Hollande Brüsszelben magyarázza a bizonyítványát

Az EU belülnézetből
2013 május 15., 15:35

sttropez_yachts2Legutóbb 1997-ben, több mint tizenöt éve került sor hasonló találkozóra a francia köztársasági elnök es az Európai Bizottság teljes testülete között. A mai beszélgetés rossz hangulatát az Európai Bizottság reggel közzétett gazdasági adatai garantáljak: Franciaország ismét recesszióba süllyedt. Ezért Barroso már a találkozó előtt bejelentette, hogy hiteles kilábalási programot várnak el Franciaországtól. Hollande erre valószínűleg azt fogja válaszolni, hogy a francia gazdaság lefulladásának oka az európai gazdaság gyengélkedése, és elsősorban a Németország, valamint az Európai Bizottság által erőltetett megszorító politika.

A francia problémák azonban egybehangzó (kivétel francia) vélemények szerint ennél jóval mélyebben gyökereznek. Az ország gyakorlatilag folyamatosan megszegi a maastrichti konvergencia kritériumokat, igaz a költségvetési hiány 3 százalék alá szorítására 2015-ig újabb haladékot kapott a francia vezetés. A munkanélküliség is tartósan 10 százalék felett van, igaz ez meg mindig kicsit jobb adat, mint az eurózóna 11 százalékos átlaga. Az igazi probléma viszont az Európai Bizottság szerint az, hogy Hollande semmit nem hajtott végre a francia versenyképesség visszaszerzéséhez szükséges strukturális reformokból. A francia állami kiadások mértéke továbbra is kolosszális, a közszféra hatékonysága a béka segge alatt van, a vállalatok a rugalmatlan munkaerőpiacra és a 35 órás (!) munkahétre panaszkodnak, a munkavállalók meg arra, hogy a fizetésemelés nem tart lépést az infláció mértékével (utóbbi kapcsán a francia politikában mágikus erővel bíró, minden politikai kampányt átható pouvoir d’achat, azaz a vásárlóerő csökkenését emlegetik). Hogy Hollande helyzete még nehezebb legyen, gazdaságpolitikáját nem csak az Európai Bizottság támadja az egyik oldalról, hanem saját kormányának balos tagjai is nyilvánosan kritizáljak őt az eddig bevezetett, és a magyar megszorításokkal összemérve habkönnyű intézkedésekért.

Márpedig a francia gazdaság teljesítménye legálabb annyira fontos az eurózóna prosperitása szempontjából, mint a szintén gyengén teljesítő, de legalább minimális növekedést felmutató németé.

A híradások szerint a francia fogyasztók érezhetően visszafogták a kiadásaikat, ami további gazdasági lassuláshoz vezet. Szerencsére a válság a Cote d’Azurre még nem gyűrűzött be, így a holnap kezdődő Cannes-i Filmfesztivál közönsége jelentősen hozzájárulhat a gazdasági növekedés erősítéséhez.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.