Nehéz elképzelni unalmasabb dolgot annál, mint statisztikai adatok gyűjtéséről szóló jogszabályt olvasni. Olyan szavak halmozódnak egymásra, mint a népesség, a módszertan, meg a hitelesített adatok. Az EUrologus is épp arra készült, hogy álmos sóhajtással a lomtárba iktatja a COM (2011)0903-es számú jogszabály-palántát, amikor valamin megakadt a szeme.

A Bizottság javaslata szerint az EU Tanácsában zajló szavazásoknál a tagállamok szavazati súlyát az alapján állapítanák meg, hogy területükön hány “szokásos lakóhellyel rendelkező személy” lakik (usual resident). Ilyennek minősül bárki, aki legalább 12 hónapja az adott tagállamban él, de az is, aki ugyan kevesebb ideje, de legalább egy éves helyben tartózkodást tervez. Magyarán azok a jellemzően közép- és kelet-európai polgárok, akik tartósan külföldre, és jellemzően Nyugat-Európába mennek dolgozni, vagy tanulni nem az állampolgárságuk szerinti ország szavazati súlyát növelnék, hanem azét, ahol dolgoznak. Sőt a tanácsi szavazati jog megállapításakor a nem EU-s polgárok szavazatait beszámítanák, amennyiben a fenti kritériumoknak megfelelnek.

A szabály ebben a formában az EU-n belüli és kívülről jövő migráció célpontjának számító nyugatiaknak kedvezne. Kifejezetten hátrányos lenne például Lengyelországnak, Romániának, Bulgáriának, a balti országoknak, és egyre inkább úgy tűnik, hogy Magyarországnak is.