Reggel 7.25-kor már a suli előtt szívnak
2015 március 17., 11:20
El kell fogadni, hogy a kábítószerek velünk maradnak
"Egy drogmentes világ, meg tudjuk csinálni!"
- ez volt a szlogenje 1998-ban az ENSZ Közgyűlésének kábítószerekkel foglalkozó különleges ülésének (UNGASS). Ez a testület húszévente ül össze, hogy áttekintsék, hogy áll a kábítószerek helyzete a világban, milyen közös lépésekre és egyezményekre lehet szükség.
1998-ban még javában tartott a drogellenes háborúnak nevezett, Egyesült Államokból induló drogpolitika lendülete, a szlogen elég világosan jelzi is, hogy komoly célként fogalmazódhatott meg: belátható időn belül minden kábítószert eltöröljenek a Föld színéről.
Alapesetben a következő UNGASS ülésre húsz év elteltével, 2019-ban kellett volna sort keríteni. De pár évvel ezelőtt a mexikói, a kolumbiai és a guatemalai elnök jelezte, hogy nem tudnak ennyit várni, mert pokolivá vált országaikban a helyzet. Hadseregeik az illegális drogkereskedelemből megerősödött kartellekkel háborúznak, amik gyakorlatilag államokat alakítottak ki az államon belül. Az ENSZ engedett felhívásuknak, és már idén áprilisra összehívta a kábítószerekkel foglalkozó különleges ülést.
Az ülés elé címezve Kolumbia elnöke, Juan Manuel Santos pár hete a Guardianbe írt egy cikket, arról, hogy a kábítószerekhez való eddigi hozzáállás totális csődöt mondott. Miközben hihetetlen mennyiségű időt, pénzt és emberéletet áldoztak fel világszerte, a drogpiac egyáltalán nem lett kisebb, nem lett kevesebb fogyasztó mint pár évtizeddel ezelőtt.
Santos szerint az ENSZ-re vár most a feladat, hogy túllépjen ezen az időszakon. Nem a kábítószerek teljes legalizálására szólít fel, de szerinte azt be kéne látni, hogy a totális háború és a teljes legalizáció között számos lehetőség van. Olyan drogpolitikára van szükség, ami figyelembe veszi az emberi jogokat, nagyobb mozgásteret biztosít az egyes államoknak, elnyomó mechanizmusok helyett a megelőzésre és a rehabilitációra figyel, és érdemben tudja felvenni a harcot a nemzetközi szervezett bűnözéssel.
A drog elleni háború egy totális hazugságra épült
Arra, hogy az ENSZ a teljes liberalizáció felé menjen el drogkérdésben, gyakorlatilag semmi esély sincs. A tagállamok konszenzusa kéne, és olyan országok, mint Kína vagy Oroszország, sosem menne bele egy legalizációs politikába. Jelzi ezt az ülés előtt elfogadott dokumentum is, amibe például nem került bele az ártalomcsökkentés kifejezés, mert egyes államok ebben a fogalomban a legalizáció bújtatott formáját látják.
De ezzel együtt is nagyon fontos változások zajlanak a világban drogügyben, és ennek lehet fontos állomása az UNGASS ülése.
Maga a kábítószerek elleni háború egy amerikai találmány volt, amiről azóta elég pontosan látni, hogy csak ideológiai, és nem népegészségügyi okok indokolták a megindítását. Richard Nixon egykori tanácsadója, John Ehrlichman maga árulta el, hogy az egész ürügy volt csupán, hogy fel lehessen venni a belpolitikai harcot a Nixon-adminisztráció két ellenségével: a poszt-68-as balos hippi fiatalokkal és a feketékkel.
Azzal, hogy a két csoportot összekötötték a kábítószer-fogyasztással, lehetőség nyílt arra, hogy propaganda- és rendészeti harcot hirdethessenek ellenük. Megnyílt az út a házkutatásokhoz, a letartóztatásokhoz, ahhoz, hogy folyamatosan bűnözőként ábrázoltathassák őket a sajtóban.
"Tudtuk, hogy hazudunk a drogokról? Persze hogy tudtuk."
- beszélt erről teljesen nyíltan Ehrlichman Dan Baumnak, a Harper's megdöbbent szerzőjének.
