A benzinkutaknak is betesz a trafiktender

Tbg
politika
2013 május 03., 03:41
photo_camera )

Legalább két nagy benzinkútlánc több száz üzletéből kevesebb mint 10 százaléknak sikerült koncessziót szerezni a cigaretta árusítására. A 444-nek nyilatkozó kutasok szerint nem a dohányból származó jövedelem, hanem a járulékos veszteségek lehetnek igazán aggasztók.

A kutakban működő shopok ínséges időkben akár a forgalom 40%-át is adhatják, közölte érdeklődésünkre a Holtankoljak.hu. Egy az óriás körúton (Hungária krt. és társain) működő benzinkutas pedig arról számolt be, hogy a bolt forgalmának 2/3-át teszik ki a dohánytermékek. Ha pedig nincs cigi, nem biztos, hogy üdítőért, rágóért vagy akár benzinért az adott kútig fog menni a dohányos autós.

MOL: milliárdos veszteség

A MOL, illetve a kútjait üzemeltető kisvállalkozások szinte mind pályáztak trafiküzemeltetésre, de a 360 kutasnak kevesebb mint 10 százaléka kapott koncessziót. Ez nagyon komoly érvágás az olajcégeknek és a kutak üzemeltetőinek is: úgy tudjuk, hogy ez közel húszmilliárdos árbevétel- és egymilliárd forint feletti profitkiesést jelent.

A MOL-nál értesüléseink szerint most azt vizsgálják, hogyan tudna a cég megállapodni a trafikpályázat nyerteseivel, hogy ők jöjjenek be a kutakra cigit árulni, nekik biztosítva a forgalmat, a MOL-nak a bevételt, az autósoknak pedig a cigit.

Hasonlókról számoltak be az általunk megkeresett ÖMV-kutakat üzemeltető vállalkozók. Bár az ÖMV Hungária kft-t egyelőre nem sikerült szóra bírnunk, beszámolók szerint a 186 kútból mindössze 15-nek sikerült koncessziót szereznie. Fóton például az öt benzinkútból egyik sem jutott koncesszióhoz, "a "Shell sem".

Az agglomerációs településen a legtöbb dohányterméket például az ÖMV-nél értékesítették, készültek is a pályázatra, a boltban külön helyiséget alakítottak volna ki a dohány árusítására. Nem nyertek, így egyelőre kivárnak, mindenesetre a közelükben két új trafik is nyitni fog. (Fóton egyébként a helyi fideszes alpolgármester fia, Pozderka András két koncessziót is elnyert, bár állítólag ő már "10 éve utazik cigarettában".)

Le kéne szokni

A kutasok szerint 8-10 milliós forgalom után 200 ezer forintnyi hasznot láttak a dohányból (3-4,5%-os haszon miatt), az üzlet tehát nem ebben, hanem az egyéb fogyasztási cikkekben volt. Azóta Lázár János legfrissebb, dohánytörvényt módosító javaslata szerint 10%-ra emelkedik az árrés a nagykereskedelmi és a kiskereskedelmi ár között, ráadásul a trafikokban üdítőt, alkoholt, energiaialt, sorsjegyet és újságot is lehet majd árulni, vagyis szinte mindazt, amit egy benzinkútnál - üzemanyag kivételével - kapni lehet.

"Nagyon gondolkodunk, hogyan fogjuk megtartani a vevőkört" - sóhajtott a körúti benzinkutas - "Vagy valahogy rá kéne venni az embereket, hogy leszokjanak a dohányzásról."

Megkerestük a Shell-t, ám azt válaszolták, ebben a témában nem áll módjukban nyilatkozni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.