Amire Európa (egy kicsit) büszke lehet
Ciprus ide és euróválság oda, a világ és benne Európa legnagyobb kihívása továbbra is az éghajlatváltozás elleni küzdelem, amelyre az utóbbi válságokkal teletűzdelt időszakban aggasztóan kevés figyelem jutott. Pedig az egyre megbízhatóbban működő klíma-modellek előrejelzései nem festenek rózsás képet az emberiség jövőjéről, az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása pedig évről évre rekordot dönt.
Mindjárt az elején szögezzük le, az aggasztó előrejelzések és az egyre gyakoribb, az éghajlatváltozással is összefüggésbe hozható szélsőséges időjárási jelenségek ellenére az emberiség gyakorlatilag tétlenül szemléli a folyamatot. Mindezt úgy, hogy a brit kormány megrendelésére készült Stern jelentés már 2006-ban figyelmeztetett: ha nem lesz érdemi cselekvés az éghajlatváltozás mérséklése, illetve az új körülményekhez való alkalmazkodás terén, akkor az emberiség minden évben elveszíti a megtermelt globális GDP 5%-át. Évi 3500 milliárd dollárt, ami körülbelül hétszerese a világ 100 legszegényebb országa éves GDP-jének. Az igazságtalanságot még tovább fokozza, hogy e szegény országok képesek a legkevésbé alkalmazkodni az éghajlatváltozáshoz. Van közöttük olyan, amelyet néhány évtizeden belül elnyel a tenger , olyan, amelynek 150 milliós lakossága folyamatos árvízveszélyben él, vagy amelyet két évente szó szerint a földdel tesz egyenlővé egy trópusi vihar.
Az Európai Unió a világ egyetlen jelentősebb gazdasági térsége, amely számszerűsített és számon kérhető módon vállalta az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését. 2020-ig 20%-al, az 1990-es szinthez képest. Úgy tűnik, hogy a vállalás teljesülni fog. Részben, mert a 2004-ben és 2007-ben csatlakozott közép- és kelet-európai országok összeomlott nehéziparának kibocsátását is beleszámolták az 1990-es kezdőértékbe. Részben, mert a gazdasági válság nyomán visszaesett Európa gazdasági tejesítő képessége és ezzel károsanyag kibocsátása. Részben viszont azért, mert az elmúlt évtizedben érdemi lépések történtek a megújuló energiaforrások fejlesztése, a széndioxid kibocsátás csökkentése, vagy az energiahatékonyság növelése terén. Az EU klímapolitikája nem hibátlan, de működik és eredményeket hoz.
Pár napja az Európai Bizottság nyilvános konzultációt indított arról, hogyan kellene kinéznie a közösség klímapolitikájának 2020-at követően. Úgy tűnik, hogy a tagállamok támogatnák az üvegházhatású gázok kibocsátásának 40%-os mérséklését 2030-ig. A jogalkotási folyamat éveket vesz majd igénybe, és a folyamat során elképesztő lobbierők mozdulnak majd meg. Mégis, ha sikerül teljesíteni a 2020-ra kitűzött 20%-os célt, illetve kitűzni a 40%-os csökkentést 2030-ra, akkor azt mondhatjuk, hogy a válsággal küzdő, elöregedő, saját problémáinak fogságában vergődő Európa mégiscsak letett valamit az asztalra. Kevés olyan dolog van, amiben ma az Európai Unió vezető szerepet játszik a világban. Az éghajlatváltozás elleni küzdelem, a hozzá kapcsolódó szabályozási, pénzügyi és technológiai eszközökkel együtt ilyen. Senki ne értse félre, nem győzelmi jelentést írunk. Az EU tehetne jóval többet a jelentős részben saját maga által is előidézett probléma megoldására, még akkor is, ha az üvegházhatású gázok globális kibocsátásának mindössze 11%-át adja.
Mégis ez egy olyan terület, ahol követendő példa lehet a világ más országai, például az Egyesült Államok, vagy Kína számára. Gazdasági válság ide, vagy oda, ez azért egy kis büszkeséggel tölthet el minket, magyarokat, európaiakat. A vállveregetés helyett azonban azt javasoljuk az EU vezetői számára, hogy a következő néhány évben igyekezzenek egységbe kovácsolni a világ nagy kibocsátóit az ENSZ égisze. Különben minden európai igyekezet ellenére nullás lisztbe fingással lesz egyenlő az, amit Brüsszel vezetésével az öreg kontinens eddig elért.