Az igazi romantikus erőszak: feleslegesen hozott össze bombariadót barátnőjének, hogy sikerüljön a vizsgája

bűnügy
2013 május 17., 07:28

Olyan történet jött Debrecenből, hogy kifogyott a billenytűzetemből a <3. Egy 29 éves hajdúsámsoni férfi segíteni akart barátnőjének, hogy időt nyerjen egy vizsgán, ezért betelefonált a Keletterv Kft.-hez, hogy bomba van az Arany János utcai irodaházban.

Nem tudta, hogy barátnője közben egy másik épületben vizsgázott, ráadásul sikerült is neki mindenféle trükközés nélkül is.

Két nappal később elfogták, beismerő vallomást tett. Bűncselekménnyel való fenyegetéssel gyanúsítják, de ez semmit sem von le a történet romantikájából.

via dehir.hu

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.