Az Egyesült Államokban több százezer, főleg színesbőrű ember került így börtönbe, a drog elleni harc pedig átterjedt az Egyesült Államok határain túlra is, elképesztő erőszakot terjesztve el például Latin-Amerika országaiban. De a hetvenes évek elejétől kezdve a kábítószer elleni háború világszerte a drogokhoz való állami hozzáállás alapesete lett, a kábítószer-fogyasztókkal szembeni büntetőpolitikák országról országra terjedtek.
Gyilkol az üldözés
Ez a politika totális csődöt mondott, ebben ma már nem nagyon van vita a témával foglalkozó szakértők között. Az UNGASS ülése elé időzítve jelent meg a legbefolyásosabb orvosi folyóirat, a Lancet szerkesztői és a Johns Hopkins Egyetem kutatói által alkotott közegészségügyi bizottság globális jelentése.
E szerint a kábítószerekkel szembeni büntetőpolitikák világszerte csak a betegségek terjedéséhez, a közegészségügy rombolásához és az emberi jogok megsértéséhez vezettek, mindezt olyan mértékben, hogy itt az ideje, hogy dekriminizálják az olyan eseteket, amikor nem kapcsolódik erőszakos bűncselekmény a kábítószer fogyasztásához vagy birtoklásához.
Már csak azért is, mert sem a keresleti, sem a kínálati oldalon nem vezetett semmiféle visszaeséshez a hatósági üldözés. Viszont emberek tömegeinek tette tönkre az életét.
A bizottság becslése szerint a világon illegális szereket használok 11 százaléka számít olyan 'problémás fogyasztónak', akiknek orvosi segítségre lenne szükségük. Viszont azokban az országokban, ahol szigorú büntetőpolitikákat alkalmaznak, pont a leginkább rászoruló emberek nem tudnak orvosi segítséget igénybe venni.
Portugália példája világosan mutatja az utat: miután dekriminalizálták az apróbb, fogyasztási vétségeket, a HIV és hepatitis-C fertőzések száma látványosan visszaesett. Ezzel szemben Oroszországban, ahol nincs helyük az ártalomcsökkentő tevékenységeknek és a hatóságok vasszigorral üldözik a fogyasztást, a HIV-fertőzöttek számának robbanásszerű növekedését látni. 2014 végére több min 900 ezren lehettek fertőzöttek, míg 2010-ben félmillió emberről lehetett tudni.
Szétszakadt a világ
Azt, hogy az üldözés teljes csőd, és helyette a prevencióra, az oktatásra és az ártalomcsökkentésre kell koncentrálni, egyre több ország ismerte fel az elmúlt évtizedben. Ezzel párhuzamosan egyre több ország kezdte el dekriminalizálni a fogyasztást, alapjaiban változott meg a könnyűdrogok, azon belül is főleg a marihuána megítélése: az orvosi receptre felírt, fájdalomcsillapításra használt fű mellett fokozatosan teret nyer a rekreációs, azaz szabadidős szórakozásként fogyasztott marihuána engedélyezése is.
Látszik, hogy a világ országai között kialakult egy törésvonal, aszerint, hogy mennyire szigorú drogpolitikát folytatnak. Az UNGASS ülésének ezzel a szakadékkal kéne valamit kezdenie.
A világ országainak drogpolitikáját hivatalosan három egyezmény szabályozza: az 1961-es Egységes Kábítószer Egyezmény, az 1971-es pszichotrop anyagokról szóló bécsi egyezmény és a kábítószerek és pszichotrop anyagok tiltott forgalmazása elleni 1988-as egyezmény. Ezek azonban láthatóan nem tudják rendesen lefedni a mai viszonyokat. Arról is például jogi viták mennek, hogy ezekkel az egyezményekkel egyáltalán összeegyeztethető-e a dekriminalizáció, az azonban egyértelmű, hogy a rekreációs célú forgalmazást és fogyasztást tiltják.
Az újfajta megközelítést követelők most abban bíznak, hogy az UNGASS ülésén végül olyan irányban mozdulnak el a dolgok, hogy nagyobb mozgásterük lesz az egyes országoknak, hogy a kábítószer-kérdést szabályozzák.
Ez lehet az egyik fő cél, amiben a liberálisabb drogpolitikában bízók reménykednek. Arra nem sok esély van, hogy az ENSZ egységesen a legalizáció felé mozduljon, még ha Kofi Annan egykori főtitkár nemrég erre is tett javaslatot. De az érvényes egyezmények fellazításával a nemzetek nagyobb szabadságot kaphatnának, hogy az adott társadalmi valóságra és igényekre szabott drogpolitikát vezessenek be.
