A Krétakör is kapott állami pénzt

kultúra
2013 május 31., 14:19

Egy ideje azért panaszkodnak, hogy Markó Iván baletttársulata soron kívül 130 millió forintot kapott az Orbán Kormánytól, úgy, hogy a többiek meg semmit. Erre most az EMMI közölte, hogy a Krétakör is kapott állami támogatást. A társulat korábban folyton azzal érvelt, hogy ők semmilyen állami pénzt nem kaptak, most viszont úgy tűnik, hogy Hiller István személyes döntése alapján, pályázat nélkül, három évre kaptak évi százmillió forintot, amiből 200 milliót le is hívtak.

A Krétakör kiadott közben egy közleményt, hogy szerintük nem vonható párhuzam a két támogatás között, mert Markóék rendkívüli, pályázat nélküli támogatást kaptak, a Krétakör viszont "a transzparencia új minőségét megteremtve, a színházi élet konszenzusával, átlátható pályázati rendszeren belül" kapott pénzt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.