Egyelőre biztosan nem a szaharai napsütés energiájával világítunk esténként Európában. A napokban ugyanis bejelentették, hogy nem szállít Európába áramot az észak-afrikai és közel-keleti országok területére tervezett, összesen nagyjából Nógrád megye méretű területet lefedő, és 50 paksi atomerőműnek megfelelő mennyiségű áramot termelő Desertec projekt.

A Desertec azon az egyszerű felismerésen alapul, hogy ha az ember napenergiát akar hasznosítani, akkor olyan helyet érdemes választania, ahol a napsütéses órák száma a lehető legmagasabb. A Szahara ilyen hely, ráadásul attól sem kell tartani, hogy a több száz kilométeren át húzódó napelem-rengeteg megzavarna valamilyen emberi tevékenységet, vagy helyrehozhatatlan károkat okozna a természetben. A Desertec elméleti teljesítménye 100 gigawatt lett volna, amely a 2050-re becsült teljes európai elektromos áramfogyasztás közel 20 százalékát fedezhetné. A beruházás költségét 400 milliárd euróra becsülték, ám ez az összeg nem számol a két kontinenst összekötő vezetékek, illetve a megnövekedett energiaimportot az európai kontinensen szétosztó vezetékhálózat fejlesztésével.

A technikai nehézségek és az elképesztő beruházási költség ellenére a projektet számos nagy európai energiacég, és pénzintézet felkarolta, méghozzá abból a megfontolásból kiindulva, hogy Európa képtelen lesz fenntartható módon és versenyképes áron fedezni saját megújuló energia igényét. Mostanra ez a feltételezés megdőlt. Az európai megújuló energia-kapacitások a vártnál gyorsabban épültek ki, egyrészt azért, mert az EU megújuló energia irányelve óta minden tagállam gáláns támogatáspolitikával serkenti a megújuló-beruházásokat. Másrészt pedig azért, mert a megújuló energia-termelésben használt technológiák ára rohamosan csökkent. Ezt jól példázza, hogy a néhány éve még vállalhatatlanul drágának számító napenergia termelő kapacitásokból idén februárra már kiépült egy Desertec-nyi világszerte. Számos északi tagország, illetve Spanyolország és Portugália esetében már most látható, hogy könnyedén teljesíteni fogják a 2020-ra kitűzött megújuló-energia arányt.

A problémát mostanában inkább a túl sok megújuló energia jelenti. A nap- és a szélenergia termelése ugyanis függ az időjárási viszonyoktól, és ha éppen se napsütés, se szél nincs, akkor a hiányzó energiát hagyományos kapacitásokkal kell pótolni. Ha viszont megtermelődik a megújuló forrásból származó energia, akkor azt a hálózatüzemeltetőnek át kell vennie, méghozzá az államilag meghatározott, és a piaci energiaárnál magasabb támogatott áron. A hol túl sok, hol túl kevés megújuló energia problémáját két módon lehetne megoldani: az energia tárolásával, illetve a hálózat fejlesztésével. Nagymennyiségű energiát hosszabb ideig nehéz gazdaságosan tárolni, és bár számos megoldással kísérleteznek (akkumulátorok, hidrogén, metanol, víz-szivattyús rendszerek, stb.) eddig még egyik sem vált be igazán. A megoldás ezért egyelőre az amúgy is meglehetősen elavult európai energiahálózat fejlesztése lehet, ami viszont szintén több száz milliárd eurós beruházást igényel.

Afrikai energia-importra ezért nincs szüksége Európának, de egyáltalán nem biztos, hogy ez a Desertec kimúlásához vezet. Az észak-afrikai országok energiaigénye ugyanis – szemben az európai stagnálással – évi 8-10 százalékkal növekszik, és ezt az energiaéhséget egyre kevésbé képesek kielégíteni saját kőolaj- és földgáz-tartalékaikból. Nem véletlen tehát, hogy az RWE német energiaipari-óriás továbbra is támogatja a projektet, hiszen tisztában van azzal, hogy európai technológia nélkül nehezen valósítható meg a nagyszabású beruházás. Vevőből pedig biztosan nem lesz hiány.