Mourinho legnagyobb balhéi Spanyolországban

2013 május 8., szerda 20:31

Real Madrid's coach Mourinho reacts before their Spanish first division soccer match against Real Betis in Madrid

Amikor a hét végén José Mourinho összeveszett eddigi kedvenc középhátvédjével/védekező középpályásával, honfitársával, az ő ügynöke által képviselt Pepével, még a tapasztalt Mourinho-megfigyelők is hitetlenül meredtek az internetre. A portugál edző eddig is számtalanszor bizonyította, hogy akár álmában is képes bárkivel összebalhézni, de Pepére, Mourinho legmegbízhatóbb láncos kutyájára tényleg senki sem számított.

Abban nagyjából mindenki biztos, hogy Mourinho a szezon végén otthagyja a Real Madridot, és a Chelsea-be távozik. Ma már azzal is kevesen vitatkoznak, hogy a Portóval, a Chelsea-vel és az Interrel sikert sikerre halmozó edző Madridban végül megbukott. Egy bajnoki cím, egy Copa del Rey, és talán még egy, ha az idei döntőben sikerül megverni az Atlético Madridot a világ szinte bármely csapatában ünneplésre adna okot, a Real Madrid azonban nem a világ bármelyik csapata.

Mourinhótól két dolgot vártak el: a décima, a klub tizedik BL-győzemének elhódítását, és a Barcelona nyomasztó egyeduralmának megtörését. Egyik sem sikerült. Mourinhónak csak három BL-elődöntő jött össze, és bár idén az egymás elleni meccseken jobbak voltak, mint a Barcelona, gyakorlatilag már novemberre behozhatatlanul lemaradtak a katalánok mögött a bajnokságban, akiknek európai hegemóniáját végül a Bayern Münchennek sikerült megtörnie, összetaposnia és kidobnia a kukába.

Egy tekintetben teljesítette csak túl Mourinho a vele szemben támasztott elvárásokat: a futball körüli szórakoztatóiparban. A Real Madrid meccsei az utóbbi három szezonban rendszeresen csak mellékszerephez jutottak az előtte és utána tartott sajtótájékoztatók mögött, a csapat játékával egyáltalán nem foglalkoztak annyit az újságírók, mint az edző aktuális alakításával. Azon lehet vitatkozni, hogy ez mennyire tudatos taktika Mourinho részéről, az viszont biztos, hogy örök sértettsége, összeesküvés elméletei és harca a teljes világ ellen nagyon rosszul álltak neki a futballtörténelem leggazdagabb és legsikeresebb klubjánál.

A spanyol Marca számításai szerint mára összesen három játékos maradt a csapat keretében, aki egyáltalán szóba áll Mourinhóval: a Casillas kiszorítására hozott kapus, Diego López, a Chelsea-től megvett veterán Essien, és az a Luka Modric, akinek szerződtetését szintén a portugál verte át a klubon. Mourinho korábbi állomáshelyein is összeveszett szinte mindenkivel – angliai produkciójáról a Guardian készített 2007-ben remek összeállítást –, mi azonban most spanyolországi balhételjesítménye előtt szeretnénk fejet hajtani a legemlékezetesebb esetek felidézésével.

Real Madrid's coach Mourinho reacts during news conference on eve of their Champions League semi-final second leg soccer match against Borussia Dortmund, at Valdebebas training grounds, outside Madrid

1. Pepe

Mourinho legújabb ellensége teljes madridi uralma alatt e legfőbb szövetségese volt. Pepe volt az, akit Mourinho a Barcelona elleni élet-halál küzdelemben pályára küldött, ha pitbullra volt szükség, és ő volt az, akit az UEFA ellenében körömszakadtáig védett, miután a 2011-es BL-elődöntőn letalpalta Dani Alvest. Pepe azonban csak a pályán kemény, és amint megérezte, hogy főnöke jövőre már nem lesz a csapatnál, ahol neki még éveket kell lehúznia, azonnal forgatott egyet köpönyegén, és arról kezdett beszélni, hogy milyen jó kapus Iker Casillas, akivel nem szép dolog úgy bánni, ahogy Mourinho teszi. Az edző válasza szokás szerint gyors volt és kíméletlen: előbb kihagyta Pepét a szerdai, Málaga elleni keretből, majd arról beszélt a sajtónak, hogy a kopasz hátvéd csak frusztrált, amióta egy 19 éves gyerek – Varane –, átgázolt a karrierjén.

