Balog Zoltán lemondott a zsinati lelkészi elnökségéről

belföld
február 16., 16:33

„Hadd mondjam most világi nyelven egyértelműen: lemondtam a Zsinat lelkészi elnökségéről. Törvényeink értelmében lemondásom a következő Zsinat döntésével válik hatályossá. Addig, mostantól az elnöki teendőket a következő Zsinatig Pásztor Dániel, a Tiszáninneni Egyházkerület püspöke, a Zsinat lelkészi alelnöke ügyvezetőként látja el” – olvasható Balog Zoltán a református.hu-n megjelent beszéde.

Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke
photo_camera Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke Fotó: Soós Lajos/MTI/MTVA

Balog Zoltán február 13-án még azt mondta, nem mond le a református egyház vezetéséről a kegyelmi ügyben játszott szerepe miatt.

A Zsinat pénteki értekezletén Balog imával indított, majd elmondta: „Azért nem kérek bocsánatot, hogy kegyelmet kértem egy általam ártatlannak hitt embernek. Annyiszor kértem lelkipásztorként kegyelmet világi hatóságoktól, emberektől, embereknek. S kértem kegyelmet elsősorban magamnak, tőled, kegyelmes Isten.”

Balog ezután megszólította a zsinaton összegyűlteket, és elmondta, azért hívták össze őket Molnár János elnöktársával együtt, hogy: „...a szemetekbe nézzek. És a lelketekbe. És ti is az enyémbe. Ti választottatok meg éppen három évvel ezelőtt. Együtt hoztunk azóta döntéseket. Jókat, rosszakat. Hibáztunk is. Együtt is hibáztunk. Most én egyedül hibáztam, de nem vagyok hajlandó elfelejteni azt, ami jó volt. Ami épülés volt, egyházunk épülése. És nem fogom, nem akarom elfelejteni, hogy alig több mint két hete ott voltunk együtt több mint ezer lelkipásztorral együtt, és hallgattuk a bizonyságtételt. És átélhettük, hogy milyen áldott dolog egységben lenni Isten szeretetében.”

Ezután elmondta, „valóban jelentett hasznot” az egyháznak, hogy a közéletből jött „vissza”. „Hasznot, kockázatot és terhet. A hasznot én nem pénzben mérem, hanem abban, hogy talán egyházunk karakteresebben, szélesebb terekben tudott megjelenni, mint korábban.”

Majd boszorkányüldözésről beszélt, aminek szerinte a lemondott Novák Katalin is áldozata: „Ti is részévé váltatok egy boszorkányüldözésnek, aminek áldozatai vannak: az a köztársasági elnök is, akit mi nagyon szeretünk, aki egyházunk hűséges tagja, s aki annyiszor bizonyította a hitét határon innen és túl. De ne legyenek illúzióitok! A boszorkányüldözés, a hisztéria akkor sem fog leállni, ha én nem leszek. De, hogy én ne legyek, arról Ti döntötök. Arról nem az ellenzék dönt, arról nem a média dönt, arról nem a kormány dönt, arról nem a Facebookon döntenek. Arról Ti döntötök, a Magyarországi Református Egyház törvényhozó testülete.”

Mindezek után úgy fogalmazott, hogy „ezután is harc lesz. Mint ahogy mindig is harc volt”, csak „ezt a harcot lelki fegyverekkel kell vívni és nem közéleti és nem politikai és nem médiafegyverekkel kell vívni”.

Ezután feltette a kérdést, hogy mióta tart ez a „harc”: „Ötszáz éve? Kétezer éve? Ádám és Éva óta? Ebben a harcban vagyunk. Ebben a harcban, ahol az elődeim, Hegedűs Loránttól elkezdve, Bölcskei Gusztávon keresztül Szabó Istvánig, mint lelkészi elnökök mind harcoltak a maguk eszközeivel. Ki így, ki úgy. Őket sem kímélték. Én ezt értem és elfogadom és azért lépek hátra, mert nem akarom, hogy ez a harc az én személyemen keresztül még többet ártson az egyházunknak. Mert az egyház egysége fontosabb nekem, minthogy azt engedjem szétverni. De ne féljetek!”

Balog Zoltán most csak a zsinati lelkészi elnökségéről mondott le, a püspökségről nem, marad Dunamelléki püspök. Balog Zoltán három nappal korábban, kedden elismerte, hogy támogatta K. Endre kegyelmi javaslatát, de végül nem mondott le az általa összehívott szimpátiaszavazás után, ahol a jelenlévők 86 százaléka támogatta, 4 püspök és 4 főgondnok viszont arra kérte, gondolja át közéleti szerepvállalását.

Akkor elmondta, hogy a kegyelmi ügyben Novák Katalin döntött, és ezért az elnök vállalta a felelősséget, K. Endre kegyelmi kérvényét nem ő nyújtotta be, de támogatta, hogy kegyelmet kapjon, tévedett, hibázott, ezért bocsánatot kér, de nem azért kell bocsánatot kérnie, hogy egy kegyelmet kérő ember mellé állt, hanem azért, mert a református egyháznak kárt okozott.

A cikkünk nyomán kirobbant botrányba belebukott Novák Katalint kormányközeli források szerint Balog Zoltán győzhette meg, hogy kegyelmet adjon K. Endrének, a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettesének, aki pedofil bűncselekmények eltusolási kísérletében volt bűnrészes.