A 8. kerület perel a telkei miatt

POLITIKA
2013 május 13., 09:16

Eddig 38 polgári peres eljárást indított a józsefvárosi önkormányzat hét-nyolc éve eladott telkek ügyében, és a kb. 720 millió forintos kintlévőségből több mint 100 millió forinthoz jutott hozzá. Kocsis Máté polgármester 2010-ben kért fel két ügyvédet, hogy vizsgálják meg az önkormányzat ingatlanokra vonatkozó korábbi szerződéskötési gyakorlatát, az esetleges kötbérek érvényesítését, és azt, hogy van-e vagyonvesztés. A szerződésekben ugyanis az önkormányzat előírta, hogy a megvásárolt ingatlant három-öt éven belül be kell építenie a fejlesztőnek, különben kötbér jár a kerületnek. 38 olyan esetet találtak, ahol késve építkeztek, félúton leálltak vagy egy kapavágás sem történt. A szerződések nyomán 720 millió forint kötbér járna az önkormányzatnak, ezért ezekben az ügyekben polgári peres eljárást indítottak. Három esetben büntetőfeljelentést is tettek ismeretlen tettes ellen, és további két szerződés miatt fontolgatják ugyanezt. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.