Már az amerikai kormány is a kínai hackerekre mutogat

külföld
2013 május 07., 13:34

haxorz

  • Biztonsági elemzőcégek szerint a hackertámadások 90 százaléka Kínából indul.
  • Voltak támadások, amiket a kínai Népi Felszabadító Hadsereg szervereiről indítottak.
  • Obama eddig vonakodott attól, hogy meggyanúsítsa Kínát.
  • A Pentagon viszont most már kínai kormányzati és katonai támadásokról írt jelentésében.

A kínai kormányt vádolja az amerikai számítógépes hálózatok, köztük a kormányzati szervereket ért támadásokkal a Pentagon friss jelentése. A kínai hadi képességeket felmérő éves jelentés (.pdf) szerint a behatolások "látszólag közvetlenül a kínai kormányhoz és a hadsereghez köthetők".

A támadások célja elsősorban az információgyűjtés lehet, de egyben azt is demonstrálják, hogy megvannak a képességeik "a hálózati támadásokra".

Az amerikai kormány eddig ódzkodott attól, hogy a kínai kormányt vádolja a támadások miatt. Amikor független elemző cégek a kínai Népi Felszabadító Hadsereg szervereit azonosították a támadás forrásaként, a Fehér Ház aggályokat fogalmazott meg.
Szakértő becslések szerint amúgy az amerikai célpontok elleni kiberkémkedés kilencven százaléka Kínából ered.

A kínai kormány viszont kitartóan tagad. Külügyi szóvivőjük, Hua Chunying szerint "többször is megmondtuk, hogy határozottan elítélünk minden hackertámadást". Kína szerinte "kész kiegyensúlyozott és konstruktív párbeszédet folytatni az Egyesült Államokkal az internet biztonságáról, de elutasítunk minden alaptalan vádaskodást".

Via

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.