Januári meetup program, benne permakultúra, ligeti szőlő és madárgyűrűzés. Január 19. 19:00, Tűzraktér. [twitter, meetup.com ahol jelentkezel, facebook oldal, blog]

Mi a permakultúra?

Az ausztrál Bill Mollison, a permakultúra fogalmának megteremtője, a következőképpen definiálja ezt a fogalmat: „A permakultúra olyan mezőgazdasági termelő rendszerek tervezése, és működtetése, amelyek rendelkeznek a természetes ökoszisztémák változatosságával, stabilitásával és rugalmasságával. Az emberi közösségek és a természetes táj olyan integrációja, mely lakóinak biztosítani tudja az élelmet, energiát, lakást és egyéb anyagi, és nem anyagi szükségleteit.”

Tehát olyan gazdasági, szociális és egyben ökológiai egységekről van szó, melyekben azok résztvevői, elemei (emberek, állatok, növények, a táj eredeti, és mesterséges úton létrehozott természet-földrajzi adottságai) között azok természete szerint egy kapcsolathálózat alakul ki. A permakultúra olyan mezőgazdasági rendszerek tudatos kiépítése, létrehozása, amely mintegy “maguktól” működnek, és feleslegessé teszi azoknak a ráfordításoknak a túlnyomó részét, amelyek egy konvencionális, vagy “öko” gazdálkodó egység, és a benne dolgozó emberek szükségleteinek kielégítéséhez szükségesek.

Előadásomban először sematikus ábrákon bemutatnék kétféle ilyen ökölógiai egységet, a polikultúrás tavat, és az erdőkertet. Majd egy rövid diavetítés keretében néhány képen bemutatnám a maguk valóságában, úgy ahogy sikerült megvalósítanom őket.

Budapesti Corvinus Egyetem, Szőlészeti és Borászati Intézet, Szőlészeti Tanszék

A ligeti szőlő (Vitis sylvestris C.C. Gmel.), avagy mentsük ami még menthető, ha tudjuk mi is az pontosan!

A szőlőtermesztéssel foglalkozó szakember és az átlag borfogyasztó számára a szőlő eredete egyaránt érdekes kérdés. Az bizonyított, hogy a termesztett szőlő a ligeti szőlőből (Vitis sylvestris C.C. Gmel.) alakult ki több ezer éves „nemesítés” útján. A ligeti szőlő egy kacsokkal kapaszkodó cserje, mely középhegységeinkben és folyóink árterein nagy tömegben élt a XIX. század végéig. Napjainkra ritka, védett fajjá vált, melynek megóvása feltétlenül megkívánja a növény morfológiai és molekuláris genetikai azonosítását és meglévő állományinak tanulmányozását. Azonosítását megnehezíti a szőlőültetvényekből kivaduló alanyok terjedése, ugyanis a különböző fajok megkülönböztetése morfológiai módszerekkel gyakran akadályokba ütközik.

Magyar Madártani Egyesület

A madárvonulás-kutatás múltja, jelene és jövője

A madárvonulás mindig is élénken foglalkoztatta az embereket. A madárgyűrűzést Hans Christian C. Mortensen dolgozta ki és alkalmazta először 1899-ben, seregélyeken. A világon harmadikként Magyarországon is megkezdődött a munka 1908-ban, Vönöczky Schenk Jakab vezetésével. A madárgyűrűzés célja, hogy a vadon élő madarak sorszámozott lábgyűrűvel történő egyedi megjelölésével információkat gyűjtsenek a madarak életéről. Acél- vagy alumínium gyűrűkkel kezdődött a munka. A megkerülések aránya nagyon alacsony volt, mivel az azonosításhoz újra meg kellett fogni a madarakat. Később egyre gyakoribbá vált a színesgyűrűk alkalmazása, amelyek már távcsővel, erősebb nagyítású teleszkópokkal leolvashatóak voltak. A megkerülések száma, így a munka hatásfoka ezzel megsokszorozódott, de még mindig nagy számban kellett madarakat jelölni, hogy értékelhető eredményt kapjunk. Az utóbbi években egyre kisebb méretű műholdas jeladók segítségével már néhány madár jelölésével is hasznos vonulási adatokhoz juthattunk. Pontos vonulási útvonalak, mintázatok válhatnak így ismertté nagyon rövid idő alatt. Hazánkban a fehér gólya, túzok, parlagi sas, kerecsensólyom és kék vércse esetében alkalmazták ezt a technikát nagy sikerrel. Szintén a legújabb módszerek közé sorolható az „izotóptechnika”, amely során a madarak tollainak izotóptartalom-vizsgálata nyújt segítséget a vonuláskutatásban.