Csak egy tehetős embernek juthatott eszébe a 19. század végén, hogy sztereó-kamerát vásároljon. A Fortepan archívumában eddig szokatlan fényképezési formátum nem csak a maga nemében egyedülálló, hanem a megörökített témák választásában is különleges. Erdélytől Budapesten át Ausztria havas hegycsúcsain át egészen az Adriáig sok-sok különleges életkép, panorámafelvétel és anzixnak is beillő képsorozat alkotja azt a 670 felvételt, amit egy Monarchiabeli építőmérnök hagyatékából hamarosan közzéteszünk. A képek készítője, a svájci származású Schoch Frigyes egyike volt azon magyarországi építési vállalkozóknak, akiknek köszönhetően az Osztrák-Magyar Monarchia Európa egyik fejlett államává vált a 20. század elejére, és országrészeit vasúthálózatok, korszerű hidak, viaduktok kötötték össze. Az első sorban Délvidéken és Erdélyben érdekelt cég azonban nem csak vasutak építésével foglalkozott, hanem lakó- és középületek (vasútállomások) kivitelezésével is. Az egykor jól ismert Gferer-Schoch-Grossmann cég száz év előtti időkbe vesző teljes tevékenysége ma már alig kideríthető, ezért is olyan nagy jelentőségű a most előkerült hagyaték, amely gazdag pályafutásról és tevékeny életútról tanúskodik. Az utókor számára tanulságul fennmaradt, sztereó-technikával készült mintegy 670 fénykép ezért is olyan nagy jelentőségű. De nem csak a százéves építési vállalkozásról tudhatunk meg többet, hanem az akkori idők mindennapjairól is egy polgárcsalád életén keresztül.

A német anyanyelvű Schoch-család a századfordulón a Váci utca 55-ben, a Rutterschmidt pékség épületében, a pékmestertől bérelte a ház teljes második emeletét. Itt indul a történet az évtizedek alatt csaknem teljesen összekuszálódott üveglemezek képes mesekönyvében. Egyedüli támpontot csak a 37, töredékesen fennmaradt húszlemezes kazetta német nyelvű címkéi és a felvételeket készítő Schoch Figyes ma 83 éves építész unokája adja. Hiszen a lemezek képei közé írt sorszámozás olykor nagy hiányokat mutat, és az a körülmény is első ránézésre fejtörő talány, hogy az egyes, a jobboldali képek felső sarkába írt, többször újrainduló sorszámozás vajon milyen tematikát, kronológiát követhetett egykor. Míg az előbbi megfejtése nyilvánvaló, az utóbbira a Vasárnapi Újság 1902-es egyik kiállítási kritikája adja a lehetséges választ: "Igen szép stereoskop képeket állítottak ki még Eötvös Loránd báró, Hammerstein Richárd báró, Konkoly-Thege Miklós, Schoch Frigyes és Hopp Ferencz «globe-trotter» világkörüli útjáról."

Vagyis nagyon valószínű, hogy a századeleji "Photo Club" térhatású bemutatóinak egyikén éppen a képen látható Carpathia gőzöst is megszemlélhette Eötvös Lóránd, Konkoly-Thege Miklós és a többi notabilitás, Schoch Frigyes előadásának negyedik képeként. Akkor még talán álmukban sem gondolták, hogy a hajó pár hónappal később milyen történelmi küldetést fog teljesíteni.

