Mindig lehet nagyobb a trafikmutyi

gazdaság
2015 június 18., 10:10
comments 70

Alig tízmillió forintért, ahogy a hírről beszámoló Népszabadság fogalmaz, egy középkategóriás autó áráért kapta meg 2015-re a nagykereskedelmi dohánykoncesszió jogáz a British American Tobacco és a Lázár Jánossal baráti szálakkal kötődő Continental érdekkörébe tartozó Tabán Trafik Zrt.

Lázár a múlt héten még 600 millió forintos díjról beszélt, ami még mindig kevésnek tűnt a trafikellátónak saccolt évi 5-10 milliárd forintos haszonhou képest. Ehhez képest csütörtökön kiderült, hogy a nyertes cégeknek idén csak 10 milliót, 2016-ban 100-at, aztán évente 100 millióval kell többet fizetniük, és így csak 2021-re érik el az évi 600 milliós díjat.

Szerdán már a Népszabadság megírta, hogy három dohánycég, a Philip Morris, a JTI és a Imperial Tobacco is tiltakozását fejezte ki, hogy az NFM mindenfajta nyílt pályázat nélkül, átláthatatlanul adta ki a dohány nagykereskedelem jogát. A cégek közölték, minden jogi eszközt fel fognak használni az őket súlyosan versenyhátrányba hozó rendszerrel szemben.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.