A palagáz az új atom

Palagázforradalom, ez kellene Európának.

David Cameron brit miniszterelnök mondta ezt a májusi EU-csúcs után. Múlt kedden pedig azt jelentette be Jose Manuel Barroso bizottsági elnök, hogy még az idén szabályozást írnak Brüsszelben a kitermelésről.

Európa vagy beszáll a bizniszbe, vagy menthetetlenül lemarad - szól az egyre hangosabb érv az egyik oldalon.

Európa a megújulók felfuttatása mellé állt, ha most bejön a palagáz, semmi sem lesz a világmegváltó tervből - szól az egyre halkabb ellenérv.

A palagáz berobbantotta az amerikai gazdaságot. Az iparág nagy befektetői már az új Szaúd-Arábiaként tekintenek az USA-ra: lesz sok és olcsó energia. Már van is látszatja: az amerikai GDP-hez tavaly 0,5 százalékkal járult hozzá a palagáz. 3 millió új munkahelyet teremtett. Olcsóbb tőle az energia.

energy-prices-trends-eu-us

A gáz Európában négy-ötször drágább már, mint Amerikában. (A gázzal vagy fűteni vagy áramot termelni szokás.) A német gyárak most átlagosan 90 eurót fizetnek egy megawattóra áramért, míg az amerikaiak csak 48 eurót.

Az ipari felhasználású gáz ára Európában 2005 óta 35 százalékkal emelkedett, Amerikában meg 66 százalékkal csökkent.

Európában becslések szerint nincs sokkal kevesebb palagáz, mint Észak-Amerikában (a szóba jöhető lelőhelyek kb. 75%-át teszik ki az amerikaiaknak), mégsincs errefelé komoly termelés. Tízezer USA kútra jut száz európai. Közben Európában nemcsak drágább az energia, de az itteni országok nagy része importra szorul. Az összes elégetett energiahordozó több mint 60 százalékát az EU-n kívülről kell behozni, és ez az arány folyamatosan növekszik. Az EU keleti oldala konkrétan a Gazpromtól, az orosz állami óriásgázcégtól függ. Ezért is merült fel az energiáról szóló májusi brüsszeli csúcson, hogy a palagáz lehet a megoldás.

Mi az a palagáz?

A 90-es évek közepéig kitermelhetetlennek hitt gázmezők gázát hívják palagáznak. A palagázt ugyanis kövek őrzik, ott van mélyen a pala hajszálrepedéseiben. George Mitchell texasi mérnök találta ki a módszert, hogyan lehet ehhez a gázhoz hozzáférni. (Mitchellnek bejött a szabadalom, az idén 94 éves szakember az USA 249. leggazdagabb embere a Forbes milliárdos listáján.) Nagy nyomással rengeteg vizet préselnek a gázt rejtő kőzetbe, ami felnyomja a gázt. A kitermelésnek ez a módja drágább mint a hagyományos gáztermelés. A gázárak világpiaci emelkedése azonban mostanra kifizetődővé tette.

Miért nem repeszti a követ mindenki?

A palagáz kitermeléssel van néhány baj. Egyrészt rengeteg víz kell hozzá. 19 millió liter kell körülbelül fúrásonként, és sohasem lehet biztosra menni, hogy elég gázt hoz-e fel a nagy nyomással lepréselt víz. A vizet ráadásul vegyszerekkel kell keverni, és ezek között vannak mérgező anyagok is, hiába a bekevert massza nagyobb része homok, és a tiszta víz aránya az egész művelet idején 99,5 százalék. Azonban így is vigyázni kell, hogy a talajvízzel ne keveredjen a leküldött víz, és lehet aggódni, hogy mi történik hosszú távon a talajban maradó résszel. Szintén kezelni kell a visszajövő, vegyszeres vizet: hova kerüljön, ha már megtette a feladatát? További aggodalmakat okoz, hogy a víz leküldése előtt robbantani kell a mélyen, hogy kialakuljanak azok a repedések, ahová a víz majd megy. Több zöld szervezet szerint földrengésveszélyt okoznak ezek a föld alatti robbantások.

palagaz-kitermeles

Van ahol tiltják, van ahol támogatják

Miközben Cameron szerint a palagázra kellene Európának koncentrálnia, addig a termelésnek ez a módja Franciaországban, Hollandiában, Luxemburgban és Bulgáriában be van tiltva.

Magyarországon Makónál 2005 óta kísérletezik palagázkitermeléssel egy kanadai cég, a Falcon. Úgy saccolták, hogy elképesztően sok gáz van ott a mélyben, úgy hatszor annyi, mint amennyi gázt egyáltalán és összesen eddig kitermeltek Magyarországon. Ám annyira mélyen és annyira magas hőmérsékleten van, hogy eddig nem jöttek rá, hogyan lehet gazdaságosan kiszedni.

Európában a legkomolyabb kísérletek eddig Lengyelországban voltak, de ott is vegyesek a tapasztalatok, az Exxon például rengeteg pénzt ölt próbafúrásokba, majd tovább állt. Mások még maradtak. A Shell Ukrajnában kísérletezik tavaly óta komolyabb erőkkel.

(A nagyobb mérethez kattintson)

A legkönnyebb Nagy-Britanniában engedélyhez jutni, a konzervatív kormány hatalomra jutása óta. Franciországban környezetvédelmi okokból a próbafúrás is tilos, és Francois Hollande elnök azt ígérte, hogy amíg ő a köztársaság első embere, addig ez így is marad. Hogy mennyire bonyolultak ezek a lobbiérdekek és elköteleződések az energiapolitikában, azt jól mutatja, hogy közben Franciaország az atomerőművek mellett harcol az atomot betiltó Németországgal szemben.

Németországban a tartományokra bízták a döntést, és a legjobb adottságokkal bíró Észak-Rajna-Wesztfáliában betiltották a repesztést. Ausztriában elvben lehetne, de annyi környezetvédelmi járulékot kell utána fizetni, hogy nem éri meg a próbálkozást. Romániában viszont nemrég engedélyezték a módszert.

Orosz - amerikai vetélkedés az európai szívekért

2011-ben a Gazprom úgy döntött, hogy nem foglalkozik palagázzal, környezetvédelmi aggályokra hivatkozva. Az orosz állami mamut vezetését aligha az EU talajvize aggasztja. Sokkal inkább az, hogy a palagáz kelet-európai kitermelése leginkább az ő üzletüket rontaná, és amíg van elég hagyományos gáz Oroszországban, addig nem látják értelmét a technológia terjedésének segítését. Inkább a zöld tiltakozókat segítik.

Amerikából viszont évek óta noszogatják az európaiakat, hogy repesszenek már. Ez azért fontos nekik, mert az amerikaiak cégek szakértelme ezen a területen egyelőre megkerülhetetlen, nélkülük alig megy komoly fúrás a világon. A kínaiak igyekeznek felzárkózni most, de előttük biztos később nyílik ki az európai piac.

monthly-shale-gas-production-us2

És akkor ki váltja meg a világot?

Az orosz nyomáson kívül is vannak érvek a repesztés ellen. A már említett környezetvédelmi aggályoknak van egy stratégiai vetülete is: az EU olyan tervet hagyott jóvá erre az évizedre, aminek alapján 2020-ra az európai energiafogyasztás 20 százalékát át kell állítani megújulóra. Ezt nem sokkal a válság előtt döntötték el az európai vezetők, és történelmi, világmegváltó küldetéstudat is vezette őket. Egyik felismerésük volt, hogy a külső függőségre választ kell adni,

és igen bátran a legdrágább és legnemesebb válasz mellett kötelezték el magukat.

Felmerült, hogy így fog megállni a globális felmelegedés. Abban bíztak, hogy ha Európa a kötelező kvóta miatt rááll a megújulókhoz kellő infrastruktúra fejlesztésére, akkor előbb-utóbb ez az iparág fogja majd meglódítani az európai gazdaságot. Németország például napelem-nagyhatalom lett, hiába nem süt arra a nap különösebben sokat. Sorra épültek a szélerőműparkok is, annak ellenére, hogy drágábbak a koszos szénerőműveknél. Ráadásul mivel a termelésüket sem lehet irányítani - ellentétben a szénerőművel, ahol ha kevesebb szenet égetnek, akkor kevesebb áram jön és fordítva - rendszerirányítási problémák sora merült fel. A problémák ellenére a terv impozáns volt, új ipari forradalmat és új tudományos irányt ígért, humanista hozzáállással.

Csakhogy a válság miatt az európai vezetők már jobban aggódnak mostani versenyképességük miatt, mint a jövő megváltásáért. Ráadásul a palagáz-forradalom az USA-ban szinte teljesen kinyírta az ottani megújulók iparát. Így a versenyképességi szakadék csak tovább növekedett, és az európai ipari lobbi is elkezdett a palagáz mellett küzdeni. Olyan óriáscégek erőlétetik, mint például a BASF német vegyipari konszern, amely tanulmányok sorát dörgöli az utóbbi időben az európai politikusok orra alá a témában.

Vagy ez sem váltja meg Európát?

Vannak szakértők, akik eleve kétkednek az egész sztoriban. A téma egyik komoly kutatója a kanadai David Hughes geológus, aki szerint néhány év, és ki fog pukkadni a palagáz sztori. A palagáz-kutak ugyanis sokkal gyorsabban száradnak ki mint a hagyományos gázkutak, és szerinte mindjárt ki fog derülni, hogy így már nem éri meg a drágább termelés. A most virágzó amerikai kutaknak 2-4 évet jósol, és utána szerinte az egész sikersztorit sokkal árnyaltabban látja majd mindenki. A Post Carbon nevű intézet, ahol dolgozik, 65 ezer amerikai fúrás tapasztalatai alapján azt mondja, hogy összességében ráfizetés lesz a palagáz-biznisz. Más kutatók viszont ugyanezen adatokból azt mondják, hogy ez nagyon merész következtetés. Mert valóban sokszor hamar kiürülnek a legígéretesebb kutak, de összességében még így is megéri a termelés, csak sokat kell fúrni a biztos sikerhez.

Egy másik érv szerint Amerikában azért is éri meg jobban a palagázzal foglalkozni, mert a lelőhelyek messzebb vannak a lakott területektől, vagyis kisebb a környezetvédelmi kockázat, mint az emberekkel sűrűn teleszült Európában.

shale-gas-resources-europe3

Még ennél is fontosabb érv, hogy az USA tele van gázvezetékekkel, a palagázlelőhelyek környékén főleg. Vagyis ahonnan jön a gáz, ott könnyű eladni. Ezzel szemben Európa azzal küzd, hogy nagyon szegényes a vezetékhálózat, és az is rendszerint egyirányú, az orosz vagy az északi lelőhelyekről megy nyugat- illetve dél felé. Vagyis elég nagy lelőhelyek kellenek, amihez már megéri új vezetékeket építeni. Viszont a palagázlelőhelyeknél sokkal kisebb biztonsággal lehet megbecsülni, hogy meddig tart egy lelőhely (lásd David Hughes sötét vízióját). Így vezetékbe fektetni is nagyobb kockázat, és hogy ez nem egyszerű és olcsó mulatság, azt jól mutatja, hogy milyen régóta megy az összeurópai bénázás a Nabuccóval. Vagy éppen mióta könyörgünk Brüsszelben, hogy az EU szálljon be az észak-déli irányú közép-európai gázvezetékek megépítésébe, mert a piacról ezt senki sem akarja finanszírozni.

Kezd divatba jönni az ügy

Nagyon úgy tűnik, hogy most megindult a mozgás Európában palagáz ügyben. Az Európai Bizottság kezd a fúrások mögé állni, és az ipari lobbi is erősödik.

A kísérleti stádiumban lévő, ám ígéretes lengyel, brit és dán mezőkön az évtized végén kezdődhet az érdemi termelés.

Ugyanakkor nagy viták is jönnek majd, és nem csupán a zöldek és a gázosok között. Románia például tavaly engedélyezett kísérleti fúrásokat a bolgár határ közelében, ám Bulgáriában tilos a repesztés környezetvédelmi okok miatt, és Szófia és Bukarest között jó nagy vita lett a dologból. A különböző szabályozások és a sok országhatár eleve nagyot bonyolít az ügyön, csakúgy mint az, hogy eddig az európai lelőhelyeket jellemzően mélyebben találták, mint a jól jövedelmező amerikaiakat.

(Grafikák: Tbg)