Helikopterről, géppuskával irtják a brazil rendőrök az utcai bűnözőket

bűnügy
2013 május 07., 12:58

Akciófilmes stílusban, hőkamerával felszerelt helikopterrel követett egy drogdílert Rio de Janeiróban a brazil rendőrség, majd miután a rendőrök arra tippeltek, hogy megtalálták az emberüket, a helikopterről leadott sorozattal végeztek vele.

Az eset még tavaly májusban történt, de a videót csak most hozták nyilvánosságra. A felvétel óriási felháborodást váltott ki, különösen mivel az akciót egy sűrűn lakott nyomornegyedben, a Favela de Coréiában hajtották végre, és a lövöldözésben több épületet is eltaláltak.

A brazil rendőrség eleinte azzal védekezett, hogy az áldozat, a Matematikusként ismert, 36 éves José Sabino Pereira aznap már rálőtt a rendőrökre, így a retorzió jogos volt. A humanitárius szervezetek tiltakozásának hatására a rendőrök később elismerték, hogy talán hibáztak.

A helyi rendőrfőnök a New York Timesnak azt mondta, elképzelhető, hogy aránytalan mértékű volt az akció. A helikopter parancsnoka, Adonis Lopes de Oliviera viszont a brazil Globo televíziónak adott nyilatkozatában azzal védte a történteket, hogy "azon az utcán jórészt drogdílerek voltak".

A helikopteres embervadászat nem a brazil rendőrség sajátja: mint emlékezetes, a Wikileaks 2010-ben tette közzé azt a titkosított katonai videót, amin egy Apache helikopter tüzet nyit egy csoportra Bagdad utcáin. Az áldozatok közül nyolcan haltak meg, köztük a Reuters két fotóriportere.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.