Gyanúsított lett a fideszes képviselő fiát segítő dékán

2013 április 17., szerda 5:04

Közokirat-hamisítás gyanúsítottjaként hallgatta ki kedden a BRFK Tóth Miklóst, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának volt dékánját – értesült a Népszabadság. Tóthot a korrupicó és gazdasági bűnözés elleni főosztály nyomozói hallgatták ki, de nem egy bonyolult csalásról van szó: tavaly nyáron három hallgatójának valótlan érdemjegyeket jegyzett be az elektronikus leckekönyvükbe. A hvg írt tavaly júliusban arról, hogy a TF-en három egyetemista 2012. június 18-án annak ellenére jelent meg a záróvizsgán és szerzett abszolutóriumot, hogy összesen 21, fejenként nagyjából egy-egy félévre elegendő érdemjegyet az államvizsga napján kaptak meg. A reggel 8 órakor kezdődő államvizsgán úgy mentek át, hogy a hiányzó jegyeket aznap délelőtt 10-13 óra között vitték fel az elektronikus tanulmányi rendszerbe (etr), ami sok szempontból szabálytalan lenne, sőt elvileg lehetetlen is.

A hvg.hu akkori értesülései szerint Tóth Miklós dékán saját, frissen szerzett kódjának felhasználásával igazolta a hiányzó krediteket az elektronikus nyilvántartásban, majd ezután Hamar Pál oktatási dékánhelyettes és Hrabacsik Mihály tanulmányi osztályvezető segítségével tette hivatalossá az ügyet.

A három diák közül kettő végül kettő átvehette a testnevelő-edző szakos diplomáját, egyikük a sportügyekben illetékes fideszes politikus, Lasztovicza Jenő fia volt. A harmadik hallgató azért nem kaphatott diplomát, mert hiányzott a nyelvvizsgája.

A rendőrség később közokirat-hamisítás bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást. Az egyetem belső vizsgálata első szakaszának lezárultával a rektor felfüggesztette Tóth Miklós dékán és Szalma László dékánhelyettes vezetői megbízását. Tavaly augusztusban a dékán jelezte, hogy a zavartalan tanévkezdés érdekében leköszön posztjáról, és a rektor elfogadta a lemondását. Utódja, Radák Zsolt novemberben vette át kinevezését.