A fiatalok egy része "törvénytelenkedik"

Kocsis Mátés  VIII. kerületi polgármester, a Fidesz kommunikációs igazgatója és amatőr ifjúságkutató a Fidelitas választmányi ülésén beszélt:

Kétféle fiatal létezik ma Magyarországon, az egyik csoport - amelyben jóval kevesebben vannak - az, amelynek tagjai állandóan balhéznak, "törvénytelenkednek", kiabálnak és a kamerák kereszttűzére vágynak mindenféle figyelemfelhívó és erőszakos akcióval, a másik csoport pedig az, amelynek képviselőivel ma találkoztam

Az is kiderült, hogy szerencsére vannak olyanok is, akik meg tudják védeni magukat és a nemzetet, és szépen, csendben dolgoznak a háttérben jövőjükért.

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.