2. Iker Casillas

A számtalan sajnálatos díszpéldány ellenére nem minden focista öntelt, ostoba fajankó. Aki pedig nem, annak nem feltétlenül tetszik, hogy egy nagyhangú, egoista bohóc irányítsa az edzéseit. Iker Casillasnak, a Real Madrid és a spanyol válogatott csapatkapitányának, évek óta a világ legjobb kapusának nem is tetszett. Jó ideje nyílt titok volt, hogy Casillas és Mourinho kölcsönösen nem bírják egymást elviselni, ám sokáig mindketten voltak annyira jó profik, hogy a csapat érdekében nagyon ne marakodjanak nyilvánosan. Amikor azonban 2013 januárjában a kapus lesérült, Mourinho kapott az alkalmon, és kenyértörtésig vitte a konfliktust. Először is leszerződtette a kapuba Diego Lópezt, majd akkor sem rakta vissza oda Casillast, amikor már felgyógyult. A háború legújabb csatájában pedig a portugál egy sajtótájékoztatón képes volt azt nyilatkozni, hogy szerinte Diego López egyébként is jobb kapus, Annál a Casillasnál, akinek 2011-ben még ő követelte nagy hangon az Aranylabdát.

3. Sergio Ramos

Sergio Ramosról még nem sikerült eldönteni, hogy ostoba fajankó-e, bár kétségtelenül vannak erre utaló jelek. Az viszont egészen biztos, hogy a Real Madrid öltözöjében kialakult Mourinho-ellenes frakciónak ő már akkor is tagja volt, amikor még a gerinctelen Pepe főnöke pincsikutyájaként viselkedett. Ramos pályán nyújtott teljesítményébe Mourinho sem tudott belekötni, posztján a világ legjobbja már jó ideje, így inkább azon balhéztak össze, ami azon kívül történt. Mourinho talán nem alaptalanul azzal vádolta játékosát, hogy ő az, aki rendszeresen ellátja a sajtót az öltözőből kiszivárgó hírekkel, amikor pedig januárban a Marca arról írt, hogy Ramos és Casillas ultimátumszerűen közölték Florentino Pérezzel, hogy a szezon végén vagy a portugál takarodik el Madridból, vagy ők mennek el, végképp elszakadt a cérna. Azóta Mourinho kedvenc szórakozása minden rossz meccs után nagy nyilvánosság előtt kritizálni Ramos teljesítményét. Idén a Real Madrid Mourinho-csapathoz méltatlanul sok gólt kapott szögletből, és ezek közül szinte mindegyik Sergio Ramos nyakába lett varrva.

4. Florentino Pérez

Amikor 2009-ben másodszor is Florentino Pérez lett a Real Madrid elnöke, még nem José Mourinho volt az edző. Ezen a helyzeten Pérez amint tudott, változtatott, és amikor egy évvel később végre megérkezett a portugál a kispadra, egy ideig úgy tűnt, a kölcsönösen egymásra utalt két férfi szimbiózisa tökéletes lesz. Aztán gyorsan kiderült, hogy Mourinho senkit nem tűr meg maga felett, Pérez viszont az egészségesnél sokkal jobban szeret beleszólni igazolásokba, sőt, egyes pletykák szerint még csapatösszeállításokba is. Ennek nem lehetett jó vége, de itt egyik félnek sem állt érdekében a nyílt konfrontáció és ezzel a csapat teljes szétverése. Így csak a szurkálódások és irodai intrikák maradtak, amikből a nyilvánosság általában csak annyit látott, hogy Pérez egyre elkeseredettebben nyilatkozott az “öltöző egységének” szükségességéről, Mourinho pedig egyre látványosabban nem egyesült senkivel. Pérez Mourinho szerződtetésével mindent egy lapra tett fel, a blöff nem jött be, és most fogalma sincs senkinek, mi fog történni. Illetve azt azért igen, hogy az edző szerződésének felbontásakor lesznek itt még kanyarok.

