Barcelonában gyakorlatilag lehetetlen rosszat enni, már a kifejezésnek abban az értelmében, amit a “rossz étel” Magyarországon jelent. A város turistás részein vannak teljesen jellegtelen helyek, de moslékot ezekben sem szolgálnak fel. A totális lehúzáshoz a legközelebb a magán a Ramblán lévő, paellát, sangríát, pizzát és tourist menut egyszerre ígérő helyek állnak, ahova fényképes étlapot lobogtató pincérek próbálják beterelni a részeg angolokat. Itt nemhogy épeszű katalán, de épeszű turista sem eszik soha, bár azt tippelem, hogy még mindig jobb a kaja, mint mondjuk Nógrád megye vendéglátóhelyeinek 90 százalékában. Ha valaki már volt ilyen helyen, okvetlenül írja meg nekem, milyen volt.

Ha már a legaljával kezdtem, vegyük végig az ételeket és italokat, amiket a turisták nagy része fogyasztani akar Barcelonában,

pedig kifejezetten idegenek a várostól.

Minden spanyol tengerparti nyaralás elengedhetetlen tartozékát én kábé hat év katalóniai tartózkodás alatt csak és kizárólag külföldiek asztalán láttam. Komoly kétségeim vannak azzal kapcsolatban, hogy máshol a spanyolok valóban fogyasztják-e, mert a spanyolok nagyon kényesek arra, hogy mit esznek és isznak, a sangría pedig egészen egyszerűen egy rossz, gejl ital, amit meggyőződésem szerint a rossz minőségű bor eladására találtak fel. Az tuti, hogy egy tisztességes katalán előbb menne madridi bikaviadalra Cristiano Ronaldo-mezben, mint hogy ezt a szájába vegye.

A katalán nacionalisták szerint Valencia tartomány része a Països Catalansnak, azaz Nagy-Katalóniának, akármennyire ellenkeznek az ott élők, akiknek van pofájuk azt hazudni, hogy saját nyelvük és identitásuk van, és még azzal is vádolni a tisztességes katalán patriótákat, hogy ugyanolyan elnyomó fasiszták, mint egykor Franco diktatúrája. Viszont ezek a katalán nacionalisták csak Valencia területére és lakosságára tartanak igényt, az odavalósi paellára nem. Néha előfordul, hogy egy becsületes katalán paellát eszik, de közben arra gondol, hogy ez neki túl száraz, és inkább valami szaftosabb rizsételt (arrós) enne, mert azt szereti jobban. Vagy fideuát, ami gyakorlatilag paella rizs helyett tésztával, és bár szintén valenciai eredetű, valamiért elfogadottabb Katalóniában.

Turisták számára a paella megengedhető választás Barcelonában, de itt aztán tényleg érdemes arra figyelni, hogy ne valami turistacsapdába kerüljünk. Paella nagyon sokféle van, általános szabály, hogy amiben csak tengeri herkentyű van, az nagyon turistás. A klasszikus valenciai verzióban csak csirke és nyúl van, mindenképpen olyat együnk, amiben van valamilyen hús is, ha nem eleve csak az.

Dél-spanyol, így Katalóniában fokozatosan kerülendő étel. Elvileg. Gyakorlatilag a gazpacho van olyan jó, hogy a katalánok is elfogadják, és szemben a sangríával, fogyasztják is. Persze csak olyankor, amikor valami egzotikus, idegen ízre vágynak. Hasonló a helyzet a híres spanyol sonkával, ami leginkább az ország délnyugati részében makkon tartott disznókból származik. Semmi köze Katalóniához, de túl jó ahhoz, hogy ezzel bárki is foglalkozzon.

Barcelona belvárosának turistákkal teli utcáit járva könnyen az a téves kép alakulhat ki bennünk, hogy ebben a városban minden étkezés tapasból áll. Pedig dehogy. Tapast árulni jó az étteremnek, mert így harmad adagokat árulhatnak fél áron, és jó a vendégnek, aki így sokféle fogást végigkóstolhat, miközben azt hiszi, hogy autentikus katalán gasztronómiai élményben van része. Azonban a tapaskultúra gyanús, andalúz és kasztíliai eredetű jövevény. Húsz évvel ezelőtt, a nagy barcelonai turistarobbanás előtt századennyi tapasos hely sem volt a városban, és bár ma tisztességes Barcelona-drukker katalánok is elmennek tapasozni, és helyi sztárséfek is működtetnek tapasos helyeket, fontos tudni, hogy ez nem egy katalán étkezés.

Amikor egy katalán férfi le akarja nyűgözni vacsorapartnerét, amikor egy katalán gyárigazgató elviszi a másik gyárigazgatót üzleti ebédre, vagy amikor vasárnapi ebédelni megy egy polgári katalán család, akkor nem tapasozni mennek, hanem egy tisztességes étterembe, ahol tisztességes adagokat adnak előétel, főétel és utóétel formájában. Tapasozni a katalán akkor megy, amikor siet, vagy alapvetően inni akart, csak valamivél kísérné a piát - egyébként a tapas eredete is éppen ez, korcsolya mindenféle alkoholhoz.

Most pedig térjünk át arra, hogy mi az, amit viszont igenis együnk Barcelonában.

És ne az éttermekkel kezdjük, hanem a piacokkal és a közértekkel, amikben itt nem az olcsójános turista vásárol, hanem az okos. Az okos turista nyugat-európai nagyvárosokban már nem túlárazott szállodában lakik, hanem az Airbnb vagy valami hasonló segítségével foglal magának kisebb-nagyobb lakást. Aminek van konyhája, benne fridzsiderrel, sőt, tűzhellyel.

Akárhol van az ember barcelonai szállása, lesz a közelben zöldséges, pék, halas és hentes, és minden bizonnyal ezeknél specializáltabb élelmiszerboltok is, a sajtostól a borkereskedésen át az olívaolaj-butikig. Nem túl messze lesz egy piac is, ahol mindent kapni egy fedél alatt. Vásároljunk ezeken a helyeken, ahol még spanyoltudás nélkül is lehetetlen bármi rosszat vásárolni. És nem is drágák, a budapesti Culinaris árainak feléért lehet négyszer olyan minőséget kapni.

Fogalmam sincs mennyi az egy főre jutó éttermek száma Barcelonában, de biztos vagyok benne, hogy nem állnak rosszul a világranglistán. Katalóniában a gasztronómia már akkor a nemzeti identitás és a polgári kultúra része volt, amikor ez az egész gasztroforradalom és foodie-őrület még el sem kezdődött, és Londontól Münchenig majdnem mindenki ugyanazt a jellegtelen cipőtalp-hússzeletet ette mirelit krumplival és valami generálszósszal.

Kezdjük a praktikus dolgokkal.

A katalánok két-három órával később ebédelnek, mint a magyar átlag, és sok helyen simán lehet éjfélre vacsoraasztalt foglalni. Viszont a katalánok jó üzletemberek, és örülnek annak, hogy két turnust is megebédeltethetnek, úgyhogy sima ügy olyan helyet találni, ami ha délben nem is, de egy órakor már nyitva van.

A katalánokat Spanyolország-szerte felfuvalkodott, barátságtalan hólyagoknak tartják, de ez Magyarországról érkező turistaként egészen máshogy látszik. Nem fognak mindenhol a nyakunkba borulni, de én barcelonai étteremről még nem hallottam olyan rémtörténetet, amilyet mindenki ismer párizsi vendéglőkkel kapcsolatban, a parasztságig arrogáns pincérekkel. Nem baj, ha nem tudunk nemhogy katalánul, de még spanyolul sem. Ma már a legtöbb helyen van angol étlap, és valaki a személyzetből meg fogja érteni, hogy one big sangria and one small paella, please.

Barcelonában annyi étterem van, hogy nehéz választani. Amiket az útikönyvek ajánlanak, azokba nem lehet beférni, a Tripadvisor-jellegű oldalakkal pedig nem lehet zöldágra vergődni ilyen adatmennyiség esetén, és egyébként sem túl hasznos 500 étteremkritika, ami mind azt mondja, hogy “OMG best meal I’ve had in my life!!! Try the paella!!!!”. Előzetes kutatómunkához találjunk angol nyelvű, barcelonai éttermekkel foglalkozó gasztoblogokat (számtalan van), vagy böngésszünk olyan oldalakat, mint például az angolul is működő Time Out Barcelona, aminek vannak mindenféle praktikus kalauza, például a város 50 legjobb étterme. Vagy tanuljunk meg spanyolul, sőt, katalánul.

Amennyiben csak úgy lófrálunk a városban, és hirtelen ránk tör a leküzdhetetlen éhség, ne álljunk neki olyan éttermet keresni, ahol nincsenek turisták. A környéken minden egyes étteremben lesznek.

A Ramblán tilos enni, egyébként nincs ilyen általános szabály. A mellette található gótikus negyedbe katalán ember már nem nagyon teszi be a lábát, de itt már bőven vannak olyan éttermek, amik ugyan turistákra építenek, de teljesen jó ételt szolgálnak fel. Sőt, mára étteremláncok is kiépültek, amelyek nevében mind benne van valahogy a tapas, és teljesen vállalható ételt kínálnak. A Ramblától távolodva pedig már tényleg nincs mitől félni. A néhány éve nagyon menő El Born negyed ma már 100 százalékban turista, de ettől még tele van jó éttermekkel.

Minden útikönyvben első helyen szerepel, de NE menjél a Rambláról nyíló Boquería piacra, ahol szerintem katalán vásárló legutóbb a 2000-es évek elején fordult meg. Van itt legalább két legendás tapasbár, a Pinotxo és a Quim, de ezekhez kígyózó turistasorok állnak, és bár én csak az előbbiben ettem pár éve, nagyon kétlem, hogy az ezt olvasók közül sokan meg tudnák különböztetni ezek főztjét a két piaccal arrébb található ugyanilyen helyekétől.

Az egyértelműen turistákra célzó helyek bevándorló személyzettel működnek. Lehet, hogy valamikor volt a konyhán egy katalán, de az utóbbi tíz évben már az általa betanított ázsiai vagy dél-amerikai bevándorlók főznek. Jól, úgyhogy ne féljünk. De ilyen helyeken katalán nem nagyon eszik, úgyhogy az autentikos katalán gasztroélményért keressünk olyan helyet, ahol a pincérek katalánnak is néznek ki.

Borravaló nincs, egy-két eurót ott lehet hagyni az asztalon, de felesleges. Spanyolországszerte a katalánok nemcsak felfuvalkodottságukról, hanem smucigságukról is híresek.

A katalán mellett a két legfontosabb spanyol regionális konyha a baszk és a gallego (galiciai). Barcelonában van andalúz, kasztíliai és minden egyéb is, de most maradjunk a lényegnél. A gallego az egyszerűbb: ők a hal- és tengeri herkentyű-specialisták, mivel a földrajzi elhelyezkedésből kifolyólag az oda valósi halászok jártak ki a gazdag atlanti vízekre. Barcelona legdrágább éttermei közt több gallego van, köszönhetően annak, hogy a mindenféle egzotikus, magyar névvel nem ellátott herkentyűk sajnos egyre ritkábbak, és egyébként is nagyon melós a begyűjtésük.

A baszk konyháról nemcsak az egész világ, hanem még néhány katalán is hajlandó elismerni, hogy a szakma csúcsa, és nem véletlenül olyan sűrűek Baszkföldön a Michelin-csillagok. Ennek a baszk haute cuisine-nak számos képviselője van Barcelonában is. Aki nem akar több száz eurót fizetni, az egyen pintxót, amit az egyszerűség kedvéért nevezzünk baszk tapasnak. Ezek többynire bagettszeletekre épített falatkák, fogpiszkálóval összetartva. Baszkföldön a fizetés önbevallásos alapon megy, Barcelonában azért inkább megszámolják a tányéron hagyott fadarabokat.

Ahogy az kozmopolita nagyvároshoz illik, Barcelonában tényleg szinte minden nemzet konyhája képviselteti magát legalább egy étteremmel, a braziltól a laosziig. Mint mindenhol, ahol jó minőségű halakat és tengeri herkentyűket lehet beszerezni, itt is sok a jó japán. Amerikán kívül a legnagyobb perui közösség Spanyolországban él, jó részük pedig Barcelonában, így érdemes a világ egyik nagy konyhájának fogásait itt megkóstolni, amennyiben nem tervezünk a közeljövőben Limába repülni.

És akkor következzen hét étterem, amelyek színvonaláért most, 2014 júniusában vállalom a felelősséget.

Nem biztos, hogy mindegyik örökké jó lesz, de akkor lehet a fenti általános jótanácsok alapján keresni jobbat. Van köztük olcsó és nagyon drága, és mindegyik egészen különböző stílusú, amit zárójelben jelöltem is. A végén az árak két fő alkohol nélküli étkezését takarják.

