Szabadon engedték Ilaria Salis olasz EP-képviselőt

POLITIKA
június 14., 12:32

Lekerült a nyomkövető a Magyarországon bíróság elé állított, de vasárnap Olaszországban EP-képviselőnek választott antifa aktivista lábáról - írja a hvg. Az idáig Budapesten házi őrizetben lévő Salis az olasz La Repubblica szerint már olasz ügyvédeit is felhívhatta a hírrel, hogy megkapta a magyar bíróság határozatát, és elhagyhatja a házi őrizetet.

I.S. a bíróságon 2024 január 29-én
photo_camera I.S. a bíróságon 2024 január 29-én Fotó: Németh Dániel/444

A 39 éves olasz nőt még 2023 februárjában tartóztatták le, miután a vádak szerint társaival közösen Budapest több pontján súlyosan összevert embereket, akikről azt feltételezték, hogy a neonáci Kitörés túra résztvevői. Salist lábbilincsben vezették be első tárgyalására – ezen a gyakorlaton a mai napig nem változtattak –, ügyvédjén keresztül pedig a magyar börtönkörülmények miatt panaszkodott. Ezek hatására kisebb diplomáciai csörte is kialakult Olaszország és Magyarország között. Tárgyalása idén kezdődött el.

Salist később Olaszországban a Zöldek És Baloldal Szövetsége nevű párt EP-képviselőnek jelölte, nemrég pedig 175 ezer szavazattal meg is választották. Ennek nyomán magyarországi ügyvédje, Magyar György indítványt nyújtott be a szabadon engedésére. Az olasz napilap szerint pedig hétfőn már Olaszországban ünnepelheti 40 születésnapját az antifa aktivista.