Rohamozzák az illegális bevándorlók Magyarországot

bűnügy
2013 május 05., 06:08

Az elmúlt huszonnégy órában több mint száz határsértőt fogtak el a magyar rendőrök. Három szerbet, nyolc koszovóit, két szírt, és kilenc törököt a szerb-magyar határ Bács-Kiskun megyei szakaszának közelében fogtak el, négy koszovói, két afgán, három tunéziai és egy szír állampolgárt pedig Hegyeshalomnál és Sopron közelében kaptak el. Ez még semmit, ugyanis 79 embert tartóztattak le Csongrád megyében Ők 26 kisebb csoportban próbáltak átjutni a szerb-magyar határon. Csongrád megyében egyébként csak idén 4200 határsértőt fogtak el.

(MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.