Vajon a botifarra lesz 2014 hamburgere? - tette fel a kérdést az El País gasztonómiai rovata. A botifarra katalán kolbászféle, és nem egy konkrét húskészítmény, hanem inkább gyűjtőnév. Itt, a gótikus negyed kellős közepén, turistaszempontból tehát ideális helyen ezekből lehet egy csomót megkóstolni, örvendetesen gyorséttermi árakon. (25 euro)

Igazi őskövület, körülbelül a budapesti Kádár étkezde barcelonai megfelelője, azzal a különbséggel, hogy itt jól főznek. Étlap csak katalánul, bár állítólag van nekik egy spanyol példány is, és az üzemeltető család egyik tagjáról azt állították, tud egy kicsit angolul. Itt lehet olyan paraszti klasszikusokat megkóstolni, mint a cap i pota, ami disznófej és -láb, valamint ennek pacallal feltuningolt verziója. Ha a katalán konyha egyik vége a Ferran Adriá-féle molekuláris hókuszpókusz, akkor ez a másik. (30 euro)

A már említett El Born negyed néhány éve nagyon felkapott lett, de a turistahordák nem tudták elűzni a jó étteremeket. A világhíres, szerintem azért annyira nem erős Cal Pep tapaséttermétől fél sarokra van ez a külföldiek és katalánok által egyaránt látogatott baszk hely, amely mind konyhájával, mind friss sidrájával (cider - almabor) meggyőzött. Édességet ne itt együnk, hanem a közeli Bubóban. (50 euro)

Barcelonában annyi perui él, és akkora a kereslet a perui konyhára, hogy a perui éttermek még a specializációt is megengedhetik maguknak. Van olcsó hely a bevándorlóknak, nagyon drága a nagypolgárságnak, és a perui gasztronómia egyes alfajai is képviseltetik magukat az észak-peruitól a limai japán bevándorlókéig (nikkei). Ez az étterem, közel a Sagrada Famíliához a nagyon autentikus vonalat viszi, de annyira autentikusat, hogy bár az étlapon nem szerepel, lehet rendelni tengerimalacot is. Aki nem akar apró csontokról kevés húst leszopogatni, maradjon a cevichénél és a többi klasszikusnál. (58 euro)

Barcelona nem Budapest: attól, hogy egy étteremben modern belsőépítészeti megoldások vannak, még nem szükségszerűen jellegtelen a konyha. Ennek élő példája a Pork, ahol - ki gondolta volna - alapvetően disznót lehet enni. Van minden a mallorcai sobrassadától az ázsiaiasan sült hasaaljáig, mind kiemelkedő minőségben. (69 euro)

A hely, ami két dologról híres. Egyrészt hogy ez az El Bullival a világot meghódító Adriá-testvérek egyik új vállalkozása. Másrészt hogy két hónapra előre lehet csak foglalni, és még úgy sem könnyű egyszerű halandóként bejutni (a mellettem ülő volt Barcelona-játékos Gerard Lópeznek szerintem egy fokkal könnyebb lehetett). A Ticketsben a legendás El Bulli leglegendásabb fogásai közül többet is meg lehet kóstolni, és bár Ferrán Adriá szakácsteljesítményét több szakértő is szemfényvesztésnek tartja, különleges, “szferifikált” olajbogyói engem mégis egy pillanat alatt meggyőztek arról, hogy miért volt ő akkora dobás tíz éve. Fogott egy olajbogyót, és csinált belőle valami még jobbat, de úgy, hogy az megtartotta az olajbogyóság lényegét. Voltak még zseniális fogások a kimcsis poliptól a gintonicos ízű osztrigáig, amikre sokáig emlékezni fogok, de volt pár teljesen jellegtelen is. Engem érdekelt a Tickets, ha már az El Bulli kimaradt az életemből, és nagyon örültem is, hogy eljutottam ide, de aki egyszerűen csak egy kiemelkedően jót akar enni ennyi pénzért Barcelonában, az tud hasonló színvonalút kapni máshol is, ahova nem ilyen bonyolult bejutni.  (200 euro)

A katedrálshoz közeli Santa Catarina piacot néhány éve felújították, egy részét eleve étteremnek tervezve. A hátsó szekcióban még tényleg katalánok árulnak katalánoknak (és persze turistáknak), de a piac szélén elhelyezkedő tapasos helyek már alapvetően a külföldiekre vannak berendezkedve. Ez az ételek színvonalán nem érződik, minden nagyon friss és nagyon szezonális a rákoktól a cukkinivirágig. Késői reggelire, korai ebédre ideális, lehetőleg egy pohár cavával (katalán pezsgő). (50 euro)

Az AVE gyorsvonatnak köszönhetően Girona kisvárosa 40 perc alatt elérhető Barcelonából, és ideális választás egy egynapos kirándulásra, akár a közeli Figueres híres Dalí-múzeumával kombinálva. A világ egyik legjobb étterme Girona külvárosában van, de oda neház bejutni, és persze nem is olcsó. A L’Alquería viszont rizsételekre, paellákra és szaftosabb arrós-okra specializálódott hely egy csendes mellékutcában, ahol nagyon tudják mit csinálnak. (75 euro)