NAV-os főigazgató állította le az áfamutyizó cukorimportőr utáni vizsgálatot

Tbg
bűnügy
2014 március 24., 13:45

Újabb áfacsalós sztorit írt meg az Átlátszó egy olyan cégről, ami ugyan az adóhivatal látókörébe került, ám a széles körű vizsgálatot az adóhivatal egyik vezetője, bizonyos Somos Katalain leállította.

A sztori szerint egy 2006-ban alapított cég után kezdtek nyomozni a revizorok, ám a cég papírjai hirtelen szőrén szálán eltűntek.

Pedig forgalma - még a hiányosan leadott - adatok szerint is volt bőven, 2009-ben 2,3 milliárd forintos árbevételt ért el "szerény, 1,8 millió forintos adózott eredménnyel". A cég később tulajdonost és székhelyet is cserélt.

Klasszikus láncolatos áfa-csalási történetnek tűnik, de a közreműködőket csak a fuvarlevelek vizsgálatával lehetne megtalálni.

Minden adva volt tehát, hogy az ügyet felgöngyölítsék, hiába tűntették el/tűntek el a cég papírjai, a céggel kapcsolatban álló fuvarozók fuvarlevelei alapján ki lehetett volna nyomozni, hogy valóban megtörténtek-e a cukorszállítások (az utolsó negyedévben 2000 tonna kristálycukrot szerzett be és értékesített a cég).

Kérhetnek újabb vizsgálatra engedélyt

Ha elakadnak egy adott céggel, az adóhivatal revizorainak lehetőségük van arra, hogy a céggel kapcsolatban álló más cégeket is megvizsgáljanak, ehhez azonban külön engedélyt kell kérniük.

Ezért aztán Somos Katalin ellenőrzési főigazgatóhoz fordultak egy kapcsolódó vizsgálati kérelemmel a Kiemelt Ügyek Igazgatóságának revizorai, ám Somos megtagadta a vizsgálati engedélyt azzal az indoklással, hogy a kérdéses fuvarozó cég körül minden rendben van, rendesen adózik, semmi sem indokolja a vizsgálatot.

(…) az ellenőrzést megalapozó, legalább a valószínűség szintjén álló ok hiányában központosított ellenőrzést nem lehet elrendelni.

A folytatást az Átlátszónak sem sikerült kiderítenie, de mint írják, tény, hogy azóta sem folyik vizsgálat a kérdéses cég ellen. Az ügy részletei, és a megszerzett dokumentumok az Átlátszón.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.