5. FC Barcelona

Nyilván nem könnyű szembeszállni egy olyan csapattal, amelyet sokan minden idők legjobbjának tartanak, de Mourinho nem az a férfi, aki megijedne a feladattól. És pláne nem az a férfi, aki ne tudná, hogy kell egy játékban gyakorlatilag legyőzhetetlen csapatot legyőzni: természetesen a játékon kívül. A portugál pechére mire épp behozta volna a Barcelonát, ősellensége, Pep Guardiola flegmán továbbállt, így neki csak az egykori segéd, Tito Vilanova maradt, sőt, amikor őt rákbetegségével New Yorkban kezelték, csak a segéd segédje, Jordi Roura. Mourinho már Chelsea- és Inter-edző korában is összacsapott – a szó minden értelmében – a Barcelonával, a Madrid kispadján azonban olyan művészi szintre emelte a háborúskodást, amire még a foci történetében nem nagyon volt példa. Mourinho sajtótájékoztatóin sokszor legalább annyit foglalkozott saját csapatával, mint  a Barcelonával, amit szinte soha nem nevezett néven, inkább a “vannak csapatok” formulával vezette be mondanivalóját, majd hosszasan sorolta vélt, egészen ritka esetben pedig valós sérelmeit. A legvadabb elmélete talán az volt, hogy a Barcelonának mindent megenged az UEFA, mert az UNICEF-fel jótékonykodnak a mezükön, legemlékezetesebb alakítása pedig kétségtelenül az, amikor a 2011-es spanyol szuperkupa visszavágóján a Camp Nouban odasettenkedett az akkor még másodedző Tito Vilanova mögé, és beledöfte a szemébe az ujját. Majd a sajtótájékoztatón átnevezte Pito-nak, azaz fütyinek.

6. Fernando Teixeira Vitienes

Sok edző van, aki éveken át képes haragot tartani a teljes bírói szakmával és konkrét játékvezetőkkel, de természetesen ennek a műfajnak is José Mourinho a királya. Nem a Madridban kezdte a szakmát, de itt fejleszettte a tökélyre, és itt is volt igazán vérlázító a produkciója, hiszen a Real Madrid speciel az a klub, amelyet bizonyítottan, évtizedeken át segítettek a bírók, amikor a Franco-diktatúra félhivatalos csapataként működött. Mourinho a múltra nem volt tekintettel, és majdnem ugyanazzal a lelkesedéssel szidta az európai, mint a spanyol bírókat. Azért az utóbbiak többet kaptak, hiszen Mourinho pontosan tudta, hogy hazai pályán sokkal többet engedhet meg magának. Szép volt, amikor egy rosszul sikerült meccs után tartott sajtókonferencián papírból olvasta fel a pontokba szedett listát a bíró tévedéseiről, a csúcsot mégis 2012 januárjában érte el, amikor egy – természetesen – Barcelona elleni kupa-negyeddöntő után a stadion parkolójában megvárta Fernando Teixeira Vitienes játékvezetőt. Az igazi az lett volna, ha viszi magával Pepét, aztán leszedi róla a pórázt és a szájkosarat, de az sem volt rossz, amit a nyilván eléggé megszeppent Teixeira Vitienes fejéhez vágott: “Mekkora arc vagy, hogy szeretsz kibaszni az igazi profikkal... Most meg mész, elszívsz egy szivart és röhögsz egy jót, te pofátlanság csúcsa”.

7. A Santiago Bernabeu

A világ egyik legnagyobb stadionjának közönsége messiásként várta Mourinho 2010-es érkezését, és a túlnyomó többség nyilván hitte is, hogy hamarosan sorban jönnek a BL-győzelmek, a Barcelona pedig visszakerül a nyivákoló kiscsapatok közé. Ez nem így lett, amit még el lehetett volna nézni Mourinhónak, a híresen magas elvárásokat támasztó szurkolók nagy része viszont nem volt hajlandó lenyelni, azt, amiről ez a cikk szól. Sokáig volt megosztott a Bernabeu, mourinhisták és anti-mourinhisták tapsolták és fütyülték felváltva az edzőt. Aztán a mérleg fokozatosan az utóbbiak felé billent át, és már csak egy kis, ám hangos mag, leginkább az Ultras Sur radikális szurkolói csoport képviselői tüntettek Mourinho mellett. A legszebb mozzanat mindenesetre az volt, amikor januárban Mourinho közölte, elege van a megosztott lelátóból, ő a meccs napján 21:20 kor kisétál a gyepre, és várja a véleményeket. Az egyetlen gond a bátor tettel az volt, hogy a mérkőzés este tízkor kezdődött, negyven perccel a sípszó előtt pedig a kutya sem megy ki egy spanyol stadionba.

