A Lungo Drom verte meg az MSZP-t Komlón

POLITIKA
2013 május 13., 05:54

Az MSZP-nek nem sikerült visszaszereznie az 1994 és 2006 között szocialista vezetésű Komlót. A Fidesz – pontosabban a Lungo Drom – jelöltje 59,64 százalékot szerzett, a szocialista pedig csak 32,11 százalékot. A Jobbik 5,26 százalékt ért el. A független jelölt 2,96 százalékkal végzett. Az időközi választáson a szavazók 37,17 százaléka ment el szavazni, míg a 2010-es önkormányzati választáson 35,84 százalék szavazott. (Magyar Nemzet)

Ezen kívül még hét helyen tartottak időközi polgármester-választást. Berettyóújfalu a legérdekesebb, ott sem az MSZP sem a Fidesz nem indított jelöltet. (Index)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.