Eredetileg csak egy amolyan színes-szagos kis cikket akartam írni a tanévkezdés alkalmából arról, hogy a szülőknek és a pedagógusoknak milyen erőfeszítéseket kell tenniük annak érdekében, hogy szeptember 1-jére legalább elfogadható állapotba pofozzák az iskolákat, tantermeket. Ehhez kértem segítséget az olvasóktól, küldjék el, nekik milyen tapasztalataik vannak.

Rengeteg levelet kaptunk – köszönjük! –, ám ahogy csak jöttek és jöttek, egyre inkább az volt az érzésem, hogy itt most nem lehet egy kis jópofizással összedobálni ezeket a beszámolókat, hogy aztán mindenki szörnyülködve szórakozhasson rajtuk. Mert a kép, ami ezekből a levelekből összeállt, túlmutat a 2023/24-es tanév kezdésének nehézségein.

Kaptunk levelet fővárosi és kistérségi oktatási intézményekből, úgynevezett elitiskolákból és hátrányos helyzetű helyekről, óvodából, általános iskolából, gimnáziumból, szóval mondhatjuk, hogy széles volt a merítés. Ám úgy tűnik, hogy a problémák teljesen függetlenek attól, hol és milyen intézményekről van szó. Általánosan mesélnek az oktatási rendszer csődjéről. Bukás, még a tanévkezdés előtt.Néhány dolgot a beszámolók előtt szeretnék rögzíteni:

• Hangulat: A rengeteg levél zömében a nekünk író szülők kifejezetten kérték, hogy semmilyen módon ne legyenek beaznosíthatóak. Mert hát mégiscsak a gyerekükről van szó, és nem szeretnék, ha bármilyen retorzió érné őket. Ez önmagában szerintem mindennél többet elmond. Az iskolák rohadnak le, a fenntartó a szülőkre terheli a felújítások költségét, sőt, gyakorlatilag azt is elvárja, hogy önként megcsinálják ezeket a munkákat, és mindezek ellenére a szülők azok, akik azt érzik, ha egyáltalán beszélnek erről a tökéletesen abszurd és felháborító helyzetről, akkor nekik – illetve a gyereküknek! – van félnivalója. Őrület.
• Állapotok: Rosszak, persze, tudtuk eddig is. De azért gondoljunk bele, hogy az iskola az a hely, ahová beadjuk a gyerekünket, ahol a napja jelentős részét töltenie kell, és ahol olyan körülmények vannak, amilyenekbe egyébként biztosan nem küldenénk őket, ha nem az iskoláról lenne szó. Ahol elvileg vigyázni kéne a testi épségükre is, miközben a szellemük épül. Használhatatlan vécék, kinyithatatlan ablakok, veszélyes állapotban lévő asztalok, székek, szekrények – tényleg normálisnak kell vennünk, hogy ilyen színvonalú intézményeket képes az állam fenntartani? A mi adóforintjainkból? Nonszensz.
  
• Hozzáállás: A nekünk író szülők egy része kiemelte, hogy a felújítások közepette legalább épült a szülői munkaközösség is, tiszta haszon, végül is ennyi előnye legalább legyen a dolognak. De ne menjünk el szó nélkül amellett, hogy mindezt a nyáron is dolgozó szülőktől elvárni normális esetben nem lehetne, ahogy azt sem, hogy mindezt saját zsebből fizessék. Úgy, hogy a tanévkezdés önmagában is súlyos tízezreket vesz ki a családi kasszákból, és úgy, hogy elméletileg a központosításnak az lenne a lényege, hogy egy erre hivatott fenntartó gondoskodjon az épületek karbantartásáról is. Persze volt olyan szülő, aki azt írta, már 2009-ben is kellett hasonló munkákat végezniük az iskolában. De attól, hogy erre tréningezik a szülőket, hogy ez vált a normává, valójában még egyáltalán nem természetes. Sőt.

Igen b@sszameg, kifestettük

Kezdődött például ezzel a címben is idézett mondattal beszámoló. Majd így folytatódott: „Augusztus utolsó napjaiban, munka után ott pakoltunk, nejlonoztunk, vakartunk, gletteltünk a suliban, sokszor a gyerekekkel együtt, mert hova rakjuk őket.” Mint kiderült, ez még nem minden, az alsó tagozat épületének komplett udvarfelújítását is a szülők végezték el, mert „lejárt az 1 db mászóka engedélye is, a tanker azt is képtelen volt elintézni. A homokozóból kifogyott a homok, az aszfaltozott részt két osztálykonténer foglalja el, és mivel ezeknek a gyerekeknek tornaterme sincs (csak egy szakvéleménnyel bizonyítottan alkalmatlan, balesetveszélyes tornaszobája, de a tankerület ezt is leszarja), elég sokat vannak az udvaron.”

