Utolsó pillanatban módosít a Fidesz, Simicska Lajos járt jól

gazdaság
2013 május 30., 11:38

Egy régóta dédelgetett tervét vonta vissza az utolsó pillanatban a Fidesz,ezzel pedig igazán Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó cégek jártak jól, írja az Origó.

A Fidesz 2011 óra érvelt amellett, hogy ne lehessen utak mellé óriásplakátokat és táblákat helyezni, mivel azok megzavarhatják az autósokat. Törvénymódosításokkal betiltották már a villanyoszlopokra szerelt reklámtáblákat és a lakott területen kívüli óriásplakátokat is, most viszont egy újabb módosításokkal az utóbbiaknak egy részét mégis engedélyezik. Ezzel pedig a Simicska és Nyerges Zsolt érdekeltségébe tartozó reklámcégek járnak igazán jól.

Az enyhítést jelentő módosítást Németh Lászlóné fejlesztési miniszter indítványozta, a parlament pedig hétfő este elfogadta. Azaz a 2010 vége előtt kihelyezett plakáthelyek végleg kint maradhatnak. Az Origó megkérdezte a minisztériumot, hogy miért a kivételezés a 2010 előtt kikerült plakátokkal. A válaszból többek között az derül ki, hogy ezeket túl nagy erőfeszítés lenne eltüntetni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.