról, hogy Oroszország 2015-re létrehozná az Eurázsiai Uniót, itt írtunk bővebben. Ennek Putyin szándékai szerint meghatározó tagja lett volna Ukrajna is. Az Európai Unió ellensúlyának szánt államszövetség persze klasszikus birodalmi húzás lenne, ami népszerű ötlet lehet a birodalmi tudattal átitatott orosz közvéleményben. Eképpen pedig tökéletes eszköz arra, hogy elterelje az emberek figyelmét az orosz társadalom súlyos gondjairól, elsősorban a dermesztő mértékű korrupcióról.

2000 és 2007 között Putyin volt az ember az oroszok szemében, aki rendet teremtett a kilencvenes évek káosza után. A gazdaság erősödött, a stabilitás pedig értékesnek tűnt. Aztán jött a világválság, rövid időre bábja, Dmitrij Medvegyev került az elnöki székbe, és neki is volt egy narratívája: Oroszország modernizációja.

A gazdaság azóta kevésbé növekszik, kilátásai sem a legjobbak, a világpiacon gyakorlatilag egyetlen kurrens orosz termék a földgáz és a kőolaj ára nem nő, inkább esik az amerikai palagázforradalom miatt. A kilencvenes évek emléke halványul, a „stablitás” önmagában már kevés. 2011-ben százezres tömeg tüntetett Putyin ellen, az elviselhetetlen szintű lopás pedig az ellenzék hősévé tette Alekszej Navalnijt.

Vagyis Putyinnak kellett egy újabb történet.

Ez lett a Krím elfoglalása. A Krím az oroszok szemében nem olyan, mint Dél-Oszétia, valami távoli és ismeretlen hely, hanem a nemzeti romantika egyik legfontosabb, szimbolikus helyszíne. Egy hely, amelyre mindig is büszkék voltak, és amelynek elveszítését tényleg gyászolták. Ez pedig már Putyin nagy sztorija, ami hirtelen sokkal több embert fog érdekelni, mint az, hogyan tűnik el az ország pénze.

Ezért pedig igazán megéri összerúgni a port a Nyugattal.