Pintér: Kevesebb az emberölés és a közterületen elkövetett bűncselekmény

POLITIKA
2013 május 28., 10:11

Eredményesebb volt a rendőrség az elmúlt egy évben, amit az is mutat, hogy mind az emberölések, mind pedig közterületen elkövetett bűncselekmények száma csökkent, míg a felderített esetek száma nőtt – mondta Pintér Sándor. A belügyminiszter a parlament emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának ülésén azt mondta, hogy a felmérések alapján az állampolgárok szerint javult a közbiztonság Magyarországon.

photo_camera Fotó: Illyés Tibor / MTI

A büntetés-végrehajtási intézetekre ugyan túlzsúfoltság jellemző, de próbálják ezt enyhíteni, és a fő cél az, hogy ezek az intézetek az elítéltek foglalkoztatásával tartsák el magukat, és ennek érdekében jelentős lépéseket tettek – mondta Pintér. (MTI)

A KSH adatai szerint amíg 2011-ben 32490 regisztrált bűncselekmény történt, addig 2012-ben csak 24 001 ilyen volt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.