Ugyanilyen cél lehet, hogy még a szigorúbb drogpolitikát megvalósító országokban is megnyílhasson az út az orvosi célú használat felé. Rengeteg bizonyíték van arra, hogy egyes kábítószerek segítenek csökkenteni a fájdalmat, illetve hatékonyan alkalmazhatóak különféle betegségek kezelésére. Ellenőrzött orvosi keretek között történő alkalmazásuk ellen tényleg nem sok racionális érv szól. (A gombákban és az MDMA-ban rejlő lehetőségekről korábban részletesen is írtunk.)
A harmadik cél, hogy a világon senkit ne lehessen kivégezni drogokkal kapcsolatos bűncselekmények elkövetése miatt. Itt persze arról van szó, hogy míg a világ egyik felén már teljesen eltörölték a halálbüntetést, addig olyan országokban, mint Indonézia, Kína vagy Irán, nem erőszakos bűncselekményeket elkövető kábítószer-kereskedőket ítélnek halálra. Ennek eltörlése inkább emberjogi kérdés, és reálisan nem is fog összejönni a kivívása.
Ha a mostani UNGASS-ülés nem is jut majd nagyon kézzelfogható eredményekre, már annak is nagy hatása lehet, ha a kábítószerekhez való alapvető hozzáállás megváltozik. Egyes elemzők szerint a korábbi dokumentumok olyan narratívában beszéltek a drogokról, ahogy manapság a terrorizmusról szokás. Egy legyőzendő fenyegetésről, amit lehetséges teljesen kiiktatni a világunkból.
Ez pedig nyilvánvalóan abszurd gondolat, az ember vágya a tudatának módosítására egyidős az emberiséggel, az pedig, hogy ennek engedélyezett és tiltott formái milyen kulturális és történelmi hagyományok mentén alakulnak, elég jól látszik azon, hogy Magyarországon egy államtitkár simán beszélhet arról, hogy az emberek tízezreit szegénységbe és halálba taszító pálinkáról fog szólni a magyar nemzet jövője.
Nálunk csak a pusztulás megy
Bár az elmúlt években sorra ismerték fel országok, hogy a kábítószer-fogyasztókat nem üldözni, hanem szükség esetén segíteni kéne, Magyarországon még mindig a büntetéspolitikán van a hangsúly. 2013-ban a kormány teljesen komolyan beszélt arról, hogy 2020-ra eltűnnek majd a drogok az országból.
Ez persze elsőre nevetséges, de másodjára már inkább ijesztő. A fogyasztókat stigmatizáló és üldöző drogpolitika miatt sokan nem mernek segítségért fordulni, miközben a működő tűcsere-programokat ellehetetlenítik. Nem is meglepő, hogy döbbenetesen nőtt meg a hepatitis-C-vel fertőzöttek száma az országban. A marihuána helyére betörő, féllegális, szabályozhatatlan biofüvek pedig olyan pusztítást végeznek főleg a vidéki települések fiataljai között, aminek hosszabb távú hatását fel sem tudjuk még igazán mérni.
Ezzel együtt, nehéz elképzelni, hogy az Európai Unió jövője ne a kábítószer-fogyasztás dekriminalizálásáról szóljon. Ennek az útját pedig alighanem a marihuána fogja kitaposni. A fűszívás engedélyezése miatt országok már nyíltan sértenek meg hatályos nemzetközi egyezményeket, de ez az egyezmények és nem az országok hibája, mondja erről például Kanada kábítószerügyi tanácsának vezetője.
Bármire is jusson az UNGASS ülése, a világ egyik felén a marihuána országról országra terjedését már nem nagyon lehet majd megállítani. Ez még szélesebbre fogja tágítani a szakadékot a büntetőpolitikát alkalmazó országok és a prevencióra építő, dekriminalizáló országok között, és végleg szét fogja feszíteni a hatályos nemzetközi egyezményeket. Az ENSZ-nek pedig nem lehet erre majd más válasza, mint hogy elismerje, az országoknak joguk van arra, hogy ne bűnözőként kezeljék a kábítószer-fogyasztókat.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.