Hogy a "stereoskopikus" felvételeket miként élvezte a korabeli közönség, nem tudhatjuk. Valószínű, hogy nem vetített formában, hiszen akkoriban erre nézve még kísérletek sem folytak. Nyilvánvalóbb, hogy a képek nézegetésére a Gaumont-cég által kifejlesztett kukucskálós-fadobozos megoldások valamelyikét választották, hiszen ilyennel a család is rendelkezett, és maguk a 20 képlemez befogadására alkalmas kazettadobozok is ilyen automatikus képváltást sejtetnek. Az is bizonyos, hogy a képek különböző technikájú, de azonos lemezméretű géppel készültek. Hol az exponált képfelület mérete, hol a képek közötti távolság változik, de az üveglemez mérete mindig azonos. A képek sarkai is, amelyek hol szögletesek, hol gömbölyítettek, szintén arra utalnak, hogy a képek több kamerával készültek. Mivel nem valószínű, hogy párhuzamosan több gépet is használt a család, elképzelhető, hogy Schoch úr idővel lecserélte fényképezőgépét korszerűbbre, de az is lehet, hogy az egymást ismerő sztereózó amatőrök jó kapcsolatot ápoltak egymással és felvételeiket a másik javára duplikálták. Erre utal az a körülmény is, hogy a képek csaknem mindegyike negatív-pozitív eljárással készült, azaz egy felvételről ugyanolyan minőségű másolatok is készíthetők voltak. Csupán néhány olyan felvétel található a hagyatékban, amely úgynevezett "fordítós" eljárással készült, vagyis a pozitív kép negatív nélkül, egy példányban készült. Ilyen ez a Deák téri felvétel is, amelyen az Anker-ház látható 1900 körül, a három darabba törött üveglemezből összefoltozva.

A fényképek kidolgozásánál olykor anilines színezési eljárást is alkalmazott készítőjük, ami az akkortájt megszülető filmiparban is egyre népszerűbb dramaturgiai hatásnövelő módszer volt. Az eredetileg fekete-fehér képeket azonban nem csak a fényképész, hanem az idő is gyakran megszínezte. Néhány fényképen jól megfigyelhető a hatás, amit a nem megfelelő vegyszermosás eredményezett.

Az ilyen felvételeknél az ezüstszemcsék úgynevezett "kicsapódása" érdekes és szép jelenséget eredményeznek, ami különösen az emulzió felőli oldalról nézve a leglátványosabb.

A felvétel értékén ez természetesen mit sem változtat, hiszen többnyire 100-110 éves városképekről és dokumentumokról van szó. A Schoch-hagyaték pedig bővelkedik az ilyenekben.

Mivel a család a belvárosban lakott, a cég irodája is a közelben, az Andrássy út 24. alatt, a Hajós utca sarkán, az első emeleten volt. Az ingatlan egy része meg is maradt a család használatában egészen a hatvanas évekig, amikoris az út-vasútépítők hagyatéka a család akarata szerint a Közlekedési Múzeumba került.

A módos és kiterjedt család (Schochnak 3 gyermeke volt) Buda felé is orientálódott. Schoch Frigyes a Naphegyen, a Lisznyai utcában (34-36-os szám) és a Gellérthegyen, a Szirom és Bérc utca környékén is vásárolt telkeket, amelyekre előbb-utóbb emeletes családi házakat tervezett felhúzni. Ő kezdte el építeni a híres Hegedűs-villát is a Gellért-szobor fölött, azonban a közbejött Első Világháború miatt már befejezni nem tudta. Az e helyütt illetve a környéken készült sztereó fényképek igazi kuriózumok, hiszen a városrész egy olyan arcát mutatják, amit legfeljebb csak Krúdy tollából és a Fortepan gazdag fényképgyűjteményéből ismerhet meg az érdeklődő. A képen látható házak, utcák, viskók nem is azonosíthatók előtanulmányok nélkül, annyira megváltoztatta a helyszínt száz év alatt a városrendezés ügybuzgó tenniakarása.

A több száz képből álló látványos dokumentumsorozat valamikor 1900 körül kezdődik, hiszen a régi Erzsébet hidat még gazdagon beállványozva láthatjuk a belvárosi képeken. Utolsóként készült felvételein már csak a híd ellensúlyain láthatók deszkatakarások, hiszen erre erősítették a vörös drapériát, ami 1919-ben május elseje ünnepét hirdette. A vállalkozó utolsó fotósétáján már csak a Ferenciek teréig merészkedett sztereó-kamerájával, hogy megörökítse számunkra Szent Gellért ez alkalomból letakart szobrát és a teret, amelyen akkor minden bizonnyal Trockij és Dzerzsinszkij alkalmi szobra állt a templom előtt.

Schoch Frigyes ezt követően nem vett többé kamerát a kezébe. Vállalkozása becsődölt, öt évvel később, 1924-ben pedig elhunyt.