Bostoni robbantás: újabb három letartóztatás

külföld
2013 május 01., 13:58

A bostoni rendőrkapitányság újabb három embert vett őrizetbe, akiknek alighanem közük van az április robbantásokkal. A rendőrség ezt Twitteren jelentette be.

A hírek szerint Azamat Tazhajakovot és Diasz Kadirbajevket, két kazah diákot vettek őrizetbe, akiket a hatóság félrevezetésével vádolnak jelenleg. Őket április 20-án tartóztatták le, a bevándorlási törvények megsértése miatt. A harmadik letartóztatott az amerikai állampolgár Robel Phillipos, őt hamis tanúzással vádolják.

Az NBC úgy tudja, hogy mindhárman Dzsokhar Carnajev egyetemi barátai voltak, és a robbantás után a kollégiumi szobájából tüntettek el dolgokat. Az egyelőre nem merült fel, hogy előre tudtak volna a merénylet tervéről. A gyanú szerint felismerték Carnajevet a hírekben, és smsben megpróbálták vele felvenni a kapcsolatot. Carnajev válaszolt is nekik, többek között azt írta, hogy "lol", valamint hogy "jobb, ha most nem írtok nekem", és hogy "menjetek be a szobámba, és vigyetek amit csak akartok".

A három fiatal Carnajev szobájába ment, ahol előbb megnéztek egy filmet, majd találtak egy hátizsákot, benne petárdákkal. Ebből kiürítették a robbanóanyagot, majd magukkal vitték az üres petárdákat és egy laptopot is. Amikor világossá vált számukra, hogy Carnajevet gyanúsítják a robbantással, bepánikoltak, és a táskát a petárdákkal a szemétbe dobták. Ha bűnösnek találják őket, a két kazah férfi maximum öt éves börtönbüntetést kaphat.

photo_camera A most letartóztatott Azamat Tazhajakov és Diasz Kadirbajev Karnajev társasáságban.

A szövetségi hatóságok eddig két embert gyanúsítottak meg a maratonon elkövetett robbantás végrehajtásával. Tamerlan Carnajev a hajtóvadászat során megölte magát, öccse, a 19 éves Dzsokhar Carnajevet viszont elkapták, ellene már vádat is emeltek. Ha szövetségi szinten kezelik az ügyét, halálra is ítélhetik.

Április 15-én két kuktába rejtett bomba robbant a bostoni maraton befutójánál. Hárman meghaltak, és több százan sérültek meg.

(via CNN)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.