A Telex és Direkt36 vasárnap este több kormányközeli forrásra hivatkozva arról ír, hogy Balog Zoltán református lelkésznek szerepe lehetett abban, hogy Novák Katalin köztársasági elnök kegyelmet adott K. Endrének, a bicskei gyermekotthon egykori igazgató-helyettesének, aki pedofil bűncselekmények eltusolási kísérletében volt bűnrészes.
Novák és a döntést ellenjegyző Varga Judit egyaránt lemondtak hivatali tisztségeikről szombaton, bő egy héttel azután, hogy a 444 elsőként írt a történtekről, és az ügy nyilvánosságra került.
Balog a Telex forrásai szerint arra biztatta a köztársasági elnököt, hogy adja meg a kegyelmet. Novák környezetéből az az értesülés érkezett, hogy Novák stábja is azzal próbálta a botrány kirobbanása után megmagyarázni az esetet a miniszterelnök környezetének, hogy a döntés az egykori emberi erőforrás miniszter kérésére született.
A források arra is utaltak, hogy Balog, aki egyébként az elnöki tanácsadó-testület elnöke is volt, befolyásosnak számított a Sándor-palotában, ahol gyakran intézkedett, és „mindenben kavart”. Az nem derül ki a hírből, hogy miért állhatott érdekében Balognak „kavarnia” K. Endre kegyelmi kérvénye érdekében.
Külön érdekesség, hogy a kegyelmi botrány csúcspontján, pénteken Balog közösségi oldalán jelezte, hogy visszavonul „néhány hétre imádkozni, gondolkodni, olvasni és írni Isten csendjében”.
A 444-hez is befutottak értesülések arról, hogy Balognak szerepe lehetett az ügyben. Pénteken írtunk is arról, hogy a református lelkész is megpróbált közvetíteni a köztársasági elnök és a miniszterelnök környezet között. Balogot telefonon és levélben is kerestük, de nem reagált hívásainkra és kérdéseinkre.
Balog 2016-ban javaslatot tett a később a molesztálások miatt elítélt intézményigazgató, Vásárhelyi János kitüntetésére, és 2013-ban közösen vettek részt egy nyilvános eseményen K. Endrével is.
Novák és Balog között nagyon szoros volt a kapcsolat, az egykori családügyi miniszter egyfajta mentorként tekintett a lelkészre.
Balog 2006 óta volt a Fidesz képviselője, 2012 és 2018 között miniszter, 2003-tól 2021-ig az orbáni évértékelőket szervező Polgári Magyarországért Alapítvány főigazgatója. 2021 óta a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki egyházkerületének püspöke. (Telex)