Egy beteges adatkérő vallomása

POLITIKA
2013 május 06., 12:53
comments 1

Az Index fideszes forrásai szerint a 444-nek is lehetett köze infótörvény módosításához. A másik gyanúsított az atlatszo.hu.

Más kormányzati forrásból azt az információt kaptuk, hogy a beadvány igazi motorja az volt, hogy az egyik internetes újság, a 444.hu több évre visszamenő adatigénylést adott be a parlamentnek.

Ez baromi jól esik itt mindenkinek a szerkesztőségben. Büszkék vagyunk, hogy ennyire figyel a kormánypárt minden apró kérésünkre.

Mert tényleg adtunk be adatkérést a frakciók kiadásaival kapcsolatban, több évre visszamenőleg, elég széles körben. Az Országgyűlés Hivatal ezután egyeztetni hívott. Ez egy teljesen jó hangulatú megbeszélés volt, a hivatali dolgozók 100 százalékig segítőkészek voltak. Mivel mi sem csuklóztatni akartuk az ottani munkatársakat viszonylag jól belőttük közösen, hogy lehet úgy szűkíteni az adatkérést, hogy nekik ne kelljen 3000 forintos toner-szerződésekkel szöszölniük, mi viszont megkapjunk minden fontos adatot. Mivel az OGY informatikai rendszere nem hibátlan, ezért nekik egyes szerződéseket be kellett kérniük a frakcióirodáktól.

És két nappal később már be is nyújtotta a törvénymódosítást Cser-Palkovics és Vas képviselők, a parlament pedig másnap azzal a lendülettel ki is herélte a közérdekű adatok nyilvánosságát lehetővé tévő törvényt.

A történtek után kevés ennél cinikusabb húzást lehet elképzelni. Ugye éppen abban állapodtunk meg a Hivatallal, hogy szűkítünk az adatkérésen, hogy ne csináljunk nekik felesleges munkát. Ha a fideszesek tudtak az adatkérésről, nyilván ez a momentumot is ismerhették. Így viszont a törvénymódosítás inkább szólhat a "hírértékű" szerződésekről, és arról, hogy a kormánypárt mondjuk nem feltétlenül szeretné, hogy hír legyen belőlük, mint a hivatali munka zavartalanságáról, mert az ügyben törvénymódosítás nélkül is sikerült megállapodni az OGY-vel.

Egyébként május 15-re ígért adatokat a parlament a frakciók szerződéseiről, szóval legkésőbb akkor kiderül (nekünk is) joggal izgultak-e Cser-Palkovicsék.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.