Hát így indul a tanév egy Pest megyei iskolában.Egy apuka levelében rögtön jelezte, tipikus története van. Íme a tipikus történet a főváros egyik külkerületéből:

„A gyerekünk első két iskolaévében nem is jártunk a tanteremben a covid miatt, aztán amikor harmadikra bementünk szülőire, akkor láttuk, milyen nyomasztóan lepukkant helyen tanulnak.”A szülők ezért önként döntöttek úgy, hogy nyáron festés lesz, „természetesen saját költségre.” Tíz délutánt szántak rá, és iskolai engedéllyel (!) nekiláttak a munkának: „takarítás, csiszolás, glettelés, mázolás egy szobafestő-mázoló apuka vezényletével, aztán mindent vissza, anyukák beszerezte díszítő elemek a falakra és ablakokra, és erre a hétre már nem is maradt munka, talán a festék is kiszellőzik mostanra. A szülői közösség épült, de nem mondanám, hogy nem hangzott el néha, hogy mennyivel könnyebb lenne, ha az állam gondoskodna minderről, sok más fölösleges pénzszórás helyett...”

És egy helyzetjelentés az ország észak-nyugati feléből, egy falusi általános iskolából: „A nyári időszakban javítottam lógó szekrényajtókat, cseréltünk a termekben táblákat, hogy mindenhol az évfolyamnak megfelelő csíkozásúak legyenek, de informatikai eszközök karbantartásában is segített már az egyik pedagógus szakmabeli fia. Egy szekrényajtó rögzítése, beállításamég nem akkora dolog, de egy táblacserét már mi is csak húzódozva vállalunk, mert elég súlyos dologról van szó, és ha rosszul rögzítjük, a falról lefordulva komoly balesetet is okozhat.”

A tanév rendjéhez kiegészítésként pedig még hozzátette a levél írója:

„a legtöbb osztályteremben az ablakok felét/harmadát lehet kinyitni, mert a többi vagy életveszélyesen lóg, vagy eleve nincs is rajta kilincs.”Korábban ezzel kapcsolatban írtam egy cikket, amiben szó esett arról, hogy a nyári szünet kitolódása azért is rettentő problematikus, mert a magyar iskolaépületek többsége egyszerűen alkalmatlan arra, hogy a nyári melegben ott gyerekeket tanítsanak egész nap. A zömmel a hatvanas-hetvenes években, hatalmas ablakfelületekkel épült iskolákban légkondicionálás nincs, így az épületek rettenetesen fel tudnak melegedni.

Ehhez képest az ablakprobléma elég általánosnak tűnik. Kaptunk olyan levelet, amelyből az derült ki, hogy vannak iskolák, ahol „az ablakokat inkább lecsavarozzák, ill. leszögelik, nehogy kiessenek a gyerekre. Osztályonként általában egy ablak nyitható, de van, amikor ez is csak a bukó ablak felül.”Ezt most képzeljük el úgy, hogy 30 gyerek (plusz jó esetben egy pedagógus) van a teremben.

Nyilván nem atomot kell hasítani

Általános típushibák és az azokra adott szülői reakciók mindenfelől:

• „Teljesen alap, hogy bizonyos filléres fogyóeszközöket (papírzsebkendő, folyékony szappan, szalvéta, elsősegélyláda) a szülői közösség hord be. ”
• „Mi pár karnist vettünk, felfúrtuk, függönyt vettünk és mossuk, cipősszekrényt és ajtót festettünk, kertet rendezünk. Persze a szokásos kreppapír, fénymásolólap, wc-papír, szalvéta, ezeket garmadával visszük... Kertész-karbantartónk sincs, ezt is szülők oldják meg, van gépész apuka, aki megjavítja a kazánt, ha elromlik... Az udvari játszóeszközöket a tanker a tavaszi szünetben piros-fehér szalaggal körbezárta, mert veszélyesek, és ígérte, hogy megjavítja. Na, ez nem történt meg, de megoldás született a gyerekek testi épségének megóvásában: inkább lebontják a játékokat, abból baj nem lesz.”
• „A tető beázik, vödrökben gyűlik az esővíz, de napelemeket tettek fel. Függönyt én vittem a saját nappalimból leselejtezve.”

Érdekesség, hogy sok helyen laminált parkettát raknak le.

Feltételezem, hogy ez az olcsóbb megoldás, és talán az is szempont, hogy ezt a szülők is meg tudják csinálni különösebb hozzáértés nélkül. Más kérdés, mennyire lesz tartós... Persze mindig lesz, aki megcsinálja.

Ha pedig azt hinnénk, csak az iskolákban ennyire áldatlan a helyzet, íme egy apuka beszámolója egy óvodából, ahol a szülők két csoport szobáját újították fel a nyáron:

„Első alkalommal a szekrényeket, polcokat, székeket stb. hordtuk ki. Második alkalommal a régi parkettát szedtük fel és hordtuk ki. Harmadik alkalommal, csiszoltunk, gletteltünk, festettünk. Negyedik alkalommal pedig szép új hajópadlót raktunk le. Kb. 1,5 hónap alatt fejeztük be a procedúrát, és igen, »külsős« szakember segítsége nélkül csináltunk mindent. Aki éppen az adott folyamathoz értett (a bontást kivéve), az diktált, hogy s mint járjunk el. Nyilván nem atomot kellett hasítani de nem ártott, hogy volt, aki értett is hozzá :)”

Valójában nem nagy ügy

Hogy mennyire abszurd a helyzet, azt érzékelik a szülők is. Választásuk azonban nincs, és ezt ők is tudják.

Ahogy egy anyuka írta, miután kifestették a tantermet: „Nem volt háborgás, értetlenkedés, mintha teljesen természetes dolog lenne, hogy ez a szülők feladata...Nyilván megtesszük, valójában nem nagy ügy, hiszen a gyerekeinkről van szó (és ezt láthatóan ki is használja a rendszer), de azért nem gondolom, hogy ezeknek a dolgoknak így kellene működniük. Igen, összekovácsolja a szülőket, valahol egy jó buli is tud lenne egy-egy ilyen esemény, de az egész kísértetiesen hajaz a volt szovjet valóságra.”

És akkor a költségekről néhány szót

Egy neves fővárosi iskolából írta egy szülő, hogy év végén már szóltak nekik, hogy a felső tagozatra fel kell újítani a tantermet, ez pedig bútorokkal együtt több mint 30 ezer forint lesz családonként. Slusszpoén:

„és kvázi elvárás hogy ezt boldogan tapsikolva adjuk be, elvégre a gyerekek az elsők.” Hasonló történet: „Tegnap írtak a tanítók, hogy kéne két szekrény az új terembe, mert nem tudják a gyerekek kellékeit hova rakni. Pontos típus megnevezésével segítették a szűk határidő miatt bajba jutott szülőket. Újonnan kb. 100 000 Ft lenne, de használtan találtunk 70-ért. Valaki majd elmegy érte, egy másik apuka pedig összeszereli.”

Aki másnak légkondit nem vesz, álljon a sarokba: „Osztályszinten alsóban megfinanszíroztunk egy légkondit beszereléssel együtt, illetve projektor beszerzéséhez is hozzájárulhattunk. Hála égnek ebből semmit nem élvezünk jelenleg, mert felsőben az osztályt szétbontották, és új – légkondi és projektor nélküli, valamint kifestendő – terembe tették át az osztály nagyobbik, maradék részét... A felsős osztálytermet, mely szaktanterem, tehát alapvetően nem az osztály használja, hanem a 7-8. felsős évfolyam, egyébként nem festettük ki, mert a légkondi és a projektor után elfogyott a szülők motivációja. Otthon mindenki beállt kicsit a sarokba, és szégyellte magát, hogy ennyit sem képes megtenni a gyermeke jövőjéért.”

Nem csak a motiváció fogy

Kaptunk olyan beszámolót is, ami egy szomorú tendenciára hívta fel a figyelmet.

• 4 évvel ezelőtt megkérték az egyébként is összetartó szülői gárdát, hogy fessük ki a termet. A tanker a festéket és az eszközöket kifizeti, de a munkát nem tudja/fogja. Megcsináltuk, szép lett.
• 2 évvel ezelőtt megkérték a leendő elsős szülőket, hogy segítsenek visszarendezni a termet, felfúrni az installációkat, lemosni az ablakokat, miután a tanker kifesteti a termet. Persze szívesen mentünk.
• Most már nem kértek semmit, mert tudják, hogy mindenki csóró, és a tanker még anyaggal sem járult hozzá.
• A középső gyerekünk osztályában volt egy szülőpáros, akik azt mondták, áldoznak rá pénzt és szervezést, megfinanszírozzák, hogy kifessük a termüket mi, szülők. Majd ki mivel tud, beszáll.
• A suli megköszönte, biztosították, hogy kinyissák nekünk az iskolát nyáron. Amikor csináltuk, átsétáltam a kisebbik leendő új termébe, és majdnem elsírtam magam attól, hogy az hogy néz ki.

Ott nem szóltak a leendő új tanárok – talán azért, mert azt sem tudjuk, hogy kik lesznek.

Így állunk a 2023/24-es tanév elején. Igaz, nem mindenhol vannak efféle áldatlan állapotok, említsük meg azt is, hogy Csepelen 22,5 milliárd forintnyi állami támogatásból átadtak egy csillogó-villogó iskolát, Orbán Viktor-idézetekkel a falon. Vajon ott mikor hívják be először a szülőket egy kis parkettázásra?