8. Antón Meana

Az angol média képviselői többé-kevésbé a tenyeréből ettek, és inkább szórakoztak Mourinhón, minthogy felidegesítették volna rajta magukat, az olaszokkal viszont már nem volt jó a viszonya. Spanyolországban pedig elszabadult a pokol, és nemcsak azért, mert a spanyol sportsajtó olyan, amilyen, és nem híreket közöl, hanem drukkol a két nagycsapat valamelyikének. Amikor Mourinho belemelegedett a sajtótájékoztatóiba, rendszeresen osztotta az ott részt vevő újságírókat, majd annyira elege lett belőlük, hogy a vesztes meccseket leszámítva mindig segítőjét, a teljesen fogalmatlan Aitor Karankát vetette oda az oroszlánok elé. Ebben a műfajban a legnagyobbat mégis akkor dobta, amikor egy apró szobában, szakmai stábjával háta mögött rátámadt a Marca rádió riporterére, Antón Meanára. Mourinho azon akadt ki, hogy Meana azt állította a műsorában, Silvino Louro, a Real Madrid portugál kapusedzője valójában beépített kém, aki a játékosokról jelent főnökének és honfitársának. “A foci világában én és az embereim top arcok vagyunk, te meg az újságírsáséban egy szar” – mondta Mourinho Meanának, miközben fenyegetően a szemébe nézett, maffiaszerűen morcos segítőivel a háttérben.

9. A naptár

Mourinho a magasságos úristenbe is nagy kedvvel kötött volna bele, de mivel ő nem nagyon nyilvánul meg futballkérdésekben, a portugál maradt a számára elérhető legmagasabb méltóságnál: a mindenféle futballpotentátoknál. Különösen nagyvonalú volt az a húzása, amikor nem ment el az FIFA nagy éves gálájára, mert nem ő kapta a legjobb edzőnek járó díjat, valamint a sok szemellenzős marha négyszer egymás után is Messinek volt képes adni az Aranylabdát. Mourinho most tavasszal megpróbálta szavazathamisítással is megvádolni az FIFA-t, de az is inkább visszafelé sült el. A spanyol szövetséget már egy fokkal könnyebb volt cseszegetnie, hiszen az úgyis úgy táncol, ahogy a két nagy klub fütyül, de itt is sikerült teljesen abszurd és kontraproduktív vitákba belemennie. Mourinho kedvenc vesszőparipája az volt, hogy a spanyol szövetség és a meccsek jogait birtokló, katalán vezetésű Mediapro cég direkt olyan időpontokra rakja a Madrid bajnoki mérkőzéseit, hogy minél kevesebb ideje legyen felkészülniük a hétközi BL-fordulóra. Mourinho még akkor sem hagyta abba a naptár átkozását, amikor már többen bebizonyították, hogy összeesküvés elméletéből egy büdös szó sem igaz, csapatának semmivel nincs kevesebb pihenőnapja, mint a Barcelonának.

10. Spanyolország

Angliában vele vagy rajta nevettek, Olaszországgal úgy-ahogy megvoltak, Spanyolország és José Mourinho viszont soha nem jöttek ki jól egymással. Ez speciel nem csak Mourinho hibája, számtalan oka volt a hagyományos spanyol-portugál nagytestvér-kistestvér viszonytól kezdve Jorge Mendesig, Mourinho és a Real Madrid számtalan portugál játékosának ügynökéig, aki valahogy elérte, hogy a Madrid 30 millió eurót fizessen az ennek ötödét érő Fábio Coentraoért. Mourinho legrosszabb húzása azonban az volt, amikor nekiment Vicente del Bosquénak és a spanyol válogatottnak. Egy ország vendégeként nem jó a válogatott szövetségi kapitányát kikezdeni. Pláne, ha az Európa- és világbajnok. És pláne-pláne, ha mit ad isten ő két BL-t is nyert arról a kispadról, ahol nekünk egyet sem sikerült. Mourinho erre nem volt tekintettel, rendszeres oldalvágásokkal cseszegette del Bosquét – “könnyű évente csak néhány meccset irányítani” – és akkor végleg teljesen kiakadt, amikor a Barcelona és a Madrid közötti borzalmas hangulatot a két csapat képviselője, a két jóbarát, Xavi és Iker Casillas közösen igyekeztek elsimítani a válogatott érdekében. Ha Mourinho a nyáron elöltozik Madridból – és el fog –, a hároméves terve sikertelenségénél is fontosabb indok az lesz, hogy se ő nem bírta Spanyolországot, se Spanyolország őt.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt