Bajnai majdnem tönkretette Lázárt

POLITIKA
2013 május 31., 08:00

A parlamenti képviselőknek megválasztásukkor és utána minden év januárjában vallaniuk kell vagyonukról. Lázár János 2002 májusa óta parlamenti képviselő, azóta szépen gyarapította vagyonát. 2009-ig földbe fektetett, azóta műtárgyakat és festményeket vásárol.

Amit lehetett, grafikonon ábrázoltam. Amit nem tudtam grafikonra rakni, az az, hogy 2010-ben vett egy értékes kéziratot, 2011-ben megvette Széchenyi Zsigmond karosszékét. Ezenkívül folyamatosan vásárol műtárgyakat és festményeket is, 2010 második felében pedig tulajdonrészt szerzett a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt-ben, aminek már 2002-ben is igazgatótanácsi tagja volt. És van egy romániai vállalkozása, az Erd Conditor Srl. Minden más alább.

Edit 10:46: Lázár János földjeinél a 2010. júliusi vagyonnyilatkozatnál összeadási hibát vétettem, javítva.

Edit 10:56: És még egy, a 2013. januári megtakarítások és pénzügyi mérleg adat is hibás volt, kimaradt belőle egy hatmillió forint törzsrészvény